Élő Kolozsvári Rádió

Nem túl népszerű az Első Ház program

Megfelezték a tavalyi keretösszeget.

Nem túl népszerű az Első Ház program

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 március 12, 08:50

Idén a tavalyi keretösszeg felével, 500 millió lejes garanciaalappal folytatódik az Első Ház program.

Ezt az indokolja, hogy 2024-ben a lakáshoz jutást megkönnyíteni hivatott kormányzati program iránti érdeklődés látványosan csökkent. Tavaly 811 hitelre vállalt garanciát a kormány 105 millió lej összértékben. A kedvezményezettek által felvett banki hitelek összértéke kevéssel haladta meg a 200 millió lejt. A programban magánszemélyek vehetnek fel lejalapú, változó kamatozású, az állam által garantált hiteleket egy lakás megvásárlására. Az önrész részaránya a lakás és a hitel értékének függvényében 5 és 15 százalék között változik. A 70 ezer eurónál nem drágább lakásokra felvehető hitel maximális értéke 66 500 euró, míg a legfeljebb 140 ezer eurós lakások esetében 119 ezer euró.

Az első ház program népszerűtlenségének okairól a képviselőház költségvetés- és pénzügyi bizottságának tagját, Miklós Zoltán parlamenti képviselőt kérdezte Birtalan Albert.

Etichete:
Drágul az úthasználati díj
Napirend kedd, 2026 május 192026 május 19, 09:21

Drágul az úthasználati díj

Drágulhat az úthasználati díj Romániában. A jelenleg közvitára bocsátott minisztériumi rendelettervezet értelmében változik a hazai...

Drágul az úthasználati díj
Régóta ismerjük a hantavírusokat
Napirend kedd, 2026 május 192026 május 19, 08:56

Régóta ismerjük a hantavírusokat

Igazolták a laborvizsgálatok a hantavírus-fertőzést az aradi megyei sürgősségi kórházban kezelt betegnél – közölte tegnap az...

Régóta ismerjük a hantavírusokat
Telefonos csalások – mit tegyünk, ha megtörtént a baj?
Napirend hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:24

Telefonos csalások – mit tegyünk, ha megtörtént a baj?

Egyre gyakoribbak mostanában a telefonos csalások, átverések, és a módszerek egyre kifinomultabbak. Pénzt, banki és személyi adatokat...

Telefonos csalások – mit tegyünk, ha megtörtént a baj?
A hódoktól is tanulhatunk vízmegtartást
Napirend hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:23

A hódoktól is tanulhatunk vízmegtartást

Szatmár megyében a talajvizek eltűnésére, árkok kiszáradására, illetve a hirtelen lezúduló esők okozta villámárvizekre hívja fel a...

A hódoktól is tanulhatunk vízmegtartást
Napirend hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:19

Házasságuk elismerésére kéri Romániát több száz azonos nemű pár

Románia nem ismeri el az azonos neműek más európai uniós országban kötött házasságát, bár az Európai Unió Bíróságának egy korábbi...

Házasságuk elismerésére kéri Romániát több száz azonos nemű pár
Napirend hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:17

Közösségi Párbeszéd Tábort szerveznek Homoródfürdőn

Nyitott politikai-kulturális fórumra készülnek Homoródfürdőn a Közösségi Párbeszéd Tábor szervezői. Kátai István főszervező...

Közösségi Párbeszéd Tábort szerveznek Homoródfürdőn
Napirend péntek, 2026 május 152026 május 15, 16:55

Kelemen Hunor: a jelenlegi helyzet mélyebb társadalmi krízis része

Az RMDSZ területi elnökeivel tartott belső tanácskozáson a résztvevők egyetértettek abban, hogy rendkívül bizonytalan és gyorsan változó...

Kelemen Hunor: a jelenlegi helyzet mélyebb társadalmi krízis része
Napirend péntek, 2026 május 152026 május 15, 12:54

Meghirdette idei felvételijét a BBTE

Kettős szakokkal újítja kínálatát a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem. A felvételi július 13-án kezdődik. A diákok július 30-ig...

Meghirdette idei felvételijét a BBTE