Kelemen Hunor: az RMDSZ olyan kormányban nem vesz részt, amit az AUR alakít
Arról is megkérdeztünk a szövetségi elnököt, hogy mi kell ahhoz, hogy Nicusor Dan nyerjen az elnökválasztáson.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 május 6, 14:14
Ha Simion nyer, akkor az AUR fog kormányt alakítani. Az RMDSZ olyan kormányban, amit az AUR alakít, nem lesz benne – mondta a Kolozsvári Rádiónak Kelemen Hunor, akit arról kérdeztünk, hogy melyek a lehetséges forgatókönyvek a kormányzásra illetve mekkora az esélye annak, hogy a szövetség kormányon marad. Az RMDSZ elnöke szerint 5 millió szavazat kell ahhoz, hogy a második fordulóban Nicușor Dan nyerjen.
Kelemen Hunorral Forrai Szerénke beszélgetett.
– Mekkora az esélye annak, hogy az RMDSZ kormányon marad, illetve melyek ön szerint a lehetséges forgatókönyvek?
– Ebben a pillanatban egy dolgot tudunk a kormányról állítani: hogy a koalíció, abban a formában, ahogy működött tegnapig, már nem működik, hisz a Szociáldemokrata Párt felmondta a koalíciós megállapodást azért, mert Crin Antonescut nem sikerült beültetni a második fordulóba és a miniszterelnök beadta a felmondását. Lemondott a miniszterelnöki tisztségről, ügyvivő kormány van, azóta kinevezték Cătălin Predoiut ügyvivő miniszterelnöknek, és nyilván, ez azt jelenti, hogy egy ilyen kormánynak az élete véges, maximum 45 nap, az ügyek intézésére korlátozódik. Nem terjeszthet be törvénytervezetet, nem terjeszthet be sürgősségi kormányrendeletet a kormányülésre. Az RMDSZ az ügyvivő miniszterekkel, pénzügyminiszterrel és fejlesztési miniszterrel ezt az időt – mert ez a felelősség és ez a megbízatás – ezt az időt természetesen kiviszi. Hogy mi fog történni az elnökválasztáson, az egy teljesen más történet, az majd a május 18-i választáson kiderül, hogy ki nyeri meg a második fordulót, annak lesz lehetősége kormányfőt jelölni, fölkérni valakit, hogy alakítson kormányt. Ha Simion nyer, természetesen annak a következménye az az, hogy az AUR fog kormányt alakítani, hogy milyen többséggel, azt nem tudjuk, egy biztos, hogy RMDSZ nélkül, tehát RMDSZ olyan kormány van, amit az AUR alakít nem lesz benne. Lehet kisebbségi kormány, vagy lehet parlamenti matematika szerint egy-két változatot elképzelni. Hogyha Nicusor Dan nyer, akkor ő fog felkérni valakit, hogy alkosson kormányt és hozzon létre parlamenti többséget. A matematika ott is nagyjából adott. Nyilván van a harmadik megoldás, hogy az elnökválasztás előtt már születik egy új kormány, és azt beiktatják a parlamentbe, erre megvan megint csak a matematika szerint a többség. A mostani, éppen felbomlóban lévő koalíció, vagy kiegészül az USR-vel, és az természetesen egy szolid többséget jelent. Ez a három lehetőség van tulajdonképpen.
Ami az ügyek intézését illeti, hát a mi kollégáink azt viszik tovább. De ebben a pillanatban van egy ilyen instabilitási tényező a kormányzatot illetően is, túl azon, hogy ki lesz Románia elnöke. Ezt így lehetne most ebben a pillanatban leírni. De az természetes volt, hogy a miniszterelnöki megbízatást Marcel Ciolacu visszaadja.
– Egyes elemzők megfutamodásnak tartják ezt, illetve a PSD kilépését a kormányból, hogyan kommentálja ezt?
– Sehogy. Tehát nem tekinthető ez megfutamodásnak, és nem tekinthető semmilyen értelemben senki részéről ez a kormányzás feladásának. Már január-februárban elmondtuk, hogy ha Crin Antonescu nem tud bejutni a második fordulóba, akkor nincs az, hogy ez a kormánykoalíció tovább menjen. Ennek a kormánykoalíciónak és ennek a miniszterelnöknek, ha nem sikerül Antonescut a második fordulóba vinni, megszűnik a lehetősége, hogy tovább kormányozzon. Újra lehet új miniszterelnökkel ilyen-olyan formulákban gondolni, ha szükséges, de ezt mindenki tudta, és mindenki ezzel egyet is értett. Most jöhetnek az elemzők, és mondhatnak ki ilyet vagy olyat. Egyik nap azt mondják, hogy mondjon le Ciolacu, ha lemond, akkor meg azt mondják, hogy miért mondott le. Azért ezt a viccet, hogy van sapkád-nincs sapkád, lehet játszani egy darabig, de alapvetően az volt a logikus, hogy a miniszterelnök visszaadja a mandátumát.
– Ön határozottan mondta azt, hogy az RMDSZ Nicusor Dant támogatja a második fordulóban. Ön szerint mi kell ahhoz, hogy Nicusor Dan nyerjen?
– 5 millió szavazat. Ahhoz, hogy ő megnyerhesse a második fordulót, 5 millió szavazatra van szüksége körülbelül. Azzal a jelenléttel, ami néhány nappal ezelőtt volt és azokkal a szavazatszámokkal számolva nincs meg az 5 millió szavazat. Kell 12 milliós jelenlét, ez azt jelenti, hogy akik nem mentek el szavazni május 4-én, azok közül nagyon soknak el kell mennie, és Nicusor Dannak kell 5 millió szavazat. Ez ennyire egyszerű matematika. Ahhoz, hogy ő megnyerhesse a választást, ennyi pluszhoz kell tudnia hozni valahonnan.
A vasárnap leadott szavazatokban nincs annyi tartalék, ezt mindannyian látjuk. Ez megint csak egy egyszerű matematikai művelet. Mozgósítani kell, és meg kell érteni mindenkivel, hogy itt a tét óriási. Én azt mondtam, hogy mi egy dolgot tudunk csinálni, és ezt tettük az első pillanatban, nem vártunk, nem elemezgettünk sokáig. Minden érvünket, ellenérvünket, minden fenntartásunkat félretesszük ilyenkor, és azt mondjuk, hogy ha meg akarjuk menteni az országot Simiontól és a magyar közösséget, akkor támogatjuk Nicusor Dant. És én ezt nagyon határozottan az első pillanattól kezdve így mondtam, így mondom, és arra kérek mindenkit, aki meghallgat engem, aki valamilyen mértékben bízik bennem, aki azt gondolja, hogy az elmúlt években felelősen tettük a dolgunkat, hogy szívleljék meg azt, amit mi mondtunk, és mozgósítsanak, és menjenek el minél többen.
Az este beszéltem a Nicusor Dan kampányából egy kollégával. Ők arra kérnek mindenkit, a politikai pártokat, hogy hagyjuk, hogy a kampányát ő függetlenként vigye, szervezze, szólítsa meg az embereket, és én ezt megint csak értem, hisz ez a logikus, mert függetlenként indult. Ezt kérték egyébként a liberálisoktól és ezt kérték az USR-től is, hogy a támogatást köszönik, fontos, az üzeneteink fontosak, de ne uraljuk le a terepet. És én azt gondolom, hogy ezt nekünk el kell tudnunk fogadni, az én magam részéről el is fogadom, mert ezt kérte az Nicusor Dan kampánystábja.
– Hogyan látja az esetleges későbbi együttműködést, amennyiben Nicusor lesz Románia új elnöke?
– Ó, hát mi rengeteget vitáztunk Nicusor, meg rengetegszer sok mindenben egyetértettünk, én nem látom ezt problémásnak. Én a választás megnyerését sokkal problémásabbnak látom, mint azt, hogy utána milyen együttműködés lehetséges vele. Persze neki sok mindenkivel együtt kell működnie, mert ő függetlenül indult. Neki meg kell tudnia majd teremtenie a parlamenti többséget és egy kormányzati többséget, ahhoz neki legalább 3-4 politikai alakulattal fog kelleni tudnia tárgyalni. De ez, ami bennünket illet, lehetséges ilyen-olyan formában, ennek nincs akadálya.
Sokkal nagyobb ma az a feladat, és sokkal nagyobb az a munka, amit a következő pár napban el kell végezni, hogy megnyerje a választást. Mert most tetszik, vagy nem tetszik, Simion nyerne. Ha ma lenne a választásokon Simion 60-40-nel nyerne, vagy ehhez hasonló aránnyal. Ehhez kell még hozzátenni azt a sok millió szavazatot, hogy meglegyen Nicusor Dannak az 5 millió szavazat, hogy nyerni tudjon 18-án.
– Látjuk a tőzsdét, látjuk azt, hogy a gazdasági mutatók máris változnak, ami Romániát illeti. Nagyon sokan félnek attól, hogy egy komoly gazdasági hátralépés lehet az, hogyha egy szélsőjobboldali elnöke lenne Romániának, illetve hasonló kormánya. Mit gondol erről?
– Először is az a teher, amit ez a kormány vállalt és visz a hátán, az a múlt évből jön. A 9,3%-os költségvetési hiány, az eladósodás és a költségvetési deficit finanszírozása. A kiadások, amelyek ebben az esztendőben ott vannak és hónapról hónapra ki kell fizetni, azokat a tavaly sikerült összehozni a szociáldemokrata-liberális kormánynak, és ez ebben az esztendőben így fog maradni, és így lesz a következő években is, mert ezt a terhet nem lehet letenni egyik napról a másikra. A költségvetési deficitet lehet csökkenteni, megszorító intézkedésekre valószínű, hogy szükség van, és mindegy, hogy ki fog kormányozni, meg kell lépnie. Ebben a pillanatban a politikai válság és az, hogy a második fordulóban első esélyes George Simion okozott valóban bizalmatlanságot, és mindenki várakozó állásponton van, a piacok, a tőzsde, a befektetők. És a következő hetekben így is lesz.
Most a kormánynak egy dolgot kell tudnia csinálni, hogy a következő 45 napban ügyvivő kormányként az országnak a működtetését biztosítsa. Pár perccel ezelőtt ment el tőlem Tánczos Barna pénzügyminiszter, végigbeszéltük, adottak a lehetőségek, hogy a következő hetekben ne történjen semmiféle probléma, de azért a választásokat követően azonnal kormányt kell alakítani, és aki a kormányon lesz, az el kell kezdje ezeket a tavaly összehozott problémákat orvosolnia. Ebben mi vállaltunk felelősséget, de ettől a pillanattól kezdve ügyvivő kormányként nyilván a lehetőségeinknek, az eszközeinknek a végéhez értünk, mert ezt mondja az alkotmány: az ügyvivő kormánynak nincsen lehetősége nagy varázslatokat elvégezni. Hogy mi fog történni május 18. után, illetve amikor lesz Romániának új kormánya, én azt nem tudom megjósolni, de nehéz évek következnek, nehéz időszak következik, és mondom: ez a 2024-es felelőtlen költekezésnek, ész nélküli költekezésnek a következménye, ezt is el kell mondani és ezt is őszintén ki kell tudni mondani.