Élő Kolozsvári Rádió

„Kiemelten és megkönnyebbülten” ír a nemzetközi sajtó a választásokról

Barabás T. János elemző arról is beszélt rádiónknak, hogy a magyar közösséget elfogadottabbá tette Romániában az, hogy nagy arányban támogatták az Európa-párti jelöltet.

„Kiemelten és megkönnyebbülten” ír a nemzetközi sajtó a választásokról

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 május 19, 14:37

A nyugati országok vezetői sorban gratuláltak Nicușor Dan tegnap esti győzelméhez.

A nyilatkozatokban kiemelték: Románia a demokratikus és európai úton halad tovább. A gratulációjukat kifejező politikusok kifejezték nyitottságukat is a stratégiai partnerségek megszilárdítása iránt. A legfontosabb nemzetközi lapok is az európai úton való megmaradásként írták le a romániai elnökválasztás eredményét.

Gratulálok Románia, gratulálok Nicușor Dan! – ezekkel a szavakkal reagált a választási eredményekre Maia Sandu a Moldovai Köztársaság elnöke. Közösségi médiás bejegyzésében azt írta: Románia együtt, hittel haladunk az európai úton. A Moldovai Köztársaság és Románia számíthat egymásra jóban és rosszban is. Kedves moldovai román állampolgárok, és mindenki más, újra hangot adtatok a szabadságnak és a demokráciának. Köszönöm mindenkinek a lenyűgöző részvételt a választásokon. Az egész világ látja, micsoda erő van bennünk, amikor összefogunk! – írta Maia Sandu moldovai elnök.

„Gratulálunk Nicușor Dan! Éljen a szabad Románia!” – ezt már a lengyel miniszterelnök, Donald Tusk írta az X-en.

Emmanuel Macron is az elsők között gratulált Nicușor Dannak. A francia elnök az X-en azt írta: felhívtam Nicușor Dant, gratuláltam a megválasztásához Románia élére. Macron hozzátette: számos manipulációs kísérlet ellenére a románok a demokráciát, a jogállamiságot és az Európai Uniót választották. Franciaország Románia mellett lesz – zárta sorait Emmanuel Macron.

Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök a történelmi győzelemhez gratulált. Ukrajnának mint szomszéd és barát fontos, hogy Románia megbízható partner legyen. Biztosak vagyunk benne, hogy ez így is lesz. Az ukrán elnök hangsúlyozta: Románia mindig velük volt, a legnehezebb pillanatokban is. Zelenszkij szerint a következő együttműködések a két ország között stabilitást és jólétet hozhatnak a régióban.

Maria Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kevésbé barátságos hangnemben értékelte az eredményeket. A Telegram csatornáján azt írta: „először is arra kérem önöket, hogy ne nevezzék ezeket választásoknak. Másodszor, az ilyen dolgokba lehetetlen beleszólni, mert ezzel csak bajt idéznénk elő. Ezért fejezzék be a kampánycélú sárdobálást. Tegyenek rendet a saját házuk táján!”

A román külügyminisztérium szóvivője vasárnap este közölte, hogy az elnökválasztást befolyásoló „orosz beavatkozásra” utaló jeleket észleltek a román hatóságok. Az orosz külügy szóvivője ezekre is utalhatott az előbb idézett soraival.

A nemzetközi sajtóban a választás jelentős tétjét hangsúlyozták a legfontosabb lapok. Az amerikai Washington Post arról írt, hogy „Bukarest centrista, Európa-párti polgármestere vasárnap legyőzte a jobboldali euroszkeptikus jelöltet, egy olyan elnökválasztáson, amelyet az elemzők a kommunizmus 1989-es bukása óta a legfontosabbnak neveztek Romániában.”

„Nicușor Dan, a centrista polgármester és volt matematikatanár nyerte a vasárnapi román elnökválasztást, legyőzve a szélsőjobboldali jelöltet, aki Trump elnök támogatója és az Ukrajnának nyújtott katonai segély ellenzője” – írja a New York Times. „Nicușor Dan, Bukarest liberális és Európa-párti polgármestere, egy jobboldali román nacionalista erős kihívásával nézett szembe, és hónapokig tartó politikai zűrzavar után megnyerte az elnökválasztást” – írja a BBC.

A Politico címlapján ez olvasható: „Az Európa-párti mérsékelt Nicușor Dan elsöprő győzelmet aratott a romániai elnökválasztáson”. A CNN pedig azt írja: „Nicușor Dan, az Európai Unió-párti román elnökjelölt megnyerte a vasárnapi elnökválasztást, legyőzve ultranacionalista riválisát.”

A nemzetközi sajtó megkönnyebülten ír Nicușor Dan győzelemről. Ezek kedvező megnyilvánulások – értékelte rádiónknak a budapesti Magyar külügyi Intézet vezető elemzője, Barabás T. János. Azt is hozzátette, hogy a magyar közösséget elfogadottabbá tette Romániában az, hogy nagy arányban támogatták az Európa-párti jelöltet.

Birtalan Albert interjúja és lapszemléje

ENSZ-jelentéstevő: hiányos az európai kisebbségi nyelvek védelme
Napirend hétfő, 2026 február 22026 február 2, 12:04

ENSZ-jelentéstevő: hiányos az európai kisebbségi nyelvek védelme

Hiányos az európai kisebbségi nyelvek védelme – áll az ENSZ kisebbségi ügyekért felelős rapportőre jelentésében. Az erről író...

ENSZ-jelentéstevő: hiányos az európai kisebbségi nyelvek védelme
Kolozs megyében eggyel kevesebb kilencedik osztály indul, mint tavaly
Napirend hétfő, 2026 február 22026 február 2, 12:02

Kolozs megyében eggyel kevesebb kilencedik osztály indul, mint tavaly

Jóváhagyta a következő tanévre vonatkozó beiskolázási tervet a Kolozs megyei tanfelügyelőség. A következő, 2026-2027-es tanévben nőni...

Kolozs megyében eggyel kevesebb kilencedik osztály indul, mint tavaly
Mi a legnagyobb baj a hulladékgazdálkodással?
Napirend hétfő, 2026 február 22026 február 2, 11:58

Mi a legnagyobb baj a hulladékgazdálkodással?

Országszerte gondok vannak a hulladékgazdálkodással. Tavaly 20-25 százalékkal több bírságot rótt ki a környezetvédelmi őrség, mint...

Mi a legnagyobb baj a hulladékgazdálkodással?
Elmagyarázzuk, hogyan nőttek a helyi adók.
Napirend hétfő, 2026 február 22026 február 2, 09:36

Elmagyarázzuk, hogyan nőttek a helyi adók.

Tavalyhoz képest több területen is többet vesz ki a zsebünkből az állam. Az áfanövelést a helyi adók és illetékek növelése követte,...

Elmagyarázzuk, hogyan nőttek a helyi adók.
Napirend csütörtök, 2026 január 292026 január 29, 07:11

Ismét tüntetni készülnek a tanárok

Ismét tüntetni készülnek a tanügyi szakszervezetek. Egy hét múlva, február 4-én a bukaresti Győzelem téren lesz a megmozdulás, amelyen...

Ismét tüntetni készülnek a tanárok
Napirend szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Mennyit hoztak a költségvetésbe az adóemelések?

0,2-0,3 százalékpontos hatása lehet a költségvetési hiány tekintetében annak, hogy a kormány intézkedései között szerepel a 3000 lej...

Mennyit hoztak a költségvetésbe az adóemelések?
Napirend kedd, 2026 január 272026 január 27, 15:33

„Egy ilyen hely után belátják, hogy ezek a súlyos dolgok az életben”

Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja. 81 évvel ezelőtt, 1945-ben a Vörös Hadsereg ezen a napon szabadította fel az Auschwitz-Birkenaui...

„Egy ilyen hely után belátják, hogy ezek a súlyos dolgok az életben”
Napirend kedd, 2026 január 272026 január 27, 09:54

Hová menjünk síelni?

Javában tart a síszezon, a legtöbb hegyvidéki üdülőhelyen jelenleg is üzemelnek a pályák. A természetes hó mennyisége térségenként...

Hová menjünk síelni?