Élő Kolozsvári Rádió

Nyugat-nílusi vírus: nem kell tartani a járványos megjelenéstől

Száznál több megbetegedést okozott Romániában az elmúlt hónapokban a nyugat-nílusi vírus, 20 haláleset történt, de az epidemiológus szerint nem kell tartani a járványos megjelenéstől.

Nyugat-nílusi vírus: nem kell tartani a járványos megjelenéstől

Szerkesztő: kristalybea, 2024 november 2, 08:59

Június 3-tól október 31-ig 103 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, és 20 haláleset történt – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet.

A 103 fertőzéses eset közül 75 igazolt, 28 pedig valószínűsíthető. A jelzett időszakban 20 halálesetet jegyeztek, négyet Suceava megyében, hármat Bukarestben, kettőt-kettőt Botoşani és Maros megyében, egyet-egyet Bákó, Bihar, Brăila, Dâmboviţa, Giurgiu, Iaşi, Szilágy, Temes és Vrancea megyében. A legtöbb megfertőződést a 70-79 év közötti korosztálynál mutatták ki, összesen 31-et. Huszonhét beteg a 60-69 év közötti korosztályból került ki.

„Nem fog produkálni olyan járványt mint a COVID-19 vagy az influenza járványos megjelenése” – hangsúlyozta rádiónknak adott interjújában Molnár Géza epidemiológus.

Riporter: Orbán Szabolcs

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket