Élő Kolozsvári Rádió

Ismertette Ilie Bolojan az első pénzügyi intézkedéseket

21 és 11 százalékos áfa, a 3000 lej fölötti nyugdíjak egészségügyi adója, illetékek emelése.

Ismertette Ilie Bolojan az első pénzügyi intézkedéseket

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 2, 17:40

Bejelentette Ilie Bolojan kormányfő a deficitcsökkentést célzó pénzügyi intézkedéseket.

Bolojan emlékeztetett, hogy amikor 2010-ben hasonló mértékű volt a deficit, és nem cselekedtek időben, áfaemelésre és fizetéscsökkentésekre volt szükség. Azt mondta, most nem éppen ennyire súlyos a helyzet, viszont intézkedésekre van szükség. Csökkentik a kiadásokat is, de ez nem elegendő – mondta a miniszterelnök.

Ilie Bolojan szerint nyár végéig három intézkedéscsomagot fogadnak el, az elsőt legkésőbb jövő kedden, a másodikat július végén, a harmadikat pedig a későbbiekben.

A holnap közvitára bocsátandó, első csomag fő pénzügyi intézkedései a következők:

– kétféle áfa: 11 százalék a gyógyszerekre, vízre, élelemre, könyvekre, tűzifára és hőenergiára, valamint a HORECA-szolgáltatásokra. Utóbbibaj az áfakulcsát októberben elemezni fogják, és ha nem válik be, akkor megemelik. Minden másnak az áfája 21 százalékos lesz.
– az alkoholra, az üzemanyagra és a cigarettára kirótt illetékeket 10%-kal emelik
– az egészségügyi hozzájárulást fizetők számának növelése: a 3000 lej feletti nyugdíjakra is fizetni kell majd ezt, illetve eltörölnek bizonyos kivételeket ezek alól. Például: ha valakinek 4000 lejes nyugdíja van, akkor a 3000 lej feletti összegre – 1000 lejre – kell 10 százalékot fizetni, azaz 100 lejt.
– a tőke további megadóztatása
– a bankok profitjának további megadóztatása
– a szerencsejátékokból származó nyereségek további megadóztatása.

Mindemellett jövőre nem emelkednek a nyugdíj és a közalkalmazotti bérek – mondta a kormányfő.

Az oktatásban 2 órával megemelik a tanárok kötelező óraszámát, például az iskolában vagy készülésre fordított heti 40 órából 18-at kell tanítani. Az ösztöndíjakat is reformálják – ismertette Ilie Bolojan.

A miniszterelnök szerint holnap a szakminiszterek részletesebben ismertetik a most előkészített intézkedéseket.

hírszerk.

Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az USÁ-val
Hírek hétfő, 2026 január 122026 január 12, 13:54

Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az USÁ-val

Donald Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az Egyesült Államokkal, miután az amerikai elnök súlyos következményeket helyezett...

Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az USÁ-val
Hangfelvétellel igazolja svájci kíséretének okát Nicusor Dan
Hírek péntek, 2026 január 92026 január 9, 12:34

Hangfelvétellel igazolja svájci kíséretének okát Nicusor Dan

Nicușor Dan péntek hajnalban közzétette a Facebook-oldalán a Spartan repülőgép román pilótája és a zürichi légiforgalmi irányító...

Hangfelvétellel igazolja svájci kíséretének okát Nicusor Dan
A kormány fontolóra veszi a gázárplafon fokozatos kivezetését
Hírek péntek, 2026 január 92026 január 9, 10:31

A kormány fontolóra veszi a gázárplafon fokozatos kivezetését

A kormány fontolgatja a gázárplafon fokozatos kivezetését – nyilatkozta tegnap Bogdan Ivan energiaügyi miniszter. A tárcavezető azt mondta,...

A kormány fontolóra veszi a gázárplafon fokozatos kivezetését
Ezért nem tudott időben felszállni Párizsból Nicușor Dan
Hírek péntek, 2026 január 92026 január 9, 09:49

Ezért nem tudott időben felszállni Párizsból Nicușor Dan

Radu Miruță védelmi miniszter tegnap részletesen elmagyarázta, hogy miért csak egynapos késéssel tudott hazatérni Nicușor Dan államfő a...

Ezért nem tudott időben felszállni Párizsból Nicușor Dan
Hírek csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 14:23

Kolozs megyében nincsenek lezárt utak

Kolozs megyében jelenleg nincs lezárt országút, megyei út vagy autópálya-szakasz, ám a közlekedés sok helyen téli körülmények között...

Kolozs megyében nincsenek lezárt utak
Hírek csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 10:12

A britek is segédkeztek a tartályhajó lefoglalásában

A brit haditengerészet és a légierő is részt vett az orosz zászló alatt közlekedő tartályhajó szerdai lefoglalásában – közölte a...

A britek is segédkeztek a tartályhajó lefoglalásában
Hírek szerda, 2026 január 72026 január 7, 13:35

Nyílt levélben tiltakozik a Romániai Krónikus Betegek Egyesülete

A Romániai Krónikus Betegek Egyesülete nyílt levélben vitatja azt a kormányhatározatot, amely szerint nem fizetnék a betegszabadság első...

Nyílt levélben tiltakozik a Romániai Krónikus Betegek Egyesülete
Hírek szerda, 2026 január 72026 január 7, 10:58

Katonai akciót sem zár ki az USA Grönland megszerzéséért

A Fehér Ház keddi közlése szerint Donald Trump amerikai elnök Grönland megszerzésének lehetőségeit fontolgatja, az amerikai haderő...

Katonai akciót sem zár ki az USA Grönland megszerzéséért