Élő Kolozsvári Rádió

Kelemen Hunor: nem azt kell nézni, hogy Elon Musk épp miről nyilatkozik

Érvekkel, józan ésszel kell elmagyarázni például az elnökválasztás érvénytelenítését - mondja a szövetségi elnök rádiónknak adott interjújában.

Kelemen Hunor: nem azt kell nézni, hogy Elon Musk épp miről nyilatkozik
Foto: Az RMDSZ vizuáljának rélszete

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 február 21, 17:18

Több hírportál értesülései szerint jövő héten összeülhet a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT). Hivatalos források közölték News.ro-val, hogy már dolgoznak a CSAT ülés napirendjén. Várhatóan az amerikai tisztviselők a romániai elnökválasztással kapcsolatban tett kijelentéseikről szólhat a megbeszélés, de az ukrajnai háború lezárását célzó amerikai-orosz tárgyalások is terítékre kerülhetnek.

Korábban Marcel Ciolacu miniszterelnök és a kormánykoalíció elnökjelöltje, Crin Antonescu is sürgette a Legfelsőbb Védelmi Tanács összehívását. Emellett érvelt az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is az Agerpresnek adott interjújában. Szerinte nemcsak az elnökválasztás érvénytelenítéséről, hanem a jelenlegi geopolitikai és nemzetközi helyzetről is megbeszélést kell tartani a koalícióban és a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban.

Kelemen igazat adott a koalíció közös jelöltjének, Crin Antonescunak abban, hogy szükség van a Legfelsőbb Védelmi Tanács összehívására, egyrészt azért, hogy az elnökválasztás érvénytelenítését újabb elemzésnek vessék alá, másrészt, hogy megvitassák a geopolitikai és nemzetközi helyzetet. Felhívta a figyelmet, hogy a koalícióban az utóbbi időben nem esett szó külpolitikai kérdésekről, márpedig Romániának el kell döntenie, milyen irányvonalat követ és milyen érvek alapján. Romániának pragmatikusnak kell lennie – mondta az RMDSZ elnöke, és úgy vélte, jelenleg nem igazán rendelkezik kommunikációs csatornákkal a Trump-adminisztrációval, amin változtatni kell.

Kelemen Hunor úgy vélte, az Amerikai Egyesült Államok a saját érdekeit fogja előtérbe helyezni, és ha kivonják az amerikai katonákat az európai országokból, a többi között Romániából is, akkor még szükségesebb lesz a keleti szárny megerősítése. Az RMDSZ elnöke hozzátette, Romániának szoros kapcsolatot kell ápolnia szomszédaival, de Lengyelországgal, Franciaországgal, Nagy-Britanniával is. Romániának – földrajzi pozíciójából adódóan, jól körülhatárolt álláspontja és irányultsága kell hogy legyen, jelenleg viszont olyan tétován viselkedik, ‘mint akit fejbe vertek’ – mondta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy Romániának egyértelmű magyarázattal kell előállnia az elnökválasztások érvénytelenítéséről, mert, mint mondta, majdnem kétnaponta bírálat éri az országot emiatt. Kelemen Hunor úgy vélte, egyértelművé kell tenni, hogy az alkotmánybíróság felmutatható bizonyítékok alapján hozta meg a döntését, és ez nem jelenti azt, hogy az ország nem tartja tiszteletben a demokrácia értékeit.

Az elemzők úgy vélik, hogy az amerikai tisztviselők kritikája az érvénytelenített elnökválasztásért a szélsőjobboldal elnökjelöltjének, Călin Georgescunak kedvez. Hogyan tudja ezt ellensúlyozni a kormánykoalíció? – kérdeztük az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort.

Riporter: Orbán Szabolcs

Cseke Attila: a reformok nem sodorhatják veszélybe a települések fejlesztését
Napirend szerda, 2025 július 302025 július 30, 17:11

Cseke Attila: a reformok nem sodorhatják veszélybe a települések fejlesztését

Az Anghel Saligny programban elsőbbséget élveznek azok a víz- és csatornázási munkálatok, amelyek legalább 80%-ban elkészültek – mondta...

Cseke Attila: a reformok nem sodorhatják veszélybe a települések fejlesztését
Ügyvéd: csak alkotmánymódosítással lehet változtatni a bírák és ügyészek nyugdíján
Napirend szerda, 2025 július 302025 július 30, 14:25

Ügyvéd: csak alkotmánymódosítással lehet változtatni a bírák és ügyészek nyugdíján

A bírák és ügyészek nyugdíjának összegéhez és a nyugdíjkorhatár módosításához csak alkotmánymódosítással lehet hozzányúlni –...

Ügyvéd: csak alkotmánymódosítással lehet változtatni a bírák és ügyészek nyugdíján
Máramaros megyében könyvtárakat újítanak fel
Napirend szerda, 2025 július 302025 július 30, 11:02

Máramaros megyében könyvtárakat újítanak fel

Négy Máramaros megyei könyvtárat újítanak fel a helyreállítási alapból. A beruházás értéke több mint 4,5 millió lej –...

Máramaros megyében könyvtárakat újítanak fel
Megtámasztották a Rónaszéken kialakult krátert
Napirend szerda, 2025 július 302025 július 30, 10:31

Megtámasztották a Rónaszéken kialakult krátert

Fagerendákkal, rönkökkel és földdel támasztották meg Rónaszéken a használaton kívüli sóbánya beomlása nyomán kialakult kráter falait...

Megtámasztották a Rónaszéken kialakult krátert
Napirend hétfő, 2025 július 282025 július 28, 18:09

Többszáz millió euróval támogatnák a geotermikus energia termelését

A román állam egy többszáz millió euró értékű állami támogatási programot készít elő geotermikus energia termelésére és...

Többszáz millió euróval támogatnák a geotermikus energia termelését
Napirend hétfő, 2025 július 282025 július 28, 14:46

A hegyimentőktől is elvették a veszélyességi pótlékot

Tiltakozik a veszélyességi pótlék levágása miatt az Országos Hegyimentő Szolgálat. Mai Facebook-bejegyzése szerint a Salvamont...

A hegyimentőktől is elvették a veszélyességi pótlékot
Napirend hétfő, 2025 július 282025 július 28, 14:42

Az EU attól tart, hogy Oroszország a migrációt is felhasználja a hibrid háborúban

Az Európai Unió tárgyalásokat szorgalmaz Líbiával, annak érdekében, hogy az orosz elnök a migránsokat ne használhassa fel az EU elleni...

Az EU attól tart, hogy Oroszország a migrációt is felhasználja a hibrid háborúban
Napirend hétfő, 2025 július 282025 július 28, 14:03

Közgazdász: Európa számára nem siker a vámegyezmény

Európa számára sikerként semmiképp sem könyvelhető el az EU és az USA 15 százalékos vámtétel megállapodása. Az egyetlen pozitívum az,...

Közgazdász: Európa számára nem siker a vámegyezmény