Élő Kolozsvári Rádió

Szeretett a fiatalok között lenni – a Harag György Társulat kapja az első Csíky András-díjat

A részletekről a Csíky András Alapítvány kuratóriumának tagjai számoltak be a sajtónak: Köllő Kata színikritikus, kuratóriumi elnök, Laczkó Vass Róbert színművész, kuratóriumi tag és Somai László József jogász, kuratóriumi titkár.

Szeretett a fiatalok között lenni – a Harag György Társulat kapja az első Csíky András-díjat

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 november 12, 15:22

Fiatal, 35 év alatti erdélyi magyar színészek – kőszínházi és független művészek egyaránt – részesülhetnek a Csíky András-díjban, amely a kiváló teljesítmény elismerése mellett a pályán való elindulásukat is segítené.

A díj a Kolozsi Tibor szobrászművész által készített kisplasztikával, oklevéllel és 1000 eurós pénzjutalommal jár, és évente ítéli oda a Csíky András nevét viselő alapítvány kuratóriuma. A 20. századi erdélyi magyar színjátszás meghatározó alakja, mindmáig egyetlen Kossuth-díjas színésze – ahogy a hozzá közel állók ismerték: Bandi bácsi – idén január 13-án hunyt el. 2021-ben kapta meg a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Kossuth-díjat; az ezzel járó pénzjutalom, amely a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal által évenként számított országos nettó nominál átlagkereset hatszorosa, az alapítvány alaptőkéjét képezi. A Csíky András-díj megalapítása és odaítélése pedig az egyik első lépés emlékének ébren tartására. A hivatalos indoklás szerint „az alapítvány, a működését felügyelő háromtagú kuratórium döntése értelmében – tiszteletben tartva és továbbgondolva az Alapító szándékát – művészeti díjat alapított, amelyet az alapítvány statútuma értelmében, valamint részleteiben is kidolgozandó szabályok szerint kíván az arra érdemes, erdélyi színházművészeti intézményekben és független műhelyekben magyar nyelven alkotó, 35 év alatti színművészeknek odaítélni, az Alapító halálától számított első évforduló után”.

A részletekről a Csíky András Alapítvány kuratóriumának tagjai számoltak be a sajtónak: Köllő Kata színikritikus, kuratóriumi elnök, Laczkó Vass Róbert színművész, kuratóriumi tag és Somai László József jogász, kuratóriumi titkár.

Most előbb Köllő Katát hallják, aki az elmúlt 4-5 évben gyakran meglátogatta Csíky András színművészt, és sokat beszélgettek színházról, életről, mindennapi dolgokról. A kuratórium elnöke arról is szót ejtett, hogy amikor Kolozsváron újraindult a színészképzés, Bandi bácsi sokat foglalkozott a fiatalokkal, szeretett köztük lenni.

Laczkó Vass Róbert színművész, kuratóriumi tag egy kulcsszóra hívta fel a figyelmet a sajtótájékoztatón, ez pedig az elegancia. Mint mondta, az alapítvány is ennek jegyében fogalmaz meg dolgokat.

A Csíky András-díjat tehát elsőként a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata kapja, amely idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját – a kuratórium „indoklásul pedig Csíky András magas színvonalú és színháztörténeti jelentőségű munkásságát állítja példaként a fiatal színészgenerációk számára, beleértve és külön kiemelve a színházalapítás kivételes mozzanatát, amely az Alapítót egyértelműen a szatmárnémeti Harag György Társulathoz, mint az első nagybányai magyar nyelvű professzionális színtársulat jogutódjához kapcsolja”. A színház művészeti tanácsának határozata értelmében két fiatal művész veheti át az elismeréssel járó pénzösszeget: Budizsa Evelyn és Orbán Zsolt. Az ünnepélyes díjátadót a csütörtökön kezdődő Interetnikai Színházi Fesztivál (IFESZT) nyolcadik napján, november 21-én este tartják Szatmárnémetiben, a Raszputyin című előadás után. A sajtótájékoztatón Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának igazgatója is jelen volt, aki Csíky András hármas alapítói tisztségére hívta fel a figyelmet.

A plakettet Kolozsi Tibor szobrászművész készítette, ő azt mondja, képzőművészként a képiséghez kell kapcsolódnia.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Hangoló kedd, 2025 május 272025 május 27, 12:42

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?

Daniel David tanügyminiszter tájékoztató jellegűvé minősítené a nyolcadikosok záróvizsgáját. A tanügyminiszter kijelentette:...

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?
Hangoló szombat, 2025 május 242025 május 24, 10:05

Idén is kitakarítják a Maros partját

Vasárnap, május 25-én is a Hétfák és a szentkirályi gát közötti szakaszon tisztítják meg a folyó mindkét partját. Céljuk nem csupán...

Idén is kitakarítják a Maros partját
Hangoló szombat, 2025 május 242025 május 24, 09:51

Mit üzentek a választópolgárok?

A politikai berendezkedéssel szemben álló jelöltek bizonyultak a legnépszerűbbnek a romániai elnökválasztáson. A tavaly novemberi...

Mit üzentek a választópolgárok?