Visky András: “elkezdődik a teljes kontroll, ha az ember egy rendszernek az ellenségévé válik”

Feketelistára tették Visky András író, dramaturg nevét. A szélsőséges politikusokhoz köthető listát még februárban tették közzé. Visky András most reagált erre a Kolozsvári Rádiónak.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 május 15, 17:17

Szélsőséges politikusokhoz köthető „feketelistán” szerepel Visky András, a Kitelepítés című regény írója. A listát még februárban tették közzé, a kolozsvári író most, a napokban érezte szükségét annak, hogy reagáljon erre.

A Facebookon közzétett bejegyzésében azt írja: „alig lettem kétéves, amikor ellenséges zavargások keltése jogcímen kitelepítettek”. Visky András azzal folytatja: 2025-ben ismét feketelistára kerültem, a sajtó szépen közreadta a névsort. Az új vasgárdisták tisztogatásra szánták el magukat. Az író arra hívja fel a figyelmet bejegyzésében, hogy „aki feketelistázik, gyilkolni készül. Aki támogatja, felbujtó. A feketelisták természetüknél fogva bővülnek” – teszi hozzá Visky András.

A stiridecluj hírportálon böngészhető feketelistán 35 Kolozs megyei név szerepel, köztük 11 magyar személy is megtalálható ezen.

Visky András a Kolozsvári Rádiónak adott interjújában hangsúlyozta: egy ilyen feketelista annak a bejelentése, hogy milyen rendszert próbál felépíteni egy olyan párt, amelyik az egykori vasgárda eszméit hirdeti. Birtalan Albert interjúja meghallgatható a lejátszóra kattintva, alább az átiratot is közöljük.

Visky András: A posztomban publikáltam azt a dokumentumot, amiből kiderül, hogy nem csak felnőtt személyeket, hanem gyermekeket is megbélyegeztek rendszerellenességgel, sőt az a megfogalmazás szerepel abban a dokumentumban, hogy a lakosság megzavarására alkalmas tevékenységet hajtottam végre a testvéreimmel együtt. Én akkor kétéves voltam, a legidősebb testvérem meg 11.

Akkor, amikor elszabadul az őrület, akkor nem számít az, hogy valaki gyermek vagy egészségügyileg törékeny. Az sem számít, ha valaki anya. Elkezdődik a teljes kontroll, ha az ember egy rendszernek az ellenségévé válik.

Milyen analógiákat lát ön az egykori listaírók és a mai feketelista összeállítók között?

– A nyilvánosság előtt megjelent feketelista az ellenségképzésnek és a félelemkeltésnek egy nagyon ismert politikai manővere. Ezt történt, ezt tette Călin Georgescu és a mögötte lévők.

Az a tény, hogy a nyilvánosság elé kerülhetett egy ilyen feketelista, egyszersmind annak a bejelentése, hogy milyen rendszert próbál építeni a továbbiakban a párt, amelyik a Vasgárda klasszikusnak mondható eszméit hirdeti.

Ezek az eszmék ismét mintegy érvényesekké váltak, és a nagy meglepetésemre elfogadottá váltak az országban.

Megértéssel, sőt, kétségbeeséssel fogadom azt, hogy magára hagyott társadalmi rétegek lázadását kell látnunk. De hát ezeket a kérdéseket igenis társadalmi vitára kellene bocsátani, és felelősséget kellene vállalni nekünk is, mindenkinek, nekem is mindazért, ami az országban folyik.

Biró István/KÁMSZ

Ez a lista, amit említ, és amiről a közösségi médiában bejegyzést írt, ez februárban jelent meg. Ezen tehát az Ön neve is szerepel. Ma milyen körülményeket érzékel, amelyek arra sarkallták, hogy reagáljon erre?

– Mi egy olyan korba léptünk be, a kommunikációnak egy olyan korába, ami azt mutatja, hogy az embereknek a tudata átállítható. Ez félelmetes, magam is tulajdonképpen azzal a szorongással élek, hogy a józan észnek vége van. Elképesztő dolgokat el lehet hinni és el lehet hitetni.

Olyan buborékokat lehet létrehozni a médiakorban, amelyek a legagresszívebb megnyilatkozásokat teszik lehetővé. Én azt hiszem, hogy ha nem nézünk szembe ezzel a kérdéssel, akkor a káosz felé haladunk, és ennek vannak jelei, akár az a tény, hogy meg lehet bélyegezni embereket a nyilvánosság előtt. Sőt, utána egy hatvanas listát is lehetett látni a feketelistán szereplő kolozsvári személyekről, ez mutatja, hogy milyen közvetlen veszélyeknek vagyunk kitéve.

Egy feketelista nem önmagában veszélyes, hanem akkor, amikor elszabadul a pokol. Márpedig elszabadulhat a pokol. Márpedig úgy gondolhatják emberek, hogy a saját kezükbe veszik az igazságtételt, és a politikusok mosni fogják a kezeiket.

