Élő Kolozsvári Rádió

Közelebb a párbeszédhez és a közösségi gondolkodáshoz – fórumszínház Kolozsváron

Fórumszínházi műhelyt szervez a European Alternatives és a Fecske szövetkezet január 17-e és 19-e között Kolozsváron.

Közelebb a párbeszédhez és a közösségi gondolkodáshoz – fórumszínház Kolozsváron
Foto: Szatmári Ildikó. Egy korábbi, nagyváradi fórumszínház, a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium diákjaival.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 január 9, 12:13

Lehetőséget adni a láthatatlan viszonyok láthatóvá tételére, elősegíteni a közösségi gondolkodást és cselekvést, egyúttal a részvételi demokrácia gyakorlását – ez a célja a fórumszínháznak, amelynek mostani helyszíne a ZIZ művészeti és szociális tér a Pap/Párizs utca 5. szám alatt.

A műhelyt Tasnádi-Sáhy Péter színházi rendező vezeti, aki eddig már számos színházi nevelési és fórumszínházi projektet vezetett, főként roma közösségekre és ukrán menekültekre fókuszálva. Jelenleg a kolozsvári Babeșؘ֪–Bolyai Tudományegyetem Színház- és Filmművészeti Doktori Iskolájában doktorál.

„Ha érdekel a színház és az aktivizmus, ez a műhely egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy mindkettővel mélyebben foglalkozz. Legyél akár tapasztalt színész, akár teljesen kezdő, 17 és 120 év között bárki szívesen látott!” – írják a szervezők.

Tasnádi-Sáhy Pétert a Hangolóból tárcsáztuk.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Hangoló szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:05

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök

Székelyudvarhelyen nyitotta meg még márciusban a Kriza János emlékévet a Magyar Unitárius Egyház, megemlékezve a néprajzkutató, teológus...

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Hangoló péntek, 2025 augusztus 152025 augusztus 15, 09:48

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban

A kolozsvári Farkas utcában, a Református Kollégiumban – a Kolozsvári Magyar Napok részeként – augusztus 21-24. között idén is...

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 13:38

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron

A megszokott augusztusi időpont helyett idén szeptemberben szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) a Kós Károly Emlék- és...

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 09:28

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Bőséges kínálattal készülnek idén is a Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, augusztus 15-e és 19-e között több helyszínen...

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 20:15

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek

Szeptember 10-14. között szervezi meg első szakmai műhelytáborát az Ampelopsis Versszínház a Kolozs megyei Inaktelkén. A műhelytáborban...

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 14:00

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel

Új helyszínen nyitja meg kapuit a kolozsvári Koffer kávézó. A könyves kávézót sokan megszerették az elmúlt 10 és fél évben, egy...

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:00

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről

A Zsoltárok könyvéből származó idézet volt a mottója a 36. Mladifestnek, amelyet augusztus 4-e és 8-a között tartottak Medjugorjéban:...

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:08

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntettek a pedagógusok a tanügyminisztérium előtt, és a tanügyminiszternek a lemondását is...

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel