Élő Kolozsvári Rádió

Megnéztük a CREIC központot, amely miatt a diákok tanórákat bojkottáltak

Messze van, de van ivóvíz, az órarendet igazítani fogják. Helyszíni riport.

Megnéztük a CREIC központot, amely miatt a diákok tanórákat bojkottáltak

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 13, 17:06

Ezen a héten kiderül, hogy a CREIC központban folytatódnak-e a Matematika-Informatika Kar tanórái – tájékoztatott ma a Babes–Bolyai Tudományegyetem ügyvezető rektora, Adrian Petrușel. Azon az épületbejáró eseményen mondta ezt, amelyre a sajtó munkatársait hívták meg, hogy megtekintsék az épület nyújtotta feltételeket.

Ahogyan korábban is beszámoltunk róla, a diákok tiltakozó akciókat szerveztek a helyszín miatt. Azt kifogásolták, hogy tömegközlekedéssel több mint egy órába telik kijutni a város szélén, Kajántó irányában található épülethez. Közben a belvárosban is vannak óráik, így nehezen jutnak el időben az adott helyszínekre. Az egyetem ígérete szerint, dolgoznak az órarendek átalakításán. A diákok egyéb panaszokat is megfogalmaztak. Korábban azt is kifogásolták, hogy a CREIC épületében nincs ivóvíz, nem alkalmas mozgássérültek számára és nincs megfelelő lehetőség étel vásárlására.

A Kolozsvári Rádió is részt vett a mai eseményen, Birtalan Albert készített riportot:

Az egyetem rektora elismerte az épületbejáráson, hogy egyes tanszékek oktatói sem elégedettek a helyszínnel, a diákok és a diákképviseletek pedig már több fórumon is tiltakoznak a belvárostól távol eső helyszínen. Ma több megbeszélésen is megvitatták a problémát – ezek eredményeiről a BBTE rektorhelyettese, Markó Bálint számolt be rádiónknak.

Az egyik terem

A diákok korábban azt kifogásolták, hogy a belvárosban és a CREIC központban is vannak óráik, és nem tudnak időben átérni egyik helyszínről a másikra. Az egyetem rektora Adrian Petrușel szerint ezen a héten is még ilyen feltételek mellett zajlott az oktatás, jövő héttől viszont már alkalmazni tudnak egy új, optimalizált beosztást, és csökkenteni fogják az utazást a két helyszín között.

„Több kar is felajánlotta, hogy ad tantermeket a központban. Szeretném hangsúlyozni, hogy politikai és ideológiai beavatkozásoknak nincs helyük az egyetem életében. A problémát az egyetemi autonómia szellemében, házon belül fogjuk megoldani, a kar és a diákok együttműködésével. Ami a kapacitást illeti: az itt található épületekben összesen tizenkilenc tanterem van. Ezek között van egy nagy, kétszáz férőhelyes előadó is. Ha a kar végül úgy dönt, hogy nem marad itt, akkor fokozatosan visszaköltöztetjük az órák egy részét a központba — amennyiben lesz elég hely. A laborokat viszont nem tudjuk máshová vinni, így néhány tevékenység itt marad. A hallgatói panaszokat komolyan vesszük. Tudjuk, hogy a buszjáratok száma kevés, már kértünk egy közvetlen vonalat a közgazdaságtani kar és a CREIC között. Ez folyamatban van, júniusban kértük, de időbe telik, mert a közlekedési engedélyeket nem adják ki egyik napról a másikra. Jelenleg a kar óráinak mintegy negyven százaléka zajlik itt, és körülbelül a hallgatók húsz százaléka jött el az elmúlt héten” – mondta az ügyvivő rektor.

A diákok bojkottja továbbra is zajlik a helyszín ellen, ezért látogatta csupán a hallgatók 20 százaléka múlt héten az órákat a CREIC központban.

Van víz az épületben

A rektor cáfolta ugyanakkor, hogy ne lenne ivóvíz az épületben. Kiemelte: a szolgáltatótól győződtek meg arról, hogy a csapvíz iható.  A Kolozsvári Rádió riportere is meggyőződött róla, hogy minden mosdóban folyik a csapvíz, és mozgássérültek számára kialakított mosdók is találhatóak minden emeleten. Továbbá a liftek is működnek.

Az épületbejárásra az egyetem által biztosított magánjárattal érkezett a sajtó. Az út alacsony forgalmi viszonyok mellett, 14 órai indulással 27 percig tartott a BBTE Farkas utcai főépületétől. Az online térképek szerint tömegközlekedéssel 1 óra 7 perc lett volna ebben az órában a kijutás a CREIC központba.

Az egyik, rádiónknak nyilatkozó diák szerint a legnagyobb nehézség a helyszínnel a kijutás.

Amikor a sajtó képviselőivel bejártuk az épületet, az étel vásárlására kialakított sarkot is megtekintettük. Ételek terén nem volt nagy a választék, abban a pillanatban csak szendvicseket lehetett vásárolni. Ezek árai 20 lej körül mozogtak, míg üdítőt 10 lejért, vizet pedig 6 lejért lehetett vásárolni.

Az épületben 19 tanterem áll a diákok rendelkezésére. A feltételekkel a diákok jórészt elégedettek.

160 ezer aláírást vittek a parlamentbe a tanügyi szakszervezetek
Napirend csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 15:18

160 ezer aláírást vittek a parlamentbe a tanügyi szakszervezetek

A tanügyi szakszervezetek több, mint 160 ezer aláírást nyújtottak be annak a törvénytervezetnek a támogatására, amely a tanügyi...

160 ezer aláírást vittek a parlamentbe a tanügyi szakszervezetek
Itt lehet segítséget kérni a nagy hőségben
Napirend csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 13:35

Itt lehet segítséget kérni a nagy hőségben

Változékony időjárásra figyelmeztetnek a meteorológusok. A hőséget heves viharok váltják az ország számos megyéjében. Hétvégén...

Itt lehet segítséget kérni a nagy hőségben
Bábok múzeuma nyílik a Bánffy-palotában
Napirend csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 09:11

Bábok múzeuma nyílik a Bánffy-palotában

Idén huszadik alkalommal nyitja meg kapuit a kolozsvári Puck Bábszínház közönségkedvenc tárlata, a Bábok Múzeuma a Bánffy-palotában. A...

Bábok múzeuma nyílik a Bánffy-palotában
Alkotmányos a medvekilövésről szóló törvény
Napirend csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 08:49

Alkotmányos a medvekilövésről szóló törvény

Alkotmányos a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyező törvény – közölte az alkotmánybíróság. A...

Alkotmányos a medvekilövésről szóló törvény
Napirend szerda, 2026 június 242026 június 24, 15:48

Jövő tanévtől ismét lehet kisegítő személyzetet alkalmazni

Döntő házként megszavazta a szenátus az RMDSZ törvénymódosító javaslatát, amely szerint az új tanévtől ismét alkalmazni lehetne az...

Jövő tanévtől ismét lehet kisegítő személyzetet alkalmazni
Napirend szerda, 2026 június 242026 június 24, 15:33

Kisebbségi kormány körvonalazódik?

A szociáldemokratákkal alkotott kisebbségi kormány alakulhat a parlamentben. A PSD Sorin Grindeanu pártelnököt javasolja miniszterelnöknek...

Kisebbségi kormány körvonalazódik?
Napirend szerda, 2026 június 242026 június 24, 14:25

Megérkezett egy újabb PNRR-részlet

2,25 milliárd lej érkezett Románia számlájára tegnap, ez a PNRR-s alap negyedik részlete. Az Európai Bizottság úgy ítélte meg, hogy...

Megérkezett egy újabb PNRR-részlet
Napirend kedd, 2026 június 232026 június 23, 17:57

Visszalépés tapasztalható a nyelvhasználati jogok területén Romániában

Visszalépés tapasztalható a nyelvhasználati jogok területén Romániában – ez szerepel a Bálványos Intézet árnyékjelentésében, amelyet...

Visszalépés tapasztalható a nyelvhasználati jogok területén Romániában