Élő Kolozsvári Rádió

A 35 éves Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság 18. seregszemléje Kolozsváron

Bolyai Farkas, Gábor Dénes, őslénytankutatás is szerepelt a programban.

A 35 éves Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság 18. seregszemléje Kolozsváron

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 13, 20:54

Az idén fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) tudománytörténeti szakosztálya 18. alkalommal rendezte meg a tudomány és technika történetének szentelt konferenciáját. Ennek fő célja évenkénti rendszerességgel fórumot teremteni a tudomány és technikatörténettel foglalkozó Kárpát-medencei kutatók számára, valamint tudományos és technikai örökségünk bemutatása.

Az esemény egyik főszervezője dr. Kása Zoltán volt, aki a konferencia végeztével felavatta a 250 éve született Bolyai Farkasnak szentelt emlékkiállítást is. A tudományos fórum egyik meghívottja Selinger Sándor, az EMT alapító tagja volt, aki aznap ünnepelte 80. születésnapját. Előadásából történeti visszatekintést kaphattunk az EMT kezdeti időszakára, de mai helyzetére és terveire is.

Sipos László József értekezéséből néhány érdekes adat derült ki a 20. század egyik kiemelkedő tudósának, Gábor Dénesnek a személyiségéról és hagyatékáról. Szenkovits Ferenc Bolyai Farkas munkásságának egy kevésbé ismert területére, a csillagászatra hívta fel a figyelmet. Végül a konferenciának szentelt összeállításunk első részének befejezéseként Wanek Ferenc geológus hívja fel a figyelmet az erdélyi szász tudósok őslénytani hagyatékára.

Összeállításunk második részében előbb azt az interjút közvetítjük amelyet Kis Boglárka Mercédesz adott a Kolozsvári Rádiónak arról, hogy miként sikerült megmenteni és felújítani a János Zsigmond Unitárius Kollégium földtani gyűjteményét. Silye Lóránd pedig az erdélyi őslénytan kutatás egyik kiemelkedő, de kevéssé ismert személyiségéről, báró Nopcsa Ferencről oszt meg igen érdekes adatokat. Majdik Kornélia egy olyan jelentős földfémről, a tellúrról beszél, amelyet Erdélyben találtak meg és írtak le először. Végül Miholcsa Gyulát szólítottuk mikrofon elé, aki a kalendáriumok, évkönyvek történetét ecseteli tudománytörténeti szemmel.

Riporter: László Tibor

Képeslapok egy szervezet életéből
Bővebben hétfő, 2026 január 52026 január 5, 10:25

Képeslapok egy szervezet életéből

Sikeres 2025-ös évet tudhat maga mögött a Rupicapra Team természetjáró szervezet, tele emlékezetes eseményekkel. December közepén...

Képeslapok egy szervezet életéből
Az Adventi Könyvvásár nemcsak vásár
Bővebben vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 23:06

Az Adventi Könyvvásár nemcsak vásár

A 11. Adventi Könyvvásárra december 11. és 14. között került sor Kolozsváron a Vallásszabadság Házában és a volt Melody Szálló...

Az Adventi Könyvvásár nemcsak vásár
A Teremtett világ szerzőjére, a 80 éve született Cs. Gyimesi Évára emlékeztek Kolozsváron
Bővebben kedd, 2025 december 162025 december 16, 13:27

A Teremtett világ szerzőjére, a 80 éve született Cs. Gyimesi Évára emlékeztek Kolozsváron

Idén ünnepelte volna 80. születésnapját Cs. Gyimesi Éva, a BBTE Bölcsészkarának kiváló tanára, számos emlékezetes kötet szerzője. Az...

A Teremtett világ szerzőjére, a 80 éve született Cs. Gyimesi Évára emlékeztek Kolozsváron
Divat, AI, popkultúra – a Kommunikációs Napokon jártunk
Bővebben szerda, 2025 december 102025 december 10, 15:36

Divat, AI, popkultúra – a Kommunikációs Napokon jártunk

A holnap gondolata ma! Ezzel az elnevezéssel 17. alkalommal tért vissza a Kommunikációs Napok, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció,...

Divat, AI, popkultúra – a Kommunikációs Napokon jártunk
Bővebben szerda, 2025 december 32025 december 3, 17:46

Zsurka Péter, a kolozsvári hegedűoktatás legendás alakja

Gyenge Enikő Zsurka Péter Budapest–Kolozsvár. A hegedűtanítás nagymestere című könyvének bemutatójára került sor Kolozsváron december...

Zsurka Péter, a kolozsvári hegedűoktatás legendás alakja
Bővebben kedd, 2025 december 22025 december 2, 11:05

Újra felfedezni és éltetni az erdélyi magyar zeneszerzők hagyatékát

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar szervezésében a 24. Magyar Tudomány Napja Erdélyben...

Újra felfedezni és éltetni az erdélyi magyar zeneszerzők hagyatékát
Bővebben péntek, 2025 november 282025 november 28, 12:49

A zene, mint a világegyetem tükre

Binder Károly zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz egyik legnagyobb alakja lépett fel a Kolozsvári Magyar Opera által megrendezett 5....

A zene, mint a világegyetem tükre
Bővebben csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 12:43

200 év a tudás és a társadalom szolgálatában

A 24. Magyar Tudomány Napja Erdélyben ünnepségsorozata zajlott le az elmúlt pénteken és szombaton Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület...

200 év a tudás és a társadalom szolgálatában