Élő Kolozsvári Rádió

Űrbemenetelre várva

Történelmi pillanatként vonulhat be a magyar emberek emlékezetébe és a magyar űrkutatás történetébe a nap, amikor Kapu Tibor harmadik magyarként az űrbe indul.

Űrbemenetelre várva
Foto: Axiom Space

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 11, 12:34

A vásárosnaményi születésű kutatóűrhajóst, Kapu Tibort több mint 240 jelentkezőből választották ki a HUNOR – Magyar Űrhajós Programban, hogy képviselje Magyarországot az űrmisszióban. A jelenleg 33 éves fiatalember 2022 januárjában jelentkezett a program országos űrhajós kiválasztási kampányára, amelyben a többlépcsős tesztelés zajlott, saját bevallása szerint jelentkezését az utolsó nap utolsó óráiban adta le. Kiképzésének utolsó szakasza az egyesült államokbeli Houstonban zajlott a NASA és az Axiom Space vállalat közreműködésével.

Az időjárási viszontagságok miatt már háromszor elhalasztott indulási időpont után úgy tűnt, június 11-én, szerdán helyi idő szerint reggel 8 órakor – magyarországi idő szerint délután 2 órakor – végre elindulhat a floridai Kennedy Űrközpontból az Axiom-4 küldetés, legénységének soraiban Kapu Tiborral. Fél nappal a szerda délutánra tervezett start előtt derült ki, hogy az indítást megelőző teszten szivárgást észleltek a rakéta egyik tartályában, a hiba elhárítása pedig további munkátokat igényel.

A szkafanderes TV maci

A készülődés hevében beszélgettünk a Csíkszeredában élő Nagy Péterrel, aki nevelőként dolgozik, tudománynépszerűsítő előadásokat tart, és nemrég a rádióban is bizonyította felkészültségét, elhivatottságát, szakértelmét. Elemelkedtünk a Földtől és picit tovább tekintettünk: leginkább az ég felé, valamint azokra a teljesítményekre és kapcsolódásokra, amelyek valamilyen módon megalapozták ezeket a sétákat. A nemzetközi űrutazások projektjének előzményeit kutatva előbb visszacsatoltunk a 19. és a 20. század nagy tudósaihoz, majd szó volt az amerikaiak és az oroszok közötti versengésekről; Farkas Bertalanról, aki 45 évvel ezelőtt az első magyar volt a világűrben, valamint a magyar származású üzletemberről, Charles Simonyiról is, aki – a világon egyedüliként – kétszer is járt a világűrben; de még Dumitru Prunariuról is, aki az első és mindmáig az egyetlen román űrhajós.

Utunk során mellénk szegődött egy kedves figura, a TV maci is, végül pedig az Üveggyöngyvarázs elnevezésű tudománynépszerűsítő fesztiválról érdeklődtünk, amelyre Nagy Péter és csapata augusztus 15. és 17. között várja az érdeklődőket Csíkszeredában.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Hangoló hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:04

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”

A múlt század egyik legfontosabb magyar grafikusművészének munkásságát mutatja be a válaszúti Bánffy-kastély múlt héten megnyílt,...

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Futballvébé: finálé előtt
Hangoló csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 11:44

Futballvébé: finálé előtt

A vasárnapi döntő után, a hétfői Tetőteraszon lesz elég idő mindent kivesézni, de a reggeli sorozat ma még folytatódott: utolsó...

Futballvébé: finálé előtt
Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”
Hangoló kedd, 2026 július 142026 július 14, 10:45

Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”

Egyre közelebb az Észak-Amerikában rendezett futball világbajnokság vége, és a fogadóirodák nagyon örülnek, amiért a világ legjobbnak...

Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”
Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Hangoló hétfő, 2026 július 132026 július 13, 12:43

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés

Aki nem szívesen töltené irodában az életét, gyakran választ olyan szakmát, amely a természethez köti. Ezek közül egyhez közelítettünk...

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét