Élő Kolozsvári Rádió

Kerge világ

Minden kétes, buta, logikátlan, agresszív, pánikeltő gondolatra rezonálunk, és még szét is szórjuk a világban, hadd tudja meg az is, hányadán állunk, aki kevésbé szerencsés, mint mi.

Kerge világ
2025 március 4, 11:28

Azt hiszem, megkergült a világ. Pár napja szembejött velem a következő cím: A válságos állapotban levő Ferenc pápa azt vallotta hozzá közel állóknak, hogy Isten tulajdonképpen nem létezik, és keresztény kultúránk alapjai kétségbe vonhatóak. Nem olvastam el a részleteket, mindenféle gyanús portál hírözönére nem szoktam figyelni, ezt is csak azért láttam, mert erdélyi magyar polgártársunk megosztotta. De érkezett rá körülbelül 350 lájk. Dühös lettem. Minden kétes, buta, logikátlan, agresszív, pánikeltő gondolatra rezonálunk, és még szét is szórjuk a világban, hadd tudja meg az is, hányadán állunk, aki kevésbé szerencsés, mint mi.

Az is a kedvenc mondataim közé tartozik, hogy az orosz-ukrán háborút az ukránok robbantották ki. Valóban, három évvel ezelőtt elindultak, rommá lőtt településeket és hullahegyeket hagyva maguk mögött elmeneteltek Szentpétervárig. Ezt a várost kemény diónak vélték, ezért hazamasíroztak, és ma várják megérdemelt büntetésüket a medvétől, akinek ugyebár nem jó a bajszát húzogatni. S akkor csodálkozunk, hogy Bukarestben egy öreg néni botját rázva támad rá egy ukrán menekült anyukára és gyermekére, azt kiabálva, hogy takarodjanak haza.

Közben az emberek hógolyókat grilleznek, és mivel azok nem akarnak elolvadni, pánikba esnek, hogy műanyag potyog a fejünkre. Közben egy anyuka hóval teli kárban fürdeti síró egyéves gyermekét, hogy természetes módon erősítse a kisfiú immunrendszerét. Közben Calin Georgescu korábbi államelnök-jelölt a Romániában fellelhető egyatomos aranyról regél, és tagadja a Holdra szállás tényét. Délről származó banánt eszik, és román paradicsomlevet prédikál. Közben a gyermekek és fiatal felnőttek hajmeresztő Tik-Tok kihívásoknak tesznek eleget, ájulásig gyógyszerezik vagy fojtogatják magukat, Supermanként repdesnek és törik össze a csontjaikat, legújabban pedig egyre súlyosabb tárgyakkal roncsolják végtagjaikat, mint rosszul képzett Toldi Miklósok.

Mi történik? Ennyi őrültség láttán némaságba vonulnak az értelmiségiek, amúgy is minden megszólalásuk után kivégzik őket: ma a tudósok és orvosok szervezett népirtáshoz asszisztálnak, a szociológusok adatokat hamisítanak, az újságírókat dollármilliókért vásárolták meg, és sorolhatnám.

Iszonyatosan hosszú időbe telt, míg lemásztunk a fáról, és önálló döntéseket kezdtünk hozni. Úgy tűnik, sokkal rövidebb idő alatt visszakapaszkodunk az ágak közé. De még eközben is véres szócsatákat vívunk arról, hogy a kettő meg kettő az tényleg négy, vagy inkább három.

Ismeretlen ismerősünk: a tavalyi Mikulás
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 december 42025 december 4, 13:27

Ismeretlen ismerősünk: a tavalyi Mikulás

Még egy énekkel is kedveskedtünk a nagyszakállúnak tavaly ilyenkor, amikor négyen ültek le a rádiós asztal köré: Bekő Eszter, Filep...

Ismeretlen ismerősünk: a tavalyi Mikulás
Kisebbségi lét vagy szórványsors
Kanapéfilozófia hétfő, 2025 november 242025 november 24, 13:05

Kisebbségi lét vagy szórványsors

Az Erdélyi Kárpát Egyesület kolozsvári fiókszervezete a Királyföldre invitálta a kíváncsi kirándulókat. Volt, akit az erődtemplomok...

Kisebbségi lét vagy szórványsors
Ismeretlen ismerősünk: Bobi, a hangulatfelelős
Kanapéfilozófia péntek, 2025 november 212025 november 21, 12:56

Ismeretlen ismerősünk: Bobi, a hangulatfelelős

Olyan helyet teremteni a kolozsváriaknak, ahol otthonosan érezhetik magukat – ez volt a szándékuk a Debreczeni testvéreknek, amikor sok...

Ismeretlen ismerősünk: Bobi, a hangulatfelelős
Amikor a színházi élmény megkétszereződik
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 november 132025 november 13, 16:09

Amikor a színházi élmény megkétszereződik

Nemrégiben színházban jártam és majdnem megroggyant a térdem, mikor az épület előtt gyülekező nézőközönséget megláttam. A tömeg 95...

Amikor a színházi élmény megkétszereződik
Kanapéfilozófia hétfő, 2025 november 102025 november 10, 15:00

Sötét+zárkák

Múzeumban jártam – majdnem azt mondtam tovább, hogy sok fiatalt láttam, de a ritmus és a rím alapján a gyanútlan hallgató azt hihetné,...

Sötét+zárkák
Kanapéfilozófia péntek, 2025 november 72025 november 7, 16:29

Rózsa Sándor tőlünk tanulhatná, hogyan vonja össze a szemöldökét

Olyan keserűek, sőt, savanyúak lettünk! Figyeljék meg az utcán járó embereket. Egy férfi mogorván rohan, mert otthagyta pár neuronját,...

Rózsa Sándor tőlünk tanulhatná, hogyan vonja össze a szemöldökét
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 november 62025 november 6, 14:20

Ismeretlen ismerősünk: Cristian, aki a kürtőskalácsot és lángost süti

Udrescu Cristian korábban pékségben és cukrászdában is dolgozott; azt mondja, nem volt nehéz beletanulnia a kürtőskalács- és a...

Ismeretlen ismerősünk: Cristian, aki a kürtőskalácsot és lángost süti
Kanapéfilozófia szerda, 2025 november 52025 november 5, 15:11

A demokrácia pénzbe kerül

Lehet, hogy már nem sokan emlékeznek, de a 300 fős törvényhozás ötlete Traian Băsescutól származik, aki 2009-ben az államelnöki...

A demokrácia pénzbe kerül