Élő Kolozsvári Rádió

Végleges az államfőválasztás jelöltjeinek listája

Bemutatjuk a 11 indulót, és esélyt is latolgatunk.

Végleges az államfőválasztás jelöltjeinek listája

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 március 20, 14:38

A napokban azt is megtudhatjuk majd, hogy a jelöltek milyen sorrendben szerepelnek majd a szavazólapokon. Az államfői tisztségre március 15-ig jelöltethették magukat a politikusok. A visszalépésre szerda estig volt lehetőségük. Végül 11 jelölt maradt versenyben az államfői tisztségért.

A jelöltek között szerepel Nicusor Dan Bukarest főpolgármestere, több évig aktivista volt, olyan kampányokban is részt vett, amelyek egyes bukaresti problémák megoldásához vezettek.

Crin Antonescu a kormánykoalíció jelöltje. 2012-ben rövid ideig az ország ügyvivő államfője volt. Az elmúlt 10 évben visszavonulva élt a politikától.

Victor Ponta 2012 és 2015 volt Románia miniszterelnöke. A Colectiv-tragédia után kitört tüntetéssorozatok következtében lemondott. Korábban Klaus Iohannis győzte le az államfőválasztáson.

Elena Lasconi tavaly bejutott az államfőválasztás második fordulójába, amelyet érvénytelenített az alkotmánybíróság Calin Georgescu gyanús kampánya miatt. Jelenleg Câmplulung városának újraválasztott polgármestere. Korábban újságíró volt.

Cristian-Vasile Terheș a Román Nemzeti Konzervatív Párt jelöltje. Korábban is indult már az államfői székért. Szélsőséges közösségi médiás bejegyzéseiről ismert. Az ő fellebbezése miatt számoltak tavaly újra a szavazatokat.

George Simion, az AUR elnöke. Konzervatív, nacionalista nézeteiről ismert. Tavaly nem jutott be az elnökválasztás második fordulójába. Calin Georgescu kizárása miatt szállt be újra a választási versenybe, a Fiatal Emberek Pártjának elnökével, Ana Maria Gavrilaval. A POT elnöke arra hivatkozva lépett vissza végül, hogy George Simion mögött nagyobb párt áll, így nagyobb esélyekkel indul.

Silviu Predoiu a Securitate volt tisztje, a Nemzeti Akció Ligája Párt jelölte szintén indulhat a választáson az államfői tisztségért.

Az elnökválasztásra most csak egy újnak mondható szereplő jelentkezett be John-Ion Banu-Muscel amerikai-román üzletember személyében, de ő is jelentkezett már korábban az államfői tisztségre 2019-ben. Mellette még megjelent néhány kevésbé ismert jelentkező: Sebastian Popescu az Új Románia Párt tagja, illetve Daniel Funeriu volt tanügyminiszter, aki most azt mondja, hogy az intelligens fiatalokért dolgozik, továbbá a „woke és a progresszív ideológia” ellen. Mellettük Lavinia Șandru is a régi-új arcok közé tartozik. Ő korábban színésznő és képviselőházi tag is volt. Most a Szociálliberális Humanista Párt színeiben indult.

Birtalan Albert összeállítása

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Napirend hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Mi is megérezhetjük az erősödő El Ninot
Napirend péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 17:36

Mi is megérezhetjük az erősödő El Ninot

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, és hatásai 2027-ben is...

Mi is megérezhetjük az erősödő El Ninot
Hogyan szerzi meg egy iskola a közegészségügyi engedélyt?
Napirend péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 15:27

Hogyan szerzi meg egy iskola a közegészségügyi engedélyt?

Indul a tanév, és minden szülő azt szeretné, ha a gyereke biztonságos körülmények között tanulhatna. Ez részben a közegészségügyi...

Hogyan szerzi meg egy iskola a közegészségügyi engedélyt?
Komoly bajok származhatnak a fogápolás elhanyagolásából
Napirend péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 09:46

Komoly bajok származhatnak a fogápolás elhanyagolásából

Romániában az emberek egy része csak évente vagy annál ritkábban cserél fogkefét és alig egy-két tubus fogkrémet használ el egy év...

Komoly bajok származhatnak a fogápolás elhanyagolásából
Napirend péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 09:39

Újdonság jöhet a közlekedésben

Egyértelműbbé tennék a sofőrök számára a mentők, tűzoltók és rendőrségi egységek akadálytalan áthaladását biztosító...

Újdonság jöhet a közlekedésben
Napirend csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 13:44

Az Európai Tanács elnöke a drónincidensekről: Románia mellett állunk

Románia ambiciózus uniós költségvetést szeretne, jelentős összegekkel a kohéziós politika és a mezőgazdaság számára – jelentette ki...

Az Európai Tanács elnöke a drónincidensekről: Románia mellett állunk
Napirend csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 13:14

„Egyre veszélyesebb incidensek, egyre szélesebb mintázattal”

A lipcsei augusztusi drónincidens újabb eszkalációt jelent Európa számára. A támadáskísérletért a német hatóságok Oroszországot...

„Egyre veszélyesebb incidensek, egyre szélesebb mintázattal”
Napirend csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 09:36

16 községnek utalnak pénzt a Kolozs megyei tartalékalapból

A Kolozs Megyei Tanács 5,5 millió lejt különített el a tartalékalapjából 16 Kolozs megyei község számára. Az összeget többek között...

16 községnek utalnak pénzt a Kolozs megyei tartalékalapból