Élő Kolozsvári Rádió

NATO-csúcs: 5% GDP a védelmi kiadásokra

A hágai NATO-csúcs zárónyilatkozatába foglaltakról Ady András külpolitikai elemzővel beszélgettünk.

NATO-csúcs: 5% GDP a védelmi kiadásokra
Foto: államelnöki hivatal

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 25, 17:36

Megállapodtak a NATO-tagállamok abban, hogy a GDP-jük 5%-át védelmi kiadásokra fordítják 2035-ig. A kollektív védelem iránti elkötelezettséget is megerősítették – olvasható a hágai találkozó zárónyilatkozatában, amelyet a Reuters idézett.

A döntés célja a védelmi képességek megerősítése, válaszul Donald Trump korábbi felszólításaira és az Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója után kialakult biztonsági helyzetre.

A tervezett 5%-os ráfordításból 3,5% katonai kiadásokra – például fegyverkezési programokra és csapatkiképzésre – jut majd, míg 1,5% szélesebb értelemben vett biztonsági célokat szolgál, mint például infrastruktúra-fejlesztés és kiberbiztonsági beruházások.

A NATO vezetői a nyilatkozatban hangsúlyozták: elkötelezettek a kollektív védelem mellett, ahogy azt a NATO 5. cikkelye rögzíti. Ez kimondja, hogy egy NATO-tagország elleni támadás az egész Szövetség elleni támadásnak minősül, amely közös válaszlépést von maga után.

A hágai NATO-csúcs zárónyilatkozatába foglaltakról Ady András külpolitikai elemzővel beszélgetett Birtalan Albert.

Az Europa Nostra-közönségdíjat is elnyerheti a válaszúti Bánffy-kastély
Napirend szerda, 2026 április 222026 április 22, 07:34

Az Europa Nostra-közönségdíjat is elnyerheti a válaszúti Bánffy-kastély

Europa Nostra-díjban részesült a Kolozs megyei válaszúti Bánffy-kastély restaurálási projektje – közölte a megyei tanács. A kastélyt a...

Az Europa Nostra-közönségdíjat is elnyerheti a válaszúti Bánffy-kastély
Van-e esély a kisebbségi kormányra?
Napirend kedd, 2026 április 212026 április 21, 18:43

Van-e esély a kisebbségi kormányra?

A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Ilie Bolojan miniszterelnök kedden közölte, hogy egy kisebbségi kormány működésének lehetőségeiről...

Van-e esély a kisebbségi kormányra?
Mit mond Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott egyeztetésről?
Napirend kedd, 2026 április 212026 április 21, 18:35

Mit mond Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott egyeztetésről?

Magyar Péter kedden irodájában fogadta az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort. A találkozót követően a leendő magyar miniszterelnök közölte,...

Mit mond Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott egyeztetésről?
Lehet, hogy a PSD még inkább megtépázva jön ki a mostani válságból
Napirend kedd, 2026 április 212026 április 21, 17:51

Lehet, hogy a PSD még inkább megtépázva jön ki a mostani válságból

Koalíciós válság alakult ki, miután a Szociáldemokrata Párt megvonta a bizalmat Ilie Bolojan kormányfőtől. A rádiónknak nyilatkozó...

Lehet, hogy a PSD még inkább megtépázva jön ki a mostani válságból
Napirend kedd, 2026 április 212026 április 21, 15:08

Csoma Botond: a költségvetési válságra csak éppen egy politikai válság nem hiányzott

A Szociáldemokrata Párt arra készül, hogy szerda este vagy legkésőbb csütörtök reggel visszahívja a minisztereit, amennyiben Ilie Bolojan...

Csoma Botond: a költségvetési válságra csak éppen egy politikai válság nem hiányzott
Napirend hétfő, 2026 április 202026 április 20, 16:41

Leszedik a nagy felháborodást kiváltott, császármetszést bíráló plakátokat Bukarestben

Bukarestben mintegy két héttel ezelőtt olyan, a császármetszések visszaszorítását népszerűsítő plakátokat helyezett ki egy szervezet,...

Leszedik a nagy felháborodást kiváltott, császármetszést bíráló plakátokat Bukarestben
Napirend hétfő, 2026 április 202026 április 20, 16:37

Sztrájk jöhet még az idei tanévben

Április végén, május elején konzultálnak a tanügyi szakszervezetek a tagjaikkal egy leheteséges tanév végi sztrájkról, a...

Sztrájk jöhet még az idei tanévben
Napirend hétfő, 2026 április 202026 április 20, 08:25

Magyar óvodai csoportot indítanának Kajántón

Magyar tannyelvű óvodai csoportot akar létrehozni a kajántói polgármesteri hivatal – tájékoztatott az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. A...

Magyar óvodai csoportot indítanának Kajántón