Nemcsak Romániában történik ez, hanem máshol is, ők nem bújtatnak fel senkit, de az a mód, ahogyan megszólítják a nyilvánosságot, elképesztően veszélyes.

Ezen a februárban megjelent listán tíz másik magyar Kolozs megyei név is szerepel. Ön a közösségi médiában úgy reagált erre, hogy a feketelisták azok természetüknél fogva bővülnek. Úgy látja, hogy ez másokat is veszélyeztet, hogy ilyen listákra kerüljenek akár a magyar közösségből?

– Itt nem csak személyekről van szó, hanem családokról is van szó. Nem csak személyekről van szó, hanem azokról az intézményekről, ahol ezek az emberek most dolgoznak. Az egyetemi autonómiáról szó van, hiszen a következő lépés az, hogy a feketelistázott személyek  – és a feketelisták sohasem lezártak – nem taníthatnak mondjuk középiskolában, mert az eszméik nem felelnek meg a rendszernek. Emlékszünk erre, legalábbis én emlékszem erre a 80-as években, engem egy középiskolából eltávolítottak amiatt, mert rendszerellenesnek nyilvánították a ténykedésemet. Egzisztenciális módon érintheti nemcsak azokat, akik megjelentek ezeken a listákon, hanem a családjaikat is, mert ez a dolgoknak a természete. A családtagok megbízhatatlanokká válnak, megjelenik a félelem, megjelenik az öncenzúra, ennek is a jeleit látom.

A közösségi médiában hallom, látom azokat a hangokat, amelyek riogatásnak bélyegzik az ilyenfajta posztokat, amit én is publikáltam. Az én apámat 22 évre ítélték el, és egy életen át a feketelistán volt. Nekem 1600 oldalnyi a titkosszolgálati anyagom, most arra lehet számítani, hogy titkosszolgálati eszközökkel a megbélyegzett embereknek és a környezetüknek egy különleges megfigyelése kezdődik el.

– Nekem ezzel kapcsolatosan nincsenek illúzióim, telefonokra lehet szerelni kémszoftvereket, embereket meg lehet zsarolni, be lehet törni az intimitásukba, fel lehet törni ezeket a falakat. Nem léteznek tűzfalak, az egyén, a közösségek, a kisközösségek, a nagyobb közösségek kiszolgáltatottság irányába haladnak, amennyiben hisznek az olyan szirénhangoknak, amelyek a földi paradicsomot és az etnikailag megtisztított országnak a képét ígérik a választóknak vagy bárkinek.

A hasonló listáknak a megalkotása, a különböző közösségek, emberek elleni gyűlöletkeltés mennyire fokozza az erőszakot, a társadalom erőszakossá válását?

– A ’30-as évek Németországában elfogadtak egy rendteremtő, erőskezű politikai programot, azaz a társadalom aláírt egy olyan szerződést, hogy átmeneti időre egy erőskezű politikus teremtsen rendet az országban. Akkor is hasonló hangokat lehetett hallani, hogy nem kell félni ettől, nem kell ezt túl komolyan venni, a dolgok nem eszkalálódnak olyannyira veszélyesen, és mi volt a következő lépés? Nem a hatóságok vitték véghez a pogromokat, a hatóságok csak asszisztáltak hozzá. Ugyanez történt a ’30-as évek második felében, a ’30-as évek végén Romániában is.

Én éppen egy olyan regényen dolgozom, hogy kutattam ezeket az indulatból elkövetett tisztogatásokat, amelyek végbementek a legnagyobb városokban, de kis településeken is elhintették a félelemnek a magvait. Megtörtént az Kolozsváron, a mi városunkban, hogy nyílt utcán le lehetett lőni embereket, és nem mertek hozzányúlni azokhoz, akiket lelőttek. Ezt nem a hatóság vitte véghez, ezt a polgárok, akik meg voltak győződve afelől, hogy igazságot cselekszenek. Az erőszak mindig valamiféle etikai megfontolás talaján szabadul el. Mindig valamiféle jóság van a hátterében, mindig jót akarunk tenni, mindig be akarjuk biztosítani a mögöttünk álló vélt közösséget afelől, hogy a dolgok jó irányba mennek.

A társadalmi vagy a politikai téren nincsen annál veszélyesebb, mint mikor a hihető, sőt az emberi jóságot hirdető megfontolásból bélyegeznek meg a társadalom perifériáján élő embereket, vagy vallási, vagy akár ma szexuális orientáltság, akár etikai hovatartozásuk okán.

Ma már a közbeszédben az a fogalom, hogy keresztény, az lassan már azt jelenti, hogy az a személy, aki gyűlöli a más szexuális orientáltsággal élő embereket. A keresztény, ez egy negatív definíció ma már a közbeszédben: az a keresztény, aki nem zsidó. Az evangéliumi javaslat a kereszténységnek meg ennek éppen hogy az ellenkezője. A befogadás, a gyöngéknek a felkarolása, a társadalom perifériáján élő emberekre figyelem, a kiszolgáltatott embereknek a védelme, ezt jelenti evangéliumi értelemben a kereszténység. A kereszténységből lett egy agresszív ideológia, nem tudnék megemlíteni most olyan egyházakat, úgynevezett magyar egyházakat sem, akik kiállnának azon csoportok érdekei mellett, akik valóban veszélyben vannak.

Biró István/KÁMSZ

A demokratikus berendezkedéssel talán sokan elégedetlenek kritikákat is megfogalmaznak, nagyon sokszor jogosakat is, de azt láthatjuk, hogy mindig vissza lehet kanyarodni ebben a berendezkedésben még a szakadék széléről is. Az erőszakos társadalmi berendezkedésekről azért talán ez nem mondható el.

– A demokratikus berendezkedések sohasem tökéletesek. Az erőszakos társadalmak, azok mindig tökéletesek. Azért, mert az erőszaknak ez a természete, a demokratikus berendezkedésnek meg a folyamatos beszélgetés a természete.

Az, hogy meghallgatom a másikat, hogy a másik valóságérzékelése az különbözik az enyémtől. Ennek a megbeszélése, ennek az elfogadása nélkül nem lehet demokráciát építeni. A mi társadalmainkban a demokratikus intézmények nem tudtak még létrejönni, megerősödni, a 20-30-40 év egy társadalom életében a tanulás korszakának sem elég.

A másik nagyon fontos aspektusa ennek számomra az, hogy a politika az a mienk. A demokráciának ez a definíciója, hogy a politika a mienk. A politika nem a politikusoké, azt szoktuk mondani, hogy a politizálás az egy szakma. Én ezt nem így gondolom. Minél inkább szakma a politizálás, annál inkább azt látjuk, hogy olyan eszközök birtokába jutnak a politikusok, amely eszközök segítségével bármit megtehetnek egy társadalommal.

A politika ma a tudatmódosításnak a tudományává lett, és a politika beköltözött a zsebembe. Eddig csak egy oltára volt a politikának, az a tévé, de oda is legalább egy család ült le a tévé előtt, nagyon nagy befolyással élt, de még mindig volt egy enyhe közösségi rítus a tévénézésben. Ma már minden szobában van egy képernyő, több is, minden zsebben van egy képernyő, több is. Az egyénre szabott üzeneteknek a megfogalmazása technológiai kérdéssé vált, és ezek ma már működő technológiák.

Azt szeretném hangsúlyozni viszont, hogy a politika a mienk. A politika a mindennapi embereké. Ha politikusok képviselnek bennünket, ez azt jelenti, hogy pusztán adminisztrálják a mi anyagjavainkat. A szellemi javaink adminisztrálását is ők végzik, olykor iszonyatos színvonalon.

Amikor azt mondom, hogy a politika a mienk, ezzel azt is állítom, hogy a hatalom a mienk. Én azt a kifejezést sem szeretem, hogy ők most gyakorolják a hatalmat. Nem ezt kérjük tőlük, hogy gyakorolják a hatalmat. A hatalmat nekünk kell gyakorolni mindennapi embereknek, közösségeknek. A közösségeknek hangja kell, hogy legyen a mindennapi embernek, méltósága kell, hogy legyen. A politikus, az én alkalmazottam. És ez nem fordítva van, és valahogy megfordulóban vannak ezek a viszonyok, drámai módon megfordulóban vannak a viszonyok, olyan hatalmi koncentrációk és gócok jönnek létre, amelyek nagyon veszélyesen működnek, hiszen a mindennapi ember azt érzi, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnhet az egzisztenciája.

Én azt hiszem, hogy vissza kell vennünk a politikát a politikusok kezéből, sokkal hallhatóbban kellene megszólalnunk és dolgoznunk kellene azon, hogy ilyen szinten alakuljanak ki bizalmi relációk.

A mindennapi emberek szintjén alakuljanak ki bizalmi relációk, mert a mindennapi emberek szintjén az érdekeink meglepően nagy arányban közösek.

Ezek a közös érdekek sokkal nagyobb aránnyal bírnak, mint az eltérő különbségek, amelyeket megint csak tiszteletben kell tartani, sőt örömmel kell szemlélni az eltérő különbségeket és művelni kell őket. De az eltérő különbségek, a bizalmi kapcsolatok hiánya, azok ellenségeskedések lesznek. Nem kreatív különbségek, hanem destruktív különbségek. És én úgy érzem, hogy efelé haladunk most, nem csak Romániában.

Létezik olyan, hogy korszellem. A korszellemet meg kell tudni fogalmazni –  nem egyszerű kérdés -, és szembe kell állni a korszellemmel.