Élő Kolozsvári Rádió

Új bölcsődét adtak át Aranyosgyéresen

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerint év végéig még 75 ilyet építenek.

Új bölcsődét adtak át Aranyosgyéresen
Foto: www.fb.com/blinkmedia.ro

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 február 26, 08:05

Új bölcsődét adtak át tegnap Aranyosgyéresen. A beruházással 40 gyermek számára biztosítanak bölcsődei helyet. A korszerű épület környezetbarát kialakítású, saját konyhával és mosókonyhával is rendelkezik.

Cseke Attila szerint az év végéig 75 ilyen bölcsődét építenek. A fejlesztési miniszter a Kolozsvári Rádiónak elmondta: ebből az ország északnyugati megyéiben 36 bölcsődét építenek idén. Ezek csaknem felét EU-forrásokból, a többi részét pedig az állami költségvetésből finanszírozzák.

A fejlesztési miniszter hangsúlyozta: a bölcsődeépítéssel a várólistákat szeretnék lerövidíteni, hosszútávon pedig megszüntetni. Hozzátette: egyes településeken már a program jelenlegi szakaszában is látványos az előrelépés. Aranyosgyéresen például a most átadott bölcsődével megoldódtak a férőhely problémák.

Ismét gyerekzsivaj töltheti be ősztől azokat a Kolozs megyei bölcsődéket is, amelyek jelenleg felújítás alatt állnak. Kerekes Adelhaida, Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint az országos helyreállítási tervből 6 bölcsőde felújítását finanszírozzák.

A fejlesztési miniszter kijelentette: a tárca költségvetésében idén prioritásként kezelik a bölcsődeépítési programot. Cseke Attila biztosított róla, hogy elkülönítették a megfelelő költségvetési forrásokat, így a tervek szerint, az év végére legalább 75 bölcsődét fognak átadni az országban.

Birtalan Albert összeállítása

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket