Élő Kolozsvári Rádió

Megvonná az alkotmánybírák prémiumát

Amennyiben az alkotmánybíróság megvétózza a törvényjavaslatot, referendum kiírásával lehetne alkotmánymódosítást végrehajtani a speciális nyugdíjakkal kapcsolatban. Erre vonatkozó politikai szándékra azonban kevés esély mutatkozik – mondta rádiónknak Kádár Hunor jogász.

Megvonná az alkotmánybírák prémiumát

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 16, 13:20

Megvonná az alkotmánybíráktól a hivatali idejük lejártakor kapott juttatást a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség egy törvénytervezete.

A jogszabályjavaslat eltörölné az alkotmánybíróság megszervezéséről és működéséről szóló 1992/47-es törvény 71. cikkének 5-ös bekezdését, amely szerint az alkotmánybírák mandátumuk lejártakor az előző hat havi nettó illetményüknek megfelelő összegű juttatásra jogosultak.

A tervezet indoklásában a kezdeményezők rámutattak, a deficitcsökkentő intézkedések részeként a kormány leállította a munkaviszony megszűnésekor fizetett különféle bónuszok és prémiumok folyósítását, ennélfogva nem lenne méltányos a többi közalkalmazotti kategóriával szemben, ha az alkotmánybírák továbbra is részesülnének a juttatásban.

A törvénytervezetet a szenátus vitatja meg első házként, a végső döntés a képviselőházé lesz.

Amennyiben az alkotmánybíróság megvétózza a törvényjavaslatot, referendum kiírásával lehetne alkotmánymódosítást végrehajtani a speciális nyugdíjakkal kapcsolatban. Erre vonatkozó politikai szándékra azonban kevés esély mutatkozik – mondta rádiónknak Kádár Hunor jogász.

Riporter: Birtalan Albert

Etichete:
Az Europa Nostra-közönségdíjat is elnyerheti a válaszúti Bánffy-kastély
Napirend szerda, 2026 április 222026 április 22, 07:34

Az Europa Nostra-közönségdíjat is elnyerheti a válaszúti Bánffy-kastély

Europa Nostra-díjban részesült a Kolozs megyei válaszúti Bánffy-kastély restaurálási projektje – közölte a megyei tanács. A kastélyt a...

Az Europa Nostra-közönségdíjat is elnyerheti a válaszúti Bánffy-kastély
Van-e esély a kisebbségi kormányra?
Napirend kedd, 2026 április 212026 április 21, 18:43

Van-e esély a kisebbségi kormányra?

A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Ilie Bolojan miniszterelnök kedden közölte, hogy egy kisebbségi kormány működésének lehetőségeiről...

Van-e esély a kisebbségi kormányra?
Mit mond Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott egyeztetésről?
Napirend kedd, 2026 április 212026 április 21, 18:35

Mit mond Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott egyeztetésről?

Magyar Péter kedden irodájában fogadta az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort. A találkozót követően a leendő magyar miniszterelnök közölte,...

Mit mond Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott egyeztetésről?
Lehet, hogy a PSD még inkább megtépázva jön ki a mostani válságból
Napirend kedd, 2026 április 212026 április 21, 17:51

Lehet, hogy a PSD még inkább megtépázva jön ki a mostani válságból

Koalíciós válság alakult ki, miután a Szociáldemokrata Párt megvonta a bizalmat Ilie Bolojan kormányfőtől. A rádiónknak nyilatkozó...

Lehet, hogy a PSD még inkább megtépázva jön ki a mostani válságból
Napirend kedd, 2026 április 212026 április 21, 15:08

Csoma Botond: a költségvetési válságra csak éppen egy politikai válság nem hiányzott

A Szociáldemokrata Párt arra készül, hogy szerda este vagy legkésőbb csütörtök reggel visszahívja a minisztereit, amennyiben Ilie Bolojan...

Csoma Botond: a költségvetési válságra csak éppen egy politikai válság nem hiányzott
Napirend hétfő, 2026 április 202026 április 20, 16:41

Leszedik a nagy felháborodást kiváltott, császármetszést bíráló plakátokat Bukarestben

Bukarestben mintegy két héttel ezelőtt olyan, a császármetszések visszaszorítását népszerűsítő plakátokat helyezett ki egy szervezet,...

Leszedik a nagy felháborodást kiváltott, császármetszést bíráló plakátokat Bukarestben
Napirend hétfő, 2026 április 202026 április 20, 16:37

Sztrájk jöhet még az idei tanévben

Április végén, május elején konzultálnak a tanügyi szakszervezetek a tagjaikkal egy leheteséges tanév végi sztrájkról, a...

Sztrájk jöhet még az idei tanévben
Napirend hétfő, 2026 április 202026 április 20, 08:25

Magyar óvodai csoportot indítanának Kajántón

Magyar tannyelvű óvodai csoportot akar létrehozni a kajántói polgármesteri hivatal – tájékoztatott az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. A...

Magyar óvodai csoportot indítanának Kajántón