Élő Kolozsvári Rádió

Kísértések, mániák – színházpedagógiai foglalkozás felnőtteknek

ESziK vagy isszák? EXTRA - ezúttal Bogdán Zsolttal.

Kísértések, mániák – színházpedagógiai foglalkozás felnőtteknek

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 február 12, 11:27

ESziK vagy isszák? EXTRA – ezúttal Bogdán Zsolttal, a Pornokrácia előadáshoz kapcsolódva, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Több napon át zajlik a rendezvény:

o Felkészítő: február 17-én, hétfőn, 18 órától a színház próbatermében,
o Pornokrácia előadás: február 19-én, szerdán 19 órától a színház nagytermében,
o Feldolgozó: február 20-án, csütörtökön 18 órától a színház próbatermében.

„Az ESziK vagy isszák? az igazi találkozások helye, van benne ismerkedés, gondolkodás, egymásra figyelés, önfeledt játék, színház, sok kacagás, komoly vallomás, elmélyülés pár helyzetben és önismeret. De mindez csak lehetőség és semmi sem kötelező” – írják a szervezők, és arra biztatnak: a foglalkozásnak akár csak egy részére is jelentkezzünk.

Az est meghívottja Bogdán Zsolt színművész, a tárgyalt témák pedig a kísértések, mániák. De mi történik a foglalkozáson? Ezt is elmondta Kocsis Tünde színházpedagógus a Hangolóban.

Házigazda: Rácz Éva

Segítség a választásban: Erdélyi Egyetemi Börze
Hangoló hétfő, 2025 november 242025 november 24, 12:59

Segítség a választásban: Erdélyi Egyetemi Börze

Minden, ami egyetem, magyarul, egy helyen! – élményalapú pályaorientációs körút erdélyi középiskolásoknak. Ezzel a jelmondattal...

Segítség a választásban: Erdélyi Egyetemi Börze
Napirenden az újabb béketerv
Hangoló péntek, 2025 november 212025 november 21, 15:19

Napirenden az újabb béketerv

Volodimir Zelenszkij hajlandó tárgyalni az Amerikai Egyesült Államok béketervéről, ezt közölte csütörtökön a Telegramon az ukrán...

Napirenden az újabb béketerv
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Hangoló csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést
Hangoló hétfő, 2025 november 172025 november 17, 09:32

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést

Magyarország válogatottjának nem sikerült kiharcolnia a jövőre esedékes világbajnokság pótselejtezőjébe való bejutást a telt házas...

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést
Hangoló szombat, 2025 november 152025 november 15, 11:21

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai

Október harmadik hétvégéjén a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán jártunk, ahol a helyi református templomért, a Dési Református...

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai
Hangoló szerda, 2025 november 122025 november 12, 12:19

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott

A pókháló feltárásának híre azután kelt szárnyra, hogy megjelent a tanulmány a Subterranean Biology elnevezésű folyóiratban. A hatalmas...

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott
Hangoló kedd, 2025 november 112025 november 11, 15:12

„Nem vagyunk túl sokan és túl keveset találkozunk”

Együtt gondolkodás – ez lehetne a jelszava annak a találkozónak, amelyet már másodszor szerveznek meg Fehér megyében tanárok és...

„Nem vagyunk túl sokan és túl keveset találkozunk”
Hangoló hétfő, 2025 november 102025 november 10, 13:56

Itt élnek és dalolnak: Loose Neckties Society

Tizenegyedszer díjazták a legszebb erdélyi magyar dalt a hétvégén. Az idei kiadásra október 19-ig lehetett jelentkezni. A döntőbe 5...

Itt élnek és dalolnak: Loose Neckties Society