Kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább nem orosz
Elképzeltem, ahogy a szóvivő gondolatban feláll Alekszej Navalnij sírjára, és a romániai demokrácia, illetve Călin Georgescu kizárása miatt aggódik
Tragédiaközeli állapot alakult ki az online térben, amikor kiderült, Călin Georgescu nem indulhat az államfőválasztáson. Az igazság az, hogy én megkönnyebbültem, és nehezen tudom megérteni, hogy sok magyar szerint akkora a baj ebben az országban, hogy ezt csak egy üstökösszerűen felfutott, hajmeresztőbbnél hajmeresztőbbeket nyilatkozó, kétes hátterű jelölt tudja kezelni.
A választások második fordulója semmisnek nyilvánítása utáni időszakban sokan, többek között én is úgy gondoltam, hogy a konkrét bizonyítékok hiányában, tulajdonképpen nem jogi alapokon álló, hanem politikai döntés született. Aztán szépen lassan, elkezdtek szotyogni a bizonyítékok, egyik meredekebb, mint a másik. Ebben a kontextusban számomra a legdurvább az a tény, hogy az orosz hatóságok nyilvánosan kiálltak Georgescu mellett. A minap Dmitri Peszkov, Vlagyimir Putyin szóvivője azt nyilatkozta, hogy, idézem, „Románia a demokrácia iránti megvetés útját választotta”, illetve „átlépte a demokrácia minden normáját”.
Ízlelgessük egy kicsit ezt a kijelentést. Egy magas rangú orosz tisztségviselő, aki szóvivőként tulajdonképpen Oroszország elnökének az álláspontját képviseli, a demokrácia miatt aggódik. Úgy látszik, újabban Oroszország a demokrácia, a jogállam és a szólásszabadság melegágya. Az merő véletlen, hogy ha valaki mást mond, mint a hivatalos állami mantra, kiesik a tízedik emeletről. Oroszországban dühöng a demokrácia, csupán az emeleti ablakok zárnak gyengén. Elképzeltem, ahogy a szóvivő gondolatban feláll Alekszej Navalnij sírjára, és a romániai demokrácia, illetve Călin Georgescu kizárása miatt aggódik. Kell annál erősebb, hitelesebb, kézzelfoghatóbb bizonyíték az orosz beavatkozásról, mint az ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatok? Számomra semmiképpen sem.
Az elmúlt 25 évben, számunkra, romániai magyarok számára egyik államelnök sem volt ideális. Talán Emil Constantinescu, de azok a kilencvenes évek a mindennapi megélhetés szempontjából annyira viharosak voltak, hogy ebből sokat nem éreztünk. Hol a biztos vesztessel mentünk, mint 1990-ben és 1992-ben, hol a kisebbik rosszra pecsételtünk, lásd 2000-ben az Iliescu-Vadim mérkőzést, hol hamar szertefoszlottak a nagy remények, mint Băsescu, vagy Iohannis esetén. Ez alkalommal egy dolog volt kardinális jelentőségű: ne álljon Románia élére egy magyarellenes, nyilatkozataiban náci és vasgárdista szimpátiát ápoló, illetve EU- és NATO-ellenes személy, aki nem nyugatra, hanem kelet irányába vinné az országot. Ha minden igaz, ezt megúsztuk. Innen arrafele szinte mindegy, hogy Crin vagy Nicușor, Lasconi vagy Funeriu, esetleg Ponta fut be.
Azzal zárom, amivel indítottam. Romániában baj van, szerintem ezt senki nem kérdőjelezi meg. Jogos az elégedetlenség, van valós alapja a társadalomban felgyűlt dühnek és elégedetlenségnek. De inkább bízzunk a kicsit sárga, kicsit savanyú, de miénkben, mint az orosz iránymutatásban.
