Egy különös animációs film: Persepolis

A Persepolis nem csupán rajzfilm, hanem mély emberi és társadalmi dráma. Egy iráni lány mesél benne a szabadságról, a gyökerekről és az önazonosság kereséséről.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 16, 11:59

A Persepolis című 2007-es animációs film Marjane Satrapi azonos című képregényének adaptációja, amely saját életét dolgozza fel. A film egy kislány felnőtté válásának történetét meséli el Iránban, a hetvenes évek végétől kezdődően, a forradalmon, a háborún és a száműzetésen keresztül.

Marjane egy szabadelvű családban nő fel Teheránban. A nyugati zenét, az iskolai lázadást és a hősiességet kereső gyermeki énje hamar szembesül az iráni forradalom zűrzavarával. A sah bukása után kezdetben remény támad a társadalmi változásra, de az iszlám rezsim gyorsan átveszi a hatalmat. Marjane családja, főként nagymamája és szülei, próbálják megtartani a lányt saját elvei mentén, de az egyre szigorodó körülmények közepette ez egyre nehezebb.

A film egyik legnagyobb erőssége a személyes és a politikai sík összefonódása. Marjane gyermeki ártatlansága szembekerül az erőszakkal, kivégzésekkel, elnyomással és cenzúrával. A néző nemcsak egy fiatal lány szemén keresztül látja az iráni eseményeket, hanem egy egész generáció küzdelmét is megértheti általa. Az elbeszélés nem moralizál, inkább kérdez, tükröt tart, és őszintén mesél.

Marjane fiatalkorában Bécsbe kerül, ahol az iráni élet szigorából egy teljesen másfajta szabadságba csöppen. Ám ez a szabadság sem mentes a nehézségektől: idegenség, kirekesztettség, identitásválság nehezítik útját. A nyugat sem válik igazi otthonává, és végül visszatér Iránba – ez a döntés azonban újabb konfliktusokat szül.

Az animációs forma lehetőséget ad arra, hogy szürreális, álomszerű, sőt, humoros jelenetek is megjelenjenek a komoly történetben. A képregényes eszköztár a gyermeki szemléletet erősíti, miközben a stilizált képek még inkább kiemelik az érzelmi és történelmi súlyokat. A film egyszerre groteszk, megrendítő és ironikus.

A rendezők, Marjane Satrapi és Vincent Paronnaud, rendkívül érzékenyen vezetik végig a történetet. A narráció bensőséges, közvetlen hangvételű, amely közel hozza a nézőhöz Marjane gondolatait, félelmeit, örömeit. A film egyik legmeghatározóbb alakja a nagymama, aki a humor, az erkölcsi tartás és a szeretet megtestesítője. Ő az, aki mindig emlékezteti Marjane-t önmaga vállalására.

A Persepolis nemcsak egy női sors lenyomata, hanem egy ország társadalmi drámájának is erőteljes rajza. Nem állítja szembe egymással a nyugatot és keletet, inkább azt mutatja meg, hogy mindenhol akadályokba ütközhet az egyén, ha önazonosságát keresi. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a kultúrák közötti híd megépíthető, ha elég őszinték vagyunk önmagunkhoz és másokhoz. Erre van szükség nem arra, hogy felszínes tudással a nyugatot globalistának, az irániakat pedig egytől-egyig barbárnak minősítsük.

A film hangulata sokszor melankolikus, mégis van benne remény. A zene – főként az iráni dallamok és a nyugati pop – szintén fontos szerepet játszik a hangulatteremtésben. A karakterek árnyaltak, és bár az animációs forma távolságot teremthetne, a történet mégis mélyen emberi marad.

A Persepolis 2007-ben elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál zsűri díját, és Oscar-díjra is jelölték a legjobb animációs film kategóriában. Az alkotás nemcsak filmes szempontból jelentős, hanem kulturális, társadalmi és oktatási szempontból is értékes.

A Persepolis egy rendkívül személyes, ugyanakkor univerzális történet szabadságról, női sorsokról és a kulturális hovatartozás nehézségeiről. Egy olyan animációs film, amely nem gyerekeknek készült, mégis minden korosztály számára mondani akar valamit – őszintén, erőteljesen és maradandóan.