Lett egy kedvenc buszsofőröm

Hallgatom ezt a középnövésű, szakállas férfit, és kezd nem zavarni, hogy nem fogy a tömeg.

Felülök egy buszra csúcsforgalom idején. Tömeg van, levegőtlenség, és sok az ideges ember, mert a dugó miatt jócskán késett a járat. Minden megállónál újabb tömeg próbája felpréselni magát a járműre, egyre több a Rózsa Sándoréra emlékeztető összevont szemöldök. Az egyik megállónál az első ajtónál egy idős néni próbál felszállni, és kétségbeesetten kérdezi a sofőrt: nem lehetne leengedni a fellépőt? Arra számítok, hogy fejmosásban részesül, hiszen fellépő csak a középső ajtónál van, a néni elszámolta magát. A sofőr nagyon kedves hangon válaszol:

-Jaj, drága néni, hát itt nem tudok segíteni, de sebaj, nyugodtan sétáljon át a középső ajtóhoz, ott megoldjuk. Ne siessen, nehogy elessen, megvárjuk!

Közben négyen ugranak(!), hogy a bottal járó nénit felsegítsék, helyet is adnának neki, de az ősz hajú szelíd asszony szomorúan visszautasítja valamennyiüket:

-Nem tudok leülni, kedvesem, mert akkor nem tudok majd felállni.

Közben a sofőr folytatja:

-Sajnálom, hogy nem vettem észre, hogy bottal jár. Maradjunