Élő Kolozsvári Rádió

Újranyit a parajdi sósfürdő

Visszavárják a turistákat.

Újranyit a parajdi sósfürdő
Foto: Visit Mures

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 18, 17:50

Legkésőbb július elsején újra nyit a parajdi sósfürdő, amelytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A strand vizét, amelyet korábban a bányából kapott, a Salrom más termelőegységeiből hozott sóval keverik – közölte ma Parajdon a bányavállalat befektetési igazgatója, Nicolae Şoltuz.

A sóbányát felügyelő hatóságok képviselői a helyszínen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozták: Parajd biztonságos, és a strand megnyitásától a turisták visszatérését várják a bányakatasztrófa nyomán vendégek nélkül maradt székelyföldi településre.

A bányavállalat befektetési igazgatója, Nicolae Şoltuz a Korond-patak elterelési munkálatairól is beszámolt. Elmondta, hogy sikerül tartani az ütemtervet és ennek köszönhetően július elsejére elkészülnek a sürgősségi munkálatokkal. Közölte azt is, hogy a régi bányarésznél kis mértékben tágultak a korábbi beomlások, de a bányában lévő vízszint azt mutatja, hogy nem omlottak be újabb sótömbök, melyek nyomán újabb nagy mennyiségű sós víz kerülhetne a Kis-Küküllőbe. A bányát elárasztó víz sókoncentrációja közelíti a maximális telítettséghez, szinte 311 gramm literenként, így nem fog több sót feloldani a bányaszerkezetből – mondta.

Az igazgató elmondta, hogy a patakelterelési munkálatok során a régi mederben lévő sós víz okozott ökológiai problémát a Kis-Küküllőn, mivel ez továbbfolyik a folyóba. Felügyelik a jelenséget, a katasztrófavédelmi felügyelőség és a vízügyi hatóság szakemberei nagy teljesítményű szivattyúkkal, tömlőkkel vezetik át a vizet a patak felső, bánya fölötti szakaszából a létesítmény alatti medrébe. Az igazgató szerint jövő hét elején kell beszerelni azokat a vezetékeket, melyek átvezetik a bánya felett a Korond-patak vízét, hogy ne érintkezzen a földfelszínnel. A kétméteres átmérőjű vezetékeket vasszerkezettel rögzítik majd a hegyoldalhoz.

A vízügyi hatóság képviselője Luci Ervin, arról számolt be, hogy a Maroson levonuló sóhullám az Arad megyei Soborsin községhez közelít, a magas sótartalmú vizet a Hidroelectrica vízierőműveinek segítségével hígították.

mti

Védelmi miniszter: orosz drón zuhant le Vaslui megyében
Hírek kedd, 2025 november 252025 november 25, 12:25

Védelmi miniszter: orosz drón zuhant le Vaslui megyében

Orosz drónt találtak a hatóságok egy Vaslui megyei településen – jelentette be Ionuț Moșteanu védelmi miniszter kedd délben. A...

Védelmi miniszter: orosz drón zuhant le Vaslui megyében
Nem látnak már idegen drónt a védelmi minisztérium radarjai
Hírek kedd, 2025 november 252025 november 25, 10:35

Nem látnak már idegen drónt a védelmi minisztérium radarjai

Már nem észlelnek drónokat a román légierő radarjai – jelentette be néhány perccel ezelőtt Corneliu Pavel, a védelmi minisztérium...

Nem látnak már idegen drónt a védelmi minisztérium radarjai
Matek Esély: lehet még jelentkezni a felzárkóztató programba
Hírek hétfő, 2025 november 242025 november 24, 15:52

Matek Esély: lehet még jelentkezni a felzárkóztató programba

December 5-ig jelentkezhetnek a Matekre fel! digitális oktatási platform Matek Esély programjára azok a magyar tannyelvű általános iskolák,...

Matek Esély: lehet még jelentkezni a felzárkóztató programba
Kiállítás az erdélyi magyar tudomány támogatóiról
Hírek csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:20

Kiállítás az erdélyi magyar tudomány támogatóiról

A Kolozsvári Művészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában kettős kiállításra várják a közönséget. A Portrék az Erdélyi...

Kiállítás az erdélyi magyar tudomány támogatóiról
Hírek csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Hírek szerda, 2025 november 192025 november 19, 09:57

Ismét drónt észleltek román légtérben

Drón hatolt be a román légtérbe keddről szerdára virradó éjszaka – közölte a védelmi minisztérium. A román légierő több...

Ismét drónt észleltek román légtérben
Hírek kedd, 2025 november 182025 november 18, 16:03

Jelentősen emelkedhetnek január elsejétől a helyi adók és illetékek

2026 január elsejétől jelentősen emelkedhetnek a helyi adók és illetékek, a parlament két háza mai együttes ülésén fogadta el azt a...

Jelentősen emelkedhetnek január elsejétől a helyi adók és illetékek
Hírek kedd, 2025 november 182025 november 18, 14:56

Spontán sztrájkba lépett több tucat parlamenti dolgozó

A képviselőház és a szenátus több tucat alkalmazottja spontán sztrájkba lépett kedden, a potenciális 10 százalékos bércsökkentés ellen...

Spontán sztrájkba lépett több tucat parlamenti dolgozó