Élő Kolozsvári Rádió

Súlyos szövődményei is lehetnek a kanyarónak, mégsem oltunk rendesen

A témában Vass Levente képviselő, egészségügyi szakpolitkus nyilatkozott rádiónknak.

Súlyos szövődményei is lehetnek a kanyarónak, mégsem oltunk rendesen
Foto: Illusztráció

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 április 24, 16:47

Románia jegyzi a legtöbb kanyarós esetet az Európai Gazdasági Térségben.

Az ország toronymagasan vezet a megbetegedések számát illetően. Tavaly februártól egészen idén januárig több mint 27 ezer kanyarós fertőzést jegyeztek. A romániai megbetegedések száma az Európai Gazdasági Térség országai által jegyzett esetek 85 százalékát tette ki az elmúlt egy évben – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodájának adataiból. Míg európai viszonylatban átlagban 71 kanyarós megbetegedés jutott egymillió lakosra, Romániában ez az arányszám meghaladja az 1.400-at.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ legfrissebb adatai szerint az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térség országaiban is jelentősen nőtt a kanyarós megbetegedések száma az említett időszakban az előző egy évhez képest. A rendkívül fertőző betegség megelőzésének a legbiztosabb és leghatékonyabb módja a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő elleni, háromkomponensű védőoltás. Az adatok szerint az elmúlt időszakban megfertőződött személyek 80 százaléka nem volt beoltva.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség azt sürgeti, hogy az egészségügyi minisztérium indítson oltakozást népszerűsítő kampányt a járvány megelőzése érdekében.

A témában Vass Levente képviselő, egészségügyi szakpolitkus nyilatkozott rádiónknak.

Riporter: Birtalan Albert

Drágul az úthasználati díj
Napirend kedd, 2026 május 192026 május 19, 09:21

Drágul az úthasználati díj

Drágulhat az úthasználati díj Romániában. A jelenleg közvitára bocsátott minisztériumi rendelettervezet értelmében változik a hazai...

Drágul az úthasználati díj
Régóta ismerjük a hantavírusokat
Napirend kedd, 2026 május 192026 május 19, 08:56

Régóta ismerjük a hantavírusokat

Igazolták a laborvizsgálatok a hantavírus-fertőzést az aradi megyei sürgősségi kórházban kezelt betegnél – közölte tegnap az...

Régóta ismerjük a hantavírusokat
Telefonos csalások – mit tegyünk, ha megtörtént a baj?
Napirend hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:24

Telefonos csalások – mit tegyünk, ha megtörtént a baj?

Egyre gyakoribbak mostanában a telefonos csalások, átverések, és a módszerek egyre kifinomultabbak. Pénzt, banki és személyi adatokat...

Telefonos csalások – mit tegyünk, ha megtörtént a baj?
A hódoktól is tanulhatunk vízmegtartást
Napirend hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:23

A hódoktól is tanulhatunk vízmegtartást

Szatmár megyében a talajvizek eltűnésére, árkok kiszáradására, illetve a hirtelen lezúduló esők okozta villámárvizekre hívja fel a...

A hódoktól is tanulhatunk vízmegtartást
Napirend hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:19

Házasságuk elismerésére kéri Romániát több száz azonos nemű pár

Románia nem ismeri el az azonos neműek más európai uniós országban kötött házasságát, bár az Európai Unió Bíróságának egy korábbi...

Házasságuk elismerésére kéri Romániát több száz azonos nemű pár
Napirend hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:17

Közösségi Párbeszéd Tábort szerveznek Homoródfürdőn

Nyitott politikai-kulturális fórumra készülnek Homoródfürdőn a Közösségi Párbeszéd Tábor szervezői. Kátai István főszervező...

Közösségi Párbeszéd Tábort szerveznek Homoródfürdőn
Napirend péntek, 2026 május 152026 május 15, 16:55

Kelemen Hunor: a jelenlegi helyzet mélyebb társadalmi krízis része

Az RMDSZ területi elnökeivel tartott belső tanácskozáson a résztvevők egyetértettek abban, hogy rendkívül bizonytalan és gyorsan változó...

Kelemen Hunor: a jelenlegi helyzet mélyebb társadalmi krízis része
Napirend péntek, 2026 május 152026 május 15, 12:54

Meghirdette idei felvételijét a BBTE

Kettős szakokkal újítja kínálatát a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem. A felvételi július 13-án kezdődik. A diákok július 30-ig...

Meghirdette idei felvételijét a BBTE