Élő Kolozsvári Rádió

Középiskolások a 70 éves Kolozsvári Rádió mikrofonjánál

Különös dolog az emberi hang – középiskolás diákok csodálkoztak rá erre is, a rádió varázsára is.

Középiskolások a 70 éves Kolozsvári Rádió mikrofonjánál

Szerkesztő: kristalybea, 2024 november 1, 13:55

Erdély különböző térségeiből és Magyarországról is érkeztek diákok októberben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szervezett programjára, amelynek egyik helyszíne a Donát úti stúdió volt.

Körbejártuk az épületet, meséltünk nekik a 70 éves Kolozsvári Rádióról, például a kezdetekről, hogy 1954. március 15-én sugározta az első műsorát, akkoriban még a Rákóczi út 60. szám alól, s hogy eleinte egy-egy órát román és magyar nyelven közvetített. A fontos pillanatok sorában elidőztünk 1968. január 20-ánál is – amióta a Donát út 160-as szám alól szólunk –, de egy kevésbé szívmelengetőnél is: 1985. január 12-én egyetlen tollvonással beszüntették a Román Rádiótársaság minden területi stúdióját, így egy időre a Kolozsvári Rádiót is elhallgattatták. Majd az újraindulás időszakáról is beszéltünk, valamint az elmúlt 35 év fontos mozzanatairól is, s hogy ma már 8 éve a nap 24 órájában szólhatunk hallgatóinkhoz, Kolozsvár mellett Kalotaszegen és a Szilágyságban is egész nap.

 

De nem csupán a történelem kémleléséről szólt a diákokkal való találkozásunk: az egyik teremben, ahol felvételeket is szoktunk készíteni, mikrofonhoz ültek. Erről-arról kérdezgették egymást a fiatalok, például a képzésükről is, de előbb felfedezték maguknak a mikrofont, a fülhallgatót és a saját hangjukat is, ami (a „fülesben”) azért picit másként hangzik, mint gondolnánk…

A munkálatokat egyengette: Ferencz Zsolt

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Hangoló csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 12:15

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből

A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében október 20-án mutatták be a helyi Palló Imre Művészeti Líceum diákjainak...

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Hangoló kedd, 2025 október 282025 október 28, 13:16

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok

A húsz év kötelez – mondja Bogya Zoltán, az idén jubileumot ünneplő Mária-út egyik legjobb ismerője, aki kollégájával, Ágoston...

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Hangoló hétfő, 2025 október 272025 október 27, 13:06

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok

Gombanapot tartottak vasárnap Szeben megyében, Medgyesen, a Millennium-házban. Ha láttuk a képeiket a közösségi médiában, azt is tudjuk,...

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 13:04

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek

Tiltakozó fáklyák címmel tartanak szakmai konferenciát október 25-én Nagyajtán, Kovászna megyében. A Vasfüggöny mögötti összes...

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:03

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár

A szőlő aranyszínű sárgasága – bármilyen festőinek tűnik, ez a leírás a növény betegségét jelenti. Erről szól a Szatmár...

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár
Hangoló kedd, 2025 október 212025 október 21, 14:18

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában

Brahms magyar táncai és forrásvidékük – ez a témája a könyvbemutatónak és koncertnek, amelyet az Erdélyi Hagyományok háza szervez. A...

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:45

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa

Az elmúlt negyedszázad munkáját és sikereit ünneplik október 23-án és 24-én Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban. A 25. évfordulót...

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:41

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak

Nyolc év munkájáért, fáradozásáért, megvalósításaiért adtak hálát a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán. A Dési Református...

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak