Élő Kolozsvári Rádió

45 házat evakuálnak Parajdon

Elővigyázatosságból kitelepítik a lakosság egy részét, miután süllyedést tapasztaltak a Dózsa-bánya fölött.

45 házat evakuálnak Parajdon
Foto: Tánczos Barna Facebook-oldala (korábbi felvétel)

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 2, 07:37

Parajdon vasárnap süllyedést tapasztaltak a Dózsa-bánya fölött, ezért elővigyázatosságból evakuálnak lakosokat a parajdi sóbánya környékén.

A Hargita megyei tanácselnök, Bíró Barna Botond elmondta: a vízügy legsötétebb forgatókönyve szerint 45 házból kell evakuálni a lakókat. Nem biztos, hogy áradás fog történni, de a lakosok biztonságáért ezt meg kell tenni.

Parajd polgármestere, Nyágrus László elmondta: egy két kilométeres védőgátat építettek, illetve építenek. A vízügy munkatársai felállították az árvízvédelmi elemeket, amiket homokzsákokkal egészítenek ki. Azok elhelyezésében a tűzoltók, önkéntesek és a bányászok is segédkeznek.

Az elöljáró hangsúlyozta, hogy a legrosszabb forgatókönyvre készülnek, bármilyen csekély is legyen annak a valószínűsége, hogy egy darabban beszakad a régi bánya teteje és áradást okoz: „a legfontosabb az emberi élet”.

A katasztrófavédelmi hatóság szakemberei folyamatos megfigyelés alatt tartják a helyzetet, az intézkedéseket a kockázathoz igazítják.

A helyszínen tartózkodik Tánczos Barna kormányfő-helyettes is, aki közösségi oldalán jelezte, hogy ma Bukarestben a kormány elfogadja azt a határozatot, amellyel pénzt biztosítanak a munkálatokra, a helyi turisztikai egyesületek támogatására és a bányavállalatnak a bérek további kifizetésére.

news.ro

Etichete:
Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki
Vezető kedd, 2026 június 92026 június 9, 10:51

Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki

Félmillió halottól sem rendül meg Putyin bizakodása a győzelemben. Az orosz gazdaság is egyre nehezebben bírja a háborús ritmust, az...

Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki
Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán
Vezető kedd, 2026 június 92026 június 9, 08:52

Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán

Tordán hétfő óta működik a biciklikölcsönző rendszer. A biciklik használata ingyenes, azonban a rendszer igénybevételéhez 15 lej...

Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán
Orosz nyomás közepette a nyugatbarát jelenlegi kormánypárt nyert Örményországban
Vezető hétfő, 2026 június 82026 június 8, 16:46

Orosz nyomás közepette a nyugatbarát jelenlegi kormánypárt nyert Örményországban

A nyugatbarát Polgári Szerződés párt nyerte a vasárnapi választásokat Örményországban. „Az első eredmények alapján úgy tűnik,...

Orosz nyomás közepette a nyugatbarát jelenlegi kormánypárt nyert Örményországban
Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac
Vezető hétfő, 2026 június 82026 június 8, 16:18

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök megkezdte a hivatalos tárgyalásokat a parlamenti pártok képviselőivel az új kormány megalakításáról....

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac
Vezető hétfő, 2026 június 82026 június 8, 15:58

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben

XIV. Leó pápa hétfőn történelmi jelentőségű beszédet mondott a spanyol parlamentben, első pápaként szólva a törvényhozás tagjaihoz....

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben
Vezető hétfő, 2026 június 82026 június 8, 11:38

„Erőnk a lelkesedés” – Nagyenyeden és Bukarestben is

Nagyenyed korábbi alpolgármesterét nevezték ki az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) elnökének. Lőrincz Helga eddig...

„Erőnk a lelkesedés” – Nagyenyeden és Bukarestben is
Vezető hétfő, 2026 június 82026 június 8, 09:20

Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ

Második alkalommal hirdetett tankönyvszerzői képzést tanárok számára az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A program célja korszerű...

Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ
Vezető szombat, 2026 június 62026 június 6, 08:19

Ez az idő, ami jön, nem a reformoké

A Tomac-féle kormányalakítási kísérletnek nem ad túl sok esélyt, a technokrata kabinetnek, amely ha mégis valamikor megalakul, nem lesz...

Ez az idő, ami jön, nem a reformoké