Élő Kolozsvári Rádió

Húsvétra hangolódva – plébániák örökbe fogadásától jótékonysági nótaestekig

Két fontos kezdeményezésről beszélgettünk nagyszerdán Hajlák Attila István plébánossal, és közben a húsvéti szent három napra is készülődtünk.

Húsvétra hangolódva – plébániák örökbe fogadásától jótékonysági nótaestekig
Foto: Hajlák Attila Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 április 16, 12:59

Nagycsütörtök az elfogadás, nagypéntek az elengedés, nagyszombat az eggyé válás, húsvétvasárnap pedig a megújulás, az újrakezdés ideje – mondta a Hangolóban Hajlák Attila István, aki negyedik éve szolgál Maros megye öt falujában (Székelyvécke, Székelyszállás, Bordos, Csöb, Magyarzsákod).

A gyergyószentmiklósi születésű plébános április elején felhívással fordult a barátai, ismerősei, szívükben nyitott emberek felé a Facebookon. Egyebek mellett ezt írta: „Sokan, akik városban élnek, vagy eleven közösség részesei lehetnek, gyakran tehetetlennek érzik magukat, hogy más helyeken felmorzsolódik a maroknyi hűséges keresztény, elöregszik, nem tud vonzó lenni, nem tudja megmutatni életerős, sokszínű, Szentlélektől ihletett arcát, s így nem tud kovász és só, útmutató világosság lenni. Pedig nagy szükség volna a vigasztaló örömhírre! Így gondolod te is? Fogadj örökbe egy plébániát! Nem a pénzed kérem, az túl egyszerű volna (bár ilyen jellegű segítséget is elfogadunk). Azt szeretném, hogy aki támogatni akarja az itt élő közösséget (ez alatt nem csak a misére járókat értem), az jöjjön el egy évben legalább egyszer hozzánk!”

A kezdeményezésre érkezett eddigi jelzések és az indíttatás mellett Hajlák Attilával azokról a jótékonysági nótadélutánokról is beszélgettünk, amelyeket jövő héten tartanak három erdélyi helyszínen: április 22-én, kedden délután 3 órától Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában; április 23-án, szerdán délután 4-től és 6 órától a segesvári Gaudeamus-házban; április 24-én, csütörtökön este 7 órától pedig a csíkdánfalvi kultúrotthonban. A Gyergyószentmiklóson működő Imádság Háza Lelki Otthon és a Gyergyómedencei Magyarnóta Társulat missziós programja ez, célja pedig segíteni a rákos megbetegedésben szenvedőket.

A nótaesten neves előadók lépnek fel: Tolnai András, Erdős Melinda, Vass Annamária, Balázs Anikó, Bajkó Kinga, Geréd Nikoletta és Hajlák Attila, akik mindannyian önkéntesen vállalták a fellépést a nemes cél érdekében.

Beszélgetésünk Hajlák Attilával visszahallgatható a lejátszóra kattintva:

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Hangoló hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:04

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”

A múlt század egyik legfontosabb magyar grafikusművészének munkásságát mutatja be a válaszúti Bánffy-kastély múlt héten megnyílt,...

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Futballvébé: finálé előtt
Hangoló csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 11:44

Futballvébé: finálé előtt

A vasárnapi döntő után, a hétfői Tetőteraszon lesz elég idő mindent kivesézni, de a reggeli sorozat ma még folytatódott: utolsó...

Futballvébé: finálé előtt
Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”
Hangoló kedd, 2026 július 142026 július 14, 10:45

Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”

Egyre közelebb az Észak-Amerikában rendezett futball világbajnokság vége, és a fogadóirodák nagyon örülnek, amiért a világ legjobbnak...

Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”
Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Hangoló hétfő, 2026 július 132026 július 13, 12:43

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés

Aki nem szívesen töltené irodában az életét, gyakran választ olyan szakmát, amely a természethez köti. Ezek közül egyhez közelítettünk...

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét