A müncheni konferencia tanulságai
"Egy olyan világrendnek leszünk a tanúi, ahol a pólusképző nagyhatalmak fogják eldönteni, hogy milyen legyen ez a világrend és hogyan működjön" - mondja Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő.
Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 február 17, 15:36
A hétvégén lezajlott müncheni biztonságpolitikai konferencia nem hozta el a megvilágosodást az Egyesült Államok ukrajnai békeelképzelései ügyében. Arra viszont mindenképpen ráébresztette Európát, hogy a NATO-n belüli eddigi viszonyrendszer jókora átalakulás elébe néz.
Dr. Tálas Pétert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontja John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársát Papp-Zakor András kérdezte.
Papp-Zakor András: A Trump-Putyin telefonbeszélgetésről tudható információkat, illetve a Müncheni Biztonsági Konferencián elhangzott beszédeket egy kötetben olvasva, akár a sorok között is, mondhatnám, hogy ember legyen a talpán, aki ki tudja olvasni, mi is az Egyesült Államok elképzelése az ukrajnai háború lezárásáról. Legfeljebb támad egy sejtésünk, hogy annak idején lehet, hogy teljesen félreértettük a Pál utcai fiúk történetét, mert a pozitív hősök a Pásztor-fiúk és a vörösingesek. Kiszűrhető az eddigiekből azért valami, amiről nyugodt lélekkel kijelentsük, hogy na, ez érvényes?
Tálas Péter: Szerintem nem, de nem is ez volt a funkciója szerintem, sem a beszélgetésnek, sem pedig a biztonságpolitikai konferencián elmondottaknak. Az Egyesült Államok szerintem még nem rendelkezik tervvel arra vonatkozóan, hogy hogyan fejezze be tulajdonképpen ezt a háborút. Mind az oroszokkal, mind az európaiakkal való kommunikáció felkészülést jelent. Ez az Egyesült Államok jelenlegi vezetésének egy ilyen, fogalmazzunk úgy, hogy sajátossága. Valami olyasmi, hogy a harc közben derítjük fel azt, hogy mi is a helyzet. Ezt szokták így mondani a katonák, és szerintem jelenleg ez zajlik. Plusz még egy nagyon fontos dolog, annak definiálása, hogy az Egyesült Államok jelenlegi vezetése hogyan tekint a világrendre, szerintem ez sokkal fontosabb volt és kijózanítóbb volt a müncheni biztonságpolitikai konferencia felszólalásaiban, különösen Amerika felszólalásaiban, és tulajdonképpen abban is, hogy 90 percet úgy beszélt Putyin elnökkel Donald Trump, hogy erről nem értesítette előzetesen és nem is nagyon tájékoztatta utólag a szövetségeseit.
Ez azt jelenti egyébként, hogy a Trump-adminisztráció alapvetően világossá tette, hogy máshova kívánja összpontosítani a figyelmét Ázsiából, Afrikából az Északi-sarkvidékre, mindenhova, ahol Trump elnök úgy véli, hogy az Egyesült Államok kritikus ásványkincs-jogokat szerezhet, és hogy az európai biztonság már nem annyira szorosan tartozik az amerikai nemzeti érdekhez, mint azt korábban láttuk, vagy ahogy korábban védte ezt Európa. Ennek komoly következményei vannak, mert egy olyan világba került Európa, ahol nehezebb lesz az Egyesült Államoktól függni, nehezebb lesz az Egyesült Államokkal együttműködni. Én azt gondolom, hogy ez eléggé sokkolta a vezetőket.
Most kezdődik el gyakorlatilag egy olyan válasznak a kidolgozása, lényegében mai párizsi találkozó lesz szerintem az első olyan alkalom, amikor az európai vezető hatalmak megpróbálnak erre az egész folyamatra és erre az egész megközelítésre valamilyen módon válaszolni. Összességében azt gondolom, hogy ez volt a fő üzenete ennek a konferenciának, ami elég hektikus volt. Elhangzott az, hogy tulajdonképpen Donald Trump Neville Chamberlain-azonos, tehát el fogja árulni Európát. De szerintem Donald Trump nem Chamberlain lenne, és az is kiderült, hogy Európa nem szuperhatalom, vagyis Európának nagyon sokat kell tenni annak érdekében, hogy a nemzetközi politika egyik pólusává váljon. Szerintem még azért is egyébként, és ez kijött a találkozón is, hogy egyáltalán résztvevője lehessen az orosz-ukrán háború leállásáról zajló tárgyalásoknak.
Hogyha az európai, illetve a NATO-kilátásokra gondolunk, összességükben lát mondjuk valamilyen lehetséges kerethipotéziseket, mínusz végtelen, plusz végtelen sávhatárokat véve a lehetséges forgatókönyvekről, különös tekintettel a Párizsban kezdődő, jó esetben folyamatra is?
– Igen, nagyjából azt lehet látni, hogy az Európai Uniónak, pontosabban az európai államoknak sokkal nagyobb figyelmet és sokkal nagyobb energiát és sokkal nagyobb pénzt, sokkal nagyobb felelősséget kell vállalnia, vagy ezt a magatartást kell tanúsítania. Saját védelme érdekében, Ukrajna támogatása érdekében és Oroszország ellensúlyozása érdekében. Ez azt jelenti egyébként, hogy efelé el kell indulni. Ez elsősorban kiadásokat fog jelenteni, gyakorlatilag a védelmi kiadások növelését igényli, ezt akkor tudják megoldani egyébként az európai országok, ha például a maastrichti kritériumokból kiveszik a védelmi kiadásokat, az nagyon sok ország számára lehetőséget ad, mert mondjuk Németországban az eladósodás egy nagyon lényeges kérdés. És hasonlóképpen azt gondolom, hogy egész egyszerűen el kell kezdeni fejleszteni a hadvédelmi és katonai képességeit Európának. Jelenleg Európának olyan problémái vannak, hogy ha az Amerikai Egyesült Államok nincs, akkor nemcsak ember van kevesebb, hanem vannak bizonyos eszközei, amik nem állnak rendelkezésre. Például a felderítési eszközök, amelyekkel nem rendelkeznek olyan mértékben az európai államok, mint az Egyesült Államok, és amit mindenféleképpen pótolni kell. Hasonlóképpen azt gondolom, hogy támadó helikopterekből szintén nincs elég, légvédelmi rendszerekből sem, tehát ezeket mind-mind el kell kezdeni felépíteni.
Itt a probléma szerintem az idővel lesz, tekintettel arra, hogy ha ma nekikezdenénk az Európai Unióban ezekhez a lépésekhez, tehát ma eldöntenék ezt Párizsban, 8-10 év, mire odáig elér Európa, hogy ezekkel az elrettentő képességekkel rendelkezzen, pedig – és ez a másik oldal – az várható, hogy az Egyesült Államok csökkenteni fogja gyakorlatilag a jelenlétét Európában. Világossá tette, hogy Ázsia érdekli, Kína érdekli, és ez azzal jár, hogy kevesebb amerikai katona lesz. Valószínűleg az atomfegyverek megmaradnak Európában. De Európának kell gyakorlatilag bevállalnia az amerikaiaknak a leváltását. Ez tulajdonképpen nem új követelése az Egyesült Államoknak, egyáltalán nem új követelése Trump elnöknek sem. Nem lesz könnyű ezt a fordulatot megtenni, nagy viták lesznek ebben a fordulatban. Nagyon sokan valószínűleg nem akarják ezt majd, vagy pontosabban nem akarják azt, ami gyakorlatilag egy fokozott integrációval, védelmi integrációval jár majd az európai államok között. De én azt feltételezem, hogy az európai államoknak az a része, vagy az a csoportja, aki számára az európai biztonság, Ukrajna támogatása és Oroszország elrettentése és ellensúlyozása, fogalmazzunk úgy, hogy elemi érdeke, azok fel fogják vállalni ezt a dolgot, és el fognak indulni ezen az úton.
És mi lesz a többiekkel?
– A többiek általában azt szokták mondani, hogy periferizálódnak valamilyen formában. Azt kell látni, hogy egy olyan világrendnek leszünk a tanúi, ahol a pólusképző nagyhatalmak fogják eldönteni, hogy milyen legyen a világrend és hogyan működjön, és akik nem tartoznak egyik pólushoz sem, azok pufferzónaként fognak szerepelni. Én azt feltételezem egyébként, hogy pont ez a kényszer nagyon sok európai országot arra fog kényszeríteni, ösztönözni, hogy részese legyen annak a képződménynek, vagy annak az összefogásnak, ami Európát lényegében világhatalmi tényezővé vagy legalábbis a nemzetközi politika egyik pólusává, a világrend egyik pólusává teszik, mert a többiek ilyen pufferzónaként fognak szerepelni, ahol sokkal intenzívebben fognak megjelenni azok a fenyegetések, amelyek a különböző pólusokból a másik pólus felé irányulnak vagy irányítottak. Tehát én azt gondolom, hogy ez lesz a jövő világrendje, vagy a világrendnek a szabályozása, és ez fogja meghatározni azt, hogy ki milyen álláspontot foglal el az európai biztonság szempontjából.
