Élő Kolozsvári Rádió

Bejelentések az energiatámogatásokról és az élelmiszerek áráról

Meg a "kényelmes állásokról".

Bejelentések az energiatámogatásokról és az élelmiszerek áráról

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 27, 17:06

A közeljövőben leltárt készítenek az összes bizottságról, testületről, úgymond azokról a kényelmes állásokról, amelyek betöltői kevés munkáért aránytalanul nagy bért kaptak – jelentette be a mai kormányülést követően Ilie Bolojan.

A miniszterelnök közölte: az elkövetkező kormányüléseken ezt a területet fogják úgymond megtámadni. Ma egy olyan 17 fős kormánybizottságot karcsúsítottak 5 főre, amelynek tagjai korábban havi 3-4 ülésért nettó 4000 eurós jövedelemben részesültek. Ezentúl körülbelül 1000 eurót fognak kapni – magyarázta Ilie Bolojan.

Több mint 4 millió rászoruló részesül havi 50 lejes utalványban az energia számlák részleges kifizetésére, jelentette be ma Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Az állami támogatásban olyan egyedülálló személyek részesülnének, akiknek a havi nettó jövedelme nem haladja meg az 1940 lejt és azok a családok, amelyek egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg az 1784 lejt. Az elektronikus energiautalványt kizárólag online formában, az erre a célra létrehozott alkalmazással lehet majd igényelni. Akik nem tudják használni ezt az alkalmazást, a helyi önkormányzattól vagy a postahivataloktól kaphatnak segítséget – hangsúlyozta a miniszter.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapvető élelmiszerek ársapkájára vonatkozó időszakot – jelentette be a közösségi oldalán a mezőgazdasági miniszter.

Florin Barbu hangsúlyozta: a kis- és középjövedelmű családok érdekében döntöttek az intézkedés fenntartásáról. Mint ismert, az alapvető élelmiszerek maximális árrését 2023 augusztusától 20 százalékra korlátozták. Az intézkedés a többi között a fehér kenyér, a tehéntej, az ömlesztett túró, a sima joghurt, a nullás fehér búzaliszt, a kukoricaliszt, a tyúktojás, a napraforgóolaj, a csirkehús, a sertéshús, a zöldségek és gyümölcsök, a cukor és a vaj árrésére vonatkozik.

A Romgaz átvenné az Azomurest
Vezető csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 16:56

A Romgaz átvenné az Azomurest

A Romgaz átvenné az Azomures műtrágyagyár vagyonát és tevékenységét. A Versenytanács vizsgálja, hogy a tranzakció összeegyeztethető-e...

A Romgaz átvenné az Azomurest
Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Vezető csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 13:37

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak

A nagyváradi Pride ismételt betiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult az ARK Oradea Egyesület. A szervezők által...

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Vezető csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:26

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel

Különböző válaszok hangzanak el, amikor az ember arról kérdezi a középiskolásokat, hogy mik szeretnének lenni, ha majd felnőnek. Van, aki...

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Vezető szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Vezető szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Vezető szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Vezető szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Vezető szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron