Élő Kolozsvári Rádió

Márciusban valószínű az elnökválasztás megismétlése

Cseke Péter szerint az alkotmánybíróság döntése a levegőben volt, és úgy vélte, sokkal tisztességesebb a megismétlés, mintha a választást öt éven keresztül gyanú árnyékolta volna be.

Márciusban valószínű az elnökválasztás megismétlése

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 december 6, 17:26

Számítások szerint valamikor márciusra tehető az elnökválasztás megismétlése – mondta Cseke Péter újságíró, politikai szakértő a Kolozsvári Rádió Napirend című műsorában. A törvény szerint a választási folyamat 75 napot tart, a jelölteknek újra aláírást kell gyűjteniük, a jelöltséget hitelesíteni kell, a kampányt újra lefolytatni.

Cseke Péter szerint az alkotmánybíróság döntése a levegőben volt, és úgy vélte, sokkal tisztességesebb a megismétlés, mintha a választást öt éven keresztül gyanú árnyékolta volna be.

Arra is reagált, hogy Puskás Bálint volt alkotmánybíró szerint joghézagok vannak, hiszen ilyenre még nem volt példa. Cseke Péter elmondta, Klaus Iohannis mandátumával kapcsolatban létezik ilyen joghézag, és egyes értelmezések szerint az újonnan megalakult szenátus elnöke lesz ügyvivő államfő, mások szerint pedig marad Iohannis mindaddig, amíg az új elnök le nem teszi az esküt. Az elemző után bekapcsolódó Csoma Botond RMDSZ-szóvivő ugyanakkor azt mondta, ő úgy értelmezi, hogy maradhat hivatalában Iohannis az új választások utánig.

Cseke Péter ugyanakkor elmondta: felmerülhet a parlamenti választások megismétlése is, akár további meglepetésekre is számíthatunk. Az egyik párt máris óvást nyújtott be a december 1-i voksolás eredményeivel kapcsolatban.

Etichete:
Pénzt osztott a Kolozs Megyei Tanács
Napirend szerda, 2026 április 82026 április 8, 13:08

Pénzt osztott a Kolozs Megyei Tanács

Összesen 43,8 millió lejt osztott le Kolozs megye az önkormányzatoknak. Ezeket, a 2026-os jövedelemadó 6%-os visszaosztásából származó...

Pénzt osztott a Kolozs Megyei Tanács
Kolozsváron zajlik a Mikes-verseny országos szakasza
Napirend kedd, 2026 április 72026 április 7, 14:52

Kolozsváron zajlik a Mikes-verseny országos szakasza

Országos szintű magyar olimpia zajlik a napokban Kolozsváron, melynek ezúttal a János Zsigmond Unitárius Kollégium ad otthont. A Mikes Kelemen...

Kolozsváron zajlik a Mikes-verseny országos szakasza
Nem romlott a romániai életminőség
Napirend péntek, 2026 április 32026 április 3, 09:52

Nem romlott a romániai életminőség

Nem romlott az életminőségünk Romániában. Ez akár furcsán is hangozhat az adott gazdasági viszonyok közepette, mégis a legfrissebb...

Nem romlott a romániai életminőség
Úszásoktatás gyerekeknek
Napirend csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 15:42

Úszásoktatás gyerekeknek

Az RMDSZ átfogó országos programot kezdeményez a gyermekek úszásoktatásának támogatására, ezért törvénytervezetet nyújtott be a...

Úszásoktatás gyerekeknek
Napirend csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 13:08

Gázolaj-támogatást kaptak a gazdák

Gázolaj-támogatásban részesültek a gazdák. A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség több mint 558 millió lejt utalt ki a...

Gázolaj-támogatást kaptak a gazdák
Napirend szerda, 2026 április 12026 április 1, 17:00

Tiltakoznak egy tervezett épület miatt egy kolozsvári utca lakói

A kolozsvári Hajnal negyed Gh. Dima utcájának több lakója tiltakozik egy új lakótömb együttes terve ellen – írja az Actual de Cluj...

Tiltakoznak egy tervezett épület miatt egy kolozsvári utca lakói
Napirend szerda, 2026 április 12026 április 1, 15:48

Trump a háború lezárásáról és a NATO-ról

Akár két-három héten belül lezárhatja iráni háborúját az Egyesült Államok – jelentette ki Donald Trump. Az amerikai elnök szerint...

Trump a háború lezárásáról és a NATO-ról
Napirend szerda, 2026 április 12026 április 1, 08:50

Nem fogadták el a kiégésről szóló törvényt – de nincs semmi veszve

A szenátus múlt héten elutasította a burnout, azaz a kiégés megelőzését célzó törvényjavaslatot, amelyet a Mentsétek meg Romániát...

Nem fogadták el a kiégésről szóló törvényt – de nincs semmi veszve