Élő Kolozsvári Rádió

A fejlesztési tárcához „költözik” az Országos Lakásügynökség

Az új minisztériumi osztály továbbra is a fiataloknak szánt lakásokkal foglalkozik majd – ígéri Cseke Attila tárcavezető.

A fejlesztési tárcához „költözik” az Országos Lakásügynökség
Foto: Illusztráció

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 május 1, 13:41

Az Országos Lakásügynökség a fejlesztési tárca osztályává alakul, az általános takarékossági intézkedések következtében. 512 állás szűnne meg, a karcsúsítással évente 22és fél millió lejt spórolnának meg. A kivitelezési szakaszban levő szerződéseket átadnák az önkormányzatoknak, de a fejlesztési minisztérium maradna a finanszírozó.

Az új minisztériumi osztály továbbra is a fiataloknak szánt lakásokkal foglalkozik majd – ígéri Cseke Attila miniszter. Az Országos Lakásügynökség alkalmazottai tiltakoznak, mondván, hogy az ügynökség pénzügyileg autonóm, a béreket és működési költségeket saját alapokból fedezik, nem az állami költségvetésből.

„Ez hazugság” – reagálta a lakásügynökség érvelésére Cseke Attila. A kivitelezési szerződésekből 5 százalék visszatér az ügynökséghez. Erre mondják, hogy saját jövedelem, de valójában ez egy állami költségvetésből származó pénzügyi forrás – magyarázta állítását a Kolozsvári Rádiónak Cseke Attila fejlesztési miniszter, aki a beszélgetés során az intézmény hatékonyságát is megkérdőjelezte.

Riporter: Orbán Szabolcs

Hogyan védekezzünk hatékonyan a kullancsok ellen?
Napirend szerda, 2025 május 142025 május 14, 14:45

Hogyan védekezzünk hatékonyan a kullancsok ellen?

Évről évre növekedik az élősködő rovarok populációja, amit az állatorvosok is észlelnek akár házi-, akár a vadállatok...

Hogyan védekezzünk hatékonyan a kullancsok ellen?
Bemutatkozik az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom
Napirend szerda, 2025 május 142025 május 14, 12:40

Bemutatkozik az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom

Bemutatkozik az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom. Pénteken 18 órától a Planetárium kávézóban várják az érdeklődőket találkozásra. A...

Bemutatkozik az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom
Szigorították a petárdázást
Napirend szerda, 2025 május 142025 május 14, 09:25

Szigorították a petárdázást

Elfogadta múlt héten a képviselőház a pirotechnikai eszközök használatát korlátozó törvénytervezetet, amely a szabálysértések...

Szigorították a petárdázást
Bemutatkozik a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Budapesten
Napirend szerda, 2025 május 142025 május 14, 07:52

Bemutatkozik a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Budapesten

Május 14-én egész napos program keretében mutatkozik be a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia 200....

Bemutatkozik a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Budapesten
Napirend kedd, 2025 május 132025 május 13, 15:42

Miért korlátozzák Kolozsváron a köztéri dohányzást?

Kolozsváron 100 és 500 lej közötti bírságot kockáztat, aki a tömegközlekedés megállóiban, parkokban és sportlétesítményekben...

Miért korlátozzák Kolozsváron a köztéri dohányzást?
Napirend hétfő, 2025 május 122025 május 12, 18:19

Egészségügyi és közösségi központ épül Tordaszentlászlón

Modern közösségi és egészségügyi központ épül a Kolozsvárhoz közeli Tordaszentlászlón, a Kolozs Megyei Tanács támogatásával. A...

Egészségügyi és közösségi központ épül Tordaszentlászlón
Napirend hétfő, 2025 május 122025 május 12, 16:24

„Az autizmust nem vírus vagy baktérium okozza, amiből járvány lehet”

Az autizmus spektrumzavar okát szeretné kideríteni az Amerikai Egyesült Államok egészségügyi minisztere Robert F. Kennedy Jr. Egy...

„Az autizmust nem vírus vagy baktérium okozza, amiből járvány lehet”
Napirend hétfő, 2025 május 122025 május 12, 15:11

Összeomlott a roncstraktor-program

Érvénytelenítették a traktor-roncsprogramra eddig beérkezett pályázatokat – tájékoztatott ma a Környezetvédelmi Alap. A használt...

Összeomlott a roncstraktor-program