Ha bántaná a szemét…
Hallottam, persze, már számtalanszor azt az indokot, hogy jön a kukás autó, és egybeönt mindent, tehát felesleges is szelektálni. Erre mindig azt mondom: ha megtehetem, megteszem, mert szerintem nem fáradság.
Pénteken elhordtam a szemetet. Mármint, nem csak egyetlen zacskóval hajítottam az első utamba eső kukába, hanem elosztottam demokratikusan, hogy jusson mindenhová. Ilyenkor elindulok innen a rádiótól, és bemegyek a városközpontba, eljutok a Monostori Flóra piacig is egy-egy elszánt napomon. Persze, mehetnék ilyen ügyben a Györgyfalvi vagy a Hajnal negyedbe is…
Szelektálunk, sőt, visszaváltunk lassan másfél éve. Január elsejétől pedig már a megunt, kinőtt ruháinkat is külön konténerbe tehetjük – legalábbis ezt írja a törvény, így, elméletben. Mert a gyakorlat kicsit mást mutat.
Szóval, amikor mindent viszek, mint a piros hetes, van nálam papírgyűjtő papírtasak, ami a kék kukában landol, a mások által könnyen-gyorsan odahajított, átlátszó, jól összekötött, banánhéjat és ócska szandált tartalmazó zacskó mellett. A nejlonokat otthon addig szuszakolom, amíg jó keményre megtömöm a házon belüli gyűjtőt, ami rendszerint a vécépapír nejlonzacskója, mert az jó nagy, és plasztikból gyűl a legtöbb, még úgy is, hogy több mint tíz éve nem kértem zacskót semmihez, és a palackok sem ide kerülnek. Szóval, megy a nagy halom műanyag a sárga kukába. Az üveget most ne is számítsuk, mert azzal csak akkor van dolgom, ha eltörik egy-egy pohár. Valószínűleg ezért van az, hogy csak minden második lakótelepi szemétszigethez tartozik üveggyűjtő, és nekem is mennem kell még 73 métert a zöld konténerig. Ha a komposztálható konyhai hulladékot is itt dobnám el, az még további 32 lépésre lenne tőlem, viszont azt a kertben hasznosítom újra, tehát ezt a nagyon hosszú utat már meg is spóroltam.
De térjünk vissza a saját szemetesünkhöz! Túl a válogatottakon, amíg eldobom a maradék kommunális hulladékomat is, óhatatlanul látom, mit jelent másnak a szelektálás színkódos lehetősége. Pontosan egy lehetőséget, amellyel köszöni szépen, nem kíván élni. És ennek nem csak a banános szandál a bizonyítéka, hanem az összes kuka tartalma. Márpedig a kék konténerben nincs mit keresnie sem a punga-zacskónak, ahogy errefelé mondják, sem a kávézaccnak. Előbbit a sárgába kellene dobni, utóbbit meg lehetőleg a rózsa vagy a hortenzia tövére, de ezt most már hagyjuk is.
Hallottam, persze, már számtalanszor azt az indokot, hogy jön a kukás autó, és egybeönt mindent, tehát felesleges is szelektálni. Erre mindig azt mondom: ha megtehetem, megteszem, mert szerintem nem fáradság.
Ezért megyek messzebb a szemét egy részével, mert nem csak a returo-jelzésű palackok visszaváltásával foglalatoskodom, hanem a sampon és a mosogatószer palackját is elviszem abba az áruházba, ahol tudom, hogy az anyagát újrahasznosítják, sőt, kedvezmény-kupont is adnak érte. A Returo- avagy SGR-jelzés nélküli, vissza nem váltható pillepalackokat pedig oda dobom be, ahol az önkormányzat kupont ad érte, amelyet 100 méterrel odébb buszjegyre válthatok. S amíg volt, hol visszaváltani, bizony vittem én a boltba a TetraPak csomagolásokat is. Minderre, persze, rá kell áldozni egy-két szabad órát. De annyit talán csak megér a környezetünk.
Jegyzetem elején talán el kellett volna mondanom, hogy a szemetelés nyugalmát megzavaró tartalom következik. Nem kérek elnézést, amiért nem tettem. Biztos vagyok benne, hogy sokan tudtak ezekről a lehetőségekről, és még mindig vannak, akik nem. A gyakorlat ugyanis azt mutatja: ebből a Returo-rendszerből is van, aki csak a túrót értette, mármint hogy azt fog ő visszaváltani. Sebaj, másnak belőlük van jobb megélhetése: a sok szemétből.
