Élő Kolozsvári Rádió

Több különböző stílus, erős zenei felhozatal a Kolozsvári Zsidó Napokon

Bővebben című műsorunkban a Kolozsvári Zsidó Napok gazdag zenei felhozatalába kóstolhatnak bele, a fellépő művésszekkel készült interjúk meghallgatásával. Különböző stílusok képviselőit szólíthattuk meg, akikben közös a zene iránti elkötelezettség.

Több különböző stílus, erős zenei felhozatal a Kolozsvári Zsidó Napokon
Foto: Rohonyi D. Iván, Szabadság.

Szerkesztő: kristalybea, 2024 november 8, 17:37

Különleges koncertekkel, irodalmi és helytörténeti programokkal várták november 2. és 5. között az érdeklődőket az immár kilencedik alkalommal megrendezett Kolozsvári Zsidó Napok rendezvényeire. Ezúttal a zenei felhozatra koncentráltunk, Bővebben…

  • Az eseménysort a fesztivál visszatérő vendége Nógrádi Gergely főkántor és meghívottai nyitották, Hallelujah! Mennyei zsidó muzsika a nagyvilágból című koncertjével. Nógrádi Gergely mellett Teszter Nelli zongora és Kun Ágnes Anna énekművészt is sikerült megszólaltatnunk.
  • Összeállításunk folytatásában az Egy pesti polgár a kincses városban című előadóestről beszélgetünk Fesztbaum Béla színművésszel, akit Termes Rita zongoraművész kísért. Fesztbaum Béla az eszményített „pesti polgárt” testesítette meg összeállításában a legendás, idén elhunyt Benedek Miklóshoz hasonlóan.
  • Könnyed humorú sanzonokba, vitriolos kabarédalokba csomagolt társadalomkritikát ígért a 20. század első pár évtizedének legrangosabb magyar dalszerzőit megidéző, Régi Magyar Cabaret című előadóestjével Laczkó Vass Róbert színművész is, akit ezúttal Oláh Csongor zongorista kísért. Laczkó Vass Róberttel is sikerült elbeszélgetnünk.
  • A Nigun zenekar különleges koncertje is részét képezte a 9. Kolozsvári Zsidó Napok eseménysorának. A Bánffy Miklós Operastúdióban került sor fellépésükre. A dzsesszegyüttes a közép-kelet európai zsidó zenei hagyomány rendkívül kreatív újraértelmezésével vált a koncerttermek népszerű zenekarává. A kvartettet vezető Párniczky Andrást kértük mikrofon elé a különleges zenei élményt követően.
  • Kolozsváron most először hallhatta szólókoncertet adni a magyar kortárs zenei élet kiemelkedő muzsikusát, Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas dzsesszzenészt, zeneszerzőt, aki most nemcsak eljátszotta a leghíresebb dalait, de a keletkezésükről is mesélt, azon a különleges hangulatú esten amelynek a kolozsvári evangélikus-lutheránus templom adott otthont a 9. Kolozsvári Zsidó Napok keretében. Megtudhattuk többek között, hogyan született a Nagy utazás, milyen volt együtt dolgozni Bereményi Gézával, Esterházy Péterrel és számos más művésszel. Az eseményt követően Dés Lászlóval készült beszélgetés zárja összeállításunkat.

Riporter: László Tibor

Harminc év több évszázados zenék szolgálatában
Bővebben kedd, 2025 november 182025 november 18, 12:30

Harminc év több évszázados zenék szolgálatában

A Német Kultúra Kolozsvári Napjai elnevezésű eseménysorozat keretébe illesztették be múlt hétvégén a Transylvania barokk együttes...

Harminc év több évszázados zenék szolgálatában
50 éves a kolozsvári finn lektorátus
Bővebben kedd, 2025 november 182025 november 18, 10:48

50 éves a kolozsvári finn lektorátus

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem finn lektorátusa alapításának 50. évfordulóját ünneplő rendezvényre került sor a hétvégén a BBTE...

50 éves a kolozsvári finn lektorátus
Kétszázötven éves a kolozsvári orvosképzés
Bővebben péntek, 2025 november 142025 november 14, 11:21

Kétszázötven éves a kolozsvári orvosképzés

Nemzetközi konferenciát szervezett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a Mária Terézia császárnő rendeletének köszönhetően 250 éve...

Kétszázötven éves a kolozsvári orvosképzés
Múló idők pecséteitől a transzilvanizmus történetéig
Bővebben péntek, 2025 november 72025 november 7, 09:50

Múló idők pecséteitől a transzilvanizmus történetéig

A kolozsvári Magyar Történeti Intézet kettős könyvbemutatójára került sor a BBTE Akadémiai Klub termében. Az egyik kötet a Kolozsvári...

Múló idők pecséteitől a transzilvanizmus történetéig
Bővebben csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 13:14

Bor, bárkhesz, zene, humor és hagyományőrzés a 10. Kolozsvári Zsidó Napokon

Bor, a bárhesz és az ünnep – különleges sábáti stand-up címmel csalogatták a kolozsvári Bulgakov Kávéház kulturális eseményekre...

Bor, bárkhesz, zene, humor és hagyományőrzés a 10. Kolozsvári Zsidó Napokon
Bővebben hétfő, 2025 október 272025 október 27, 11:52

Véget ért a Kolozsvári Zenei Ősz

Október 24-én véget ért az 58. Kolozsvári Zenei Ősz hangversenysorozata. A nagy hagyományokkal rendelkező komolyzenei seregszemle idén több...

Véget ért a Kolozsvári Zenei Ősz
Bővebben péntek, 2025 október 242025 október 24, 11:11

Egy „füstbe ment terv” a 19. század elejének Kolozsvárján

Dr. Horváth Csaba kolozsvári történész, könyvtáros tartott vetítettképes előadást Egy frissen előkerült kolozsvári kaszárnyaterv...

Egy „füstbe ment terv” a 19. század elejének Kolozsvárján
Bővebben csütörtök, 2025 október 162025 október 16, 13:30

Kolozsvári tisztelgés egy kiemelkedő jelentőségű zeneszerző életműve előtt

Kurtág György 1926. február 19-én született Lugoson és Kolozsvárhoz is szorosan kötődik. Itt mutatták be például a Kolinda-Ballada című...

Kolozsvári tisztelgés egy kiemelkedő jelentőségű zeneszerző életműve előtt