Élő Kolozsvári Rádió

Életutak a közművelődés szolgálatában

Hétvégén adták át az EMKE-díjakat Kolozsváron. Több díjazottal is beszélgettünk két összeállításban.

Életutak a közművelődés szolgálatában
Foto: Horváth László fotói

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 április 15, 17:30

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kétnapos rendezvénnyel ünnepelte megalapításának 140. évfordulóját. A pénteki verses, zenés, táncos produkciók után szombaton délelőtt megtartották az egyesület éves közgyűlését, majd délután átadták az EMKE-díjakat.

Ezúttal 11 elismerés talált gazdára, amelyekhez a korábbi évekhez hasonlóan most is társultak a szobrocskák, Venczel Árpád szobrászművész, restaurátor Parasztmadonna című alkotásának kisebbített másolatai, valamint az oklevelek, amelyeket Venczel Attila képzőművész, díszlet- és jelmeztervező készít Imecs László festő-grafikus tervei alapján. A kiemelkedő teljesítményekért járó EMKE-díjak mellett három életműdíjat is átadtak, majd a napot a Prima Primissima-díjas Szentegyházi Gyermekfilharmónia ünnepi koncertje zárta a Szent Mihály-templomban.

Ferencz Zsolt összeállításában két EMKE-díjas színpadi ember szólal meg, Albu István és Vass Csaba. Előbbi gróf Bánffy Miklós-díjban részesült, utóbbi pedig az EMKE Kovács György-díját kapta.

László Tibor összeállításában három kategória díjazottjait szólaltatja meg. A Feleki István-Feleki Károly testvérpár kapta a Janovics Jenő-díjat több évtizedes fotóművészi tevékenységéért. Borbé Levente iskolakönyvtáros részére, az erdélyi iskolakönyvtárosok szakmai fórumának létrehozásáért, sokoldalú könyvtárosi munkájáért, valamint sérült és fogyatékos gyerekekkel végzett különleges foglalkozásai elismeréseként, Monoki István-díjat adományoztak. A Spectator-díjat Szabó Zsoltnak ítélték oda, több évtizedes a közművelődés szolgálatában folytatott sokoldalú tevékenységéért.

A díjazottak teljes listáját itt találják.

Etichete:
Kötetek az erdélyi teológiai gondolkodás és egyházi stratégia kérdéseiről
Bővebben csütörtök, 2026 február 122026 február 12, 14:13

Kötetek az erdélyi teológiai gondolkodás és egyházi stratégia kérdéseiről

Kettős könyvbemutatóra került sor Kolozsváron a Refo Caféban. A két hiánypótló kötet az erdélyi teológiai gondolkodás és egyházi...

Kötetek az erdélyi teológiai gondolkodás és egyházi stratégia kérdéseiről
A kolozsvári Iparos Egylet története
Bővebben hétfő, 2026 február 92026 február 9, 10:31

A kolozsvári Iparos Egylet története

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya szervezésében mutatták be az EME által kiadott Ipartörténeti Füzetek című...

A kolozsvári Iparos Egylet története
Gobesz F. Zsongor az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának új vezetője
Bővebben szerda, 2026 február 42026 február 4, 15:40

Gobesz F. Zsongor az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának új vezetője

„24 év után jó szívvel adtam át a stafétát az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának élén. A döntés nem hirtelen született....

Gobesz F. Zsongor az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának új vezetője
Gondolatok egy száz évvel ezelőtt született erdélyi magyar mozgalom margójára
Bővebben hétfő, 2026 február 22026 február 2, 16:36

Gondolatok egy száz évvel ezelőtt született erdélyi magyar mozgalom margójára

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának szervezésében január 23-án hangzott el Dávid...

Gondolatok egy száz évvel ezelőtt született erdélyi magyar mozgalom margójára
Bővebben csütörtök, 2026 január 292026 január 29, 11:53

Románok és magyarok a közös történelmi múlt tükrében

A Mathias Corvinus Collegium 11 alkalomból álló nyilvános eseménysorozatot indított, Románok és magyarok a közös múlt tükrében címmel...

Románok és magyarok a közös történelmi múlt tükrében
Bővebben csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 10:54

Utazás a leghidegebb évszak varázslatának gyökereihez

A téli ünnepek szimbólumairól, természeti környezetünk megértéséről és a téli ünnepek varázslatáról tartott vetítettképes...

Utazás a leghidegebb évszak varázslatának gyökereihez
Bővebben kedd, 2026 január 132026 január 13, 17:16

Vas Géza fotóművészre emlékezett a Kolozsvár Társaság

2025. december 18-án, születésnapja alkalmából kegyelettel emlékeztek Kolozsváron az augusztusban elhunyt Vas Gézára, az erdélyi...

Vas Géza fotóművészre emlékezett a Kolozsvár Társaság
Bővebben péntek, 2026 január 92026 január 9, 11:47

Magyar vezető karmestere van a Transilvania Állami Filharmóniának

Bemutatta a Kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia az együttes újonnan kinevezett vezető karmesterét. Vajda Gergely a magyarországi és...

Magyar vezető karmestere van a Transilvania Állami Filharmóniának