Élő Kolozsvári Rádió

Zsidó színházi bemutató, csendőri védelemmel – szaporodnak az online fenyegetések

Több szakember is úgy látja, hogy Romániában és Európában is felerősödött az antiszemitizmus.

Zsidó színházi bemutató, csendőri védelemmel – szaporodnak az online fenyegetések

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 február 13, 16:32 / actualizat: 2025 február 14, 16:18

A csendőrség jelenlétére volt szükség A velencei kalmár bemutatóján február 7-én és 8-án a bukaresti Állami Zsidó Színházban. Ugyanis a közösségi médiában, elsősorban a TikTokon fenyegetések jelentek meg a színészek és az intézmény ellen is.

Több szakember is úgy látja, hogy Romániában és Európában is felerősödött az antiszemitizmus. A Kolozsvári Rádiónak nyilatkozó történész úgy véli, a jelenség rendszerint válságok idején válik jellemzőbbé, mert az emberek ilyenkor fogékonyabbak az összeesküvés elméletekre, amelyekben magyarázatokat vélnek felfedezni a világra vonatkozóan.

„Heroikus” zene szól az alatt a TikTok-videó alatt, amelyen a bukaresti zsidó színház épülete látható. A képen helytelen románsággal egy olyan szöveg olvasható, amely a zsidó népcsoport ellen hangol. A bejegyzés eddig csaknem 1500 lájkot gyűjtött, és majdnem 400 hozzászólást írtak alá. Ezek között extrém fenyegetések is vannak. Az egyik hozzászóló egy jól elhelyezett bombát kívánt az intézménynek, egy másik kommentelő pedig megjegyezte, hogy jó lenne mobilizálni a zsidók ellen. A legdurvább hozzászólás mégis az volt, amikor valaki a zsidó színház pontos címét kérte, tisztogatás céljával.

A fenyegetések miatt a bukaresti állami zsidó színház a csendőrség jelenléte mellett tartotta meg A velencei kalmár bemutatóját február 7-én és 8-án. A darabban játszó színész, Maia Morgernstern az Antena 3 televízió online portáljának nyilatkozott. Azt mondta: „Dühös vagyok. Úgy gondolom, hogy ez nem igazságos. A fenyegetések, mint hogy: »jöjjenek, romboljuk le az épületet…« Nagyon nehéz ez most nekem!” Andrei Munteanu, a bukaresti állami zsidó színház igazgatója elmondta, értesítette a rendőrséget és a csendőrséget a fenyegetésekről. Hozzátette: a premiereken, a bemutatókon járőröznek, vigyáznak rájuk.

Andrei Munteanu a Radio France Internationalnek nyilatkozott: „Természetesen a fenyegetések nem tudnak pozitív állapotot előidézni, de teljesen megbízunk a hatóságokban, ezért mondhatom azt, hogy nyugodtabb a hangulatunk, mindenki végzi a dolgát. Nemrég volt egy premierünk, és végezzük a dolgunkat, mert az ilyen fenyegetések, a TikTokon és más közösségi médiás felületeken mindig visszatérnek. Nem ez az első alkalom.”

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke szerint a fenyegetések büntetőjogi felelősséget vonhatnak maguk után, így nem az eset nem tartozik a tanács hatáskörébe. Asztalos Csaba ugyanakkor megjegyezte, hogy a zsidó közösségekkel szembeni fenyegetettség Nyugat-Európához hasonlóan Romániában is növekedett az elmúlt években.

„Ami a fenyegetéseket illeti, ezek büntetőjogi felelősséget vonhatnak maguk után. Itt a rendőrség, ügyészség tud eljárni, a tanácsnak nincs hatásköre. Ez egy sajnálatos eset, hogy ez megtörtént, az viszont egy jó dolog, hogy a hatóságok meghozták a megfelelő intézkedéseket ahhoz, hogy megelőzzenek bármiféle támadást, vagy bármilyenféle konfliktust. Sajnos még megtörtént, és az is igaz, hogy zsidó közösséghez köthető tevékenységek, intézmények, például iskolák évek óta nagyobb figyelemmel vannak kísérve a hatóságok által, pontosan azért, hogy megelőzzék a lehetséges incidenseket. Ez Nyugat-Európában, más országokban évek óta jelen van sajnos, de ilyen esetek Romániában is voltak” – mondta Asztalos Csaba.

A TikTokon egy csatornára több tucat olyan videó van feltöltve, amely árulóként tünteti fel a jelenlegi politikusokat, és az egyetlen igaz románnak Călin Georgescu van beállítva.

A közösségi médiában közben a román értelmiségiek neveit tartalmazó listák terjednek, amely mellől a fenyegetések sem maradnak el. A listán szereplő egyik személy, meg is osztotta az egyik ilyen összesítést a közösségi médiás oldalán. Nem vállalt interjút, de a Kolozsvári Rádiónak elmondta, hogy a listák Calin Georgescu fanatikus támogatóihoz köthetőek. A listán szereplő összes személyt Georgescu ellenségének, illetve globalistának nevezik.

Nem teljesen váratlan a zsidó színházzal szembeni fenyegetés és az értelmiségiek listázása sem, a Georgescu-fanatikusok között ugyanis sokan a vasgárda eszméit osztják – mondta a Kolozsvári Rádiónak Csoma Botond parlamenti képviselő. Az RMDSZ szóvivői tisztségét is betöltő politikus elmondta, ezek az emberek sokszor megnyilvánulásaikban a Vasgárdának a politikai vezetőit dicsőítik.

„Tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam sajnos, hogy nem lep meg az, hogy fenyegetik a bukaresti állami zsidó színházat, listáznak értelmiségiekre, ezt csinálták a vasgárdisták is, ezt csinálták a nácik is, ezt csinálták. És itt óriási felelősségük van az állami szerveknek, és főleg a bűnüldöző szerveknek, akik egyébként évekig tétlenül nézték a fasiszta, legionárius megnyilvánulásokat, annak ellenére, hogy törvény van rá. Törvény van rá, hogy fel lehet lépni ezen megnyilvánulások ellen, tulajdonképpen nem alkalmazták a törvényt. Itt van az eredménye, úgyhogy ezt sürgősen az állami hatóságoknak fel kell lépniük, és mert tulajdonképpen itt nem csak arról van szó, hogy van egy megnyilvánulás. Ez tulajdonképpen bűncselekmény az, ami történik, és egy jogállamban a bűncselekmények elkövetése ellen fel kell lépni” – mondta Csoma Botond.

A Kolozsvári Rádiónak nyilatkozó történész, Fodor János arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vasgárda éppen egy jó példa arra, hogy miért kell figyelni az intő jelekre, hiszen az apró lépések képesek arra, hogy ágyat vessenek a fasizmusnak.

„1927-ben jelenik meg a Vasgárda és a legionárius mozgalom, ami bejegyzett, és aztán különböző nevek alatt még pártszínekben is futott ez a dolog, de ne gondoljuk, hogy akkor kapott ez szárnyra, Codreanu 1920-ban már eléri, hogy a zsidókat kizárják a diákszövetségből. Most nyilván ez olyan, mondhatjuk, hogy hát ez bagatell, még ekkor a, tanulmányaiktól nem fosztották meg őket, de innen kezdődik. Hogyha ilyen hasonló jellegű misztikumra épülő, de populista, és hát ugye egy bizonyos népkívánságot minden bizonnyal teljesítő szándékokkal lépnek fel mindenféle gyanús alakok, és ezzel gyakorlatilag támogatást, vagy látszólagos támogatást szereznek, ezek mindenképp intő jelek, Azt gondolom, hogy a tájékozódással lehet valamiféle tisztánlátást ilyen kérdésekben elérni” – fogalmazott rádiónknak Fodor János.

A történész azt is elmagyarázta, hogy az antiszemitizmus rendszerint válságok idején erősödik fel, mert az emberek ilyenkor fogékonyabbak az összeesküvés-elméletekre, amelyekben magyarázatokat vélnek felfedezni a világra vonatkozóan. Fodor János szerint arra lenne szükség, hogy a társadalom szembenézzen a XX. századi bűnökkel, a hibákból tanulva ugyanis a társadalom felismerheti, hogy az ilyen folyamatok semmi jóra nem vezetnek.

„Kellene egy olyan konszenzus, amely kimondja, hogy léteztek, igen, ezekkel szembe kell nézni, tehát ilyen piszkos XX. század után azt gondolom, nem lehet megspórolni egy ország, egy nép, egy nemzet számára azt, hogy szembenézzen egy ilyen múlttal. Mert mihez vezethet egy ilyen történet? A listázás maga egy elég – nem is tudom – bonyolult, szomorú analógiákat is felvillanthat. Az elrettentő példák azok, amik tanulságként kellene előttünk legyenek abban az értelemben, hogy kellőképpen megfontoltan, és a példákból tanulva gyakorlatilag ezekből az analógiákból tanuljunk, kigyógyuljunk, és hát ugye ilyen esetekben elítéljük ezeket, tehát semmilyen jóra nem vezettek ezek a folyamatok” – mondta a történész.

Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet vezérigazgatója, Alexandru  Florian az Antena3 csatorna online portáljának azt emelte ki, hogy a zsidó kisebbség elleni erőszakra buzdító bejegyzések négy-öt éve még nem jöhettek volna szóba. Páratlan folyamatnak vagyunk tanúi, ami az elmúlt 35 évet illeti, hiszen az antiszemitizmus újjáéledését tapasztaljuk – fejtette ki az igazgató. Hozzátette: a szélsőjobboldal térnyerése és az antiszemitizmust tétlenül néző közintézmények a fő okai annak, hogy a zsidó közösség ismét veszélybe került.

Birtalan Albert összeállítása

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket