Mehetünk új hazát mosogatni?
Gergely Zsuzsa szubjektív véleménye, több, mint egy TikTok-videó három percében.

Kétségbeesetten bambulok magam elé, mint többmillió romániai lakos, és igyekszem nem bepánikolni. De hiába, az már megtörtént. Megtörtént a tavalyi elnökválasztáskor, és tudtam, hogy megismétlődik most is. Hiába mondják, hogy az egész világ 180 fokos fordulatot vett, hogy mindenütt káosz van, hogy szaporodnak a karlendítők, hogy békepártiság mögé költözött a legvaskosabb gyűlölködés, hogy egymás torkának ugranak régi ismerősök. Tudom, és azt is tudom, hogy a jelenség rég kezdődött, most csak be kellett gyújtani az évek során felépült máglya alá.
Nem arról fogok írni, hogy nem értem azokat az embereket, akik Simionra szavaztak. Valószínűleg bosszúból, dühből, kétségbeesésből tették, nem kizárólag tudatlanságból. Ez a következő fordulóban sem lesz másként. Olyan eltökélten skandálják választottjuk nevét, amilyen eltökélten a kapa nyelébe kapaszkodnak, hogy holnap is legyen betevő falatjuk. A hétvégi döntés emocionális döntés volt, és ezen az érzelmi elköteleződésen két hét alatt nem lehet változtatni. Inkább a politikumról elmélkedem, amelyik választások előtt mindig azt szajkózza, hogy a néphez, a tömegekhez kíván szólni, mert ott van a szavazóbázis, nem pedig az értelmiséghez, mert az csak egy vékony, többnyire óbégató réteg. Logikus döntés. De akkor így járjon el! A romániai pártoknak tudniuk kell – ha van realitásérzékük, – hogy az emberek telítődtek ugyanazokkal az arcokkal, korruptnak, megbízhatatlannak, húsos fazék melletti helyért mindent felvállalóknak gondolják képviselőiket, és szabadulnának tőlük. Húzzanak! Menjen az is, aki jól tette a dolgát, és az is, aki lébecol Bukarestben! – ez általános vélemény, meg kellett volna szívlelni.
Erre mit tettek? Calin Georgescu váratlan felbukkanása és óriási sikere után nem hullottak fejek, például a titkosszolgálatnál, nem készültek fel arra, hogy a TikTok továbbra is teszi a dolgát, hanem kisiskolások módjára vitatkoztak, megsértődtek, kivonultak, visszajöttek, hagyták Klaus Iohannist nyolc kézzel kapaszkodni az elnöki székbe és sorolhatnám. Utána meg előrukkoltak egy – finoman fogalmazok – lehurbolt jelölttel. Most kizárólag olyan embernek lehetett volna esélye, akinek a fizimiskáját nem unták meg tizenévvel ezelőtt, akitől nem lehet idézni kétértelmű nyilatkozatokat, akivel azért lehet előre menni, mert ha hátra nézel, nem tudsz belekötni – apropó RMDSZ kampányszöveg, ami különösen idegesített. Ennyi 30-35 éves múlttal rendelkező párt nem volt képes egyetlen, EGYETLEN megbízható jelöltet állítani, mert egok harca, mert a másik párt ilyen meg olyan, mert ujjal mutogatás, aztán visszakozás, aki az előbb ellenség volt, most az egyetlen megoldás – bármi legyen is a dolgok mögött, ez annyira ellenszenves, hogy sokakat elriasztott az urnáktól, mások próbálták kitalálni, a sok jelölt közül melyikkel maradhatunk a normalitás útján.
Jött egy simlis „vasgárdista” (az öltönyös „vasgárdista” után), kicsit megrezegtette a nemzeti húrokat (a legjobb ír a gazdasági deficitre), kicsit kampányolt a COVID és oltás ellen (ne felejtsük, a pandémia alatt kormányon levő pártokat legtöbb országban büntették), alaptalanul ígért fűt-fát, és az emberek bevették. Nem kérnek a józan észből (igaz, engem is ráz a hideg a szókapcsolattól), hanem román Trumpot kérnek, erős kezű vezetőt, Sorost likvidáló, libsiellenes határozott fazont, hogy boldogan élhessenek ismert világukban, ahol a nő nő, és a férfi férfi. Pont.
Itt állunk nyakunkon egy kormányválsággal, Románia gazdasági esélyei a nulla felé haladnak, olyan szegénység lesz, amilyent a 80-as években sem tapasztaltunk. Rólunk, kisebbségiekről nem is beszélek. Amúgy egy magyar nő írta, hogy ő abban reménykedik, Simion majd utakat épít. Hát egy utat biztosan, azon fogunk elhúzni az országból, ha a várva várt új megkapja megérdemelt hatalmát. Muszka Sándor versét parafrazálva: megyünk új hazát mosogatni Angliába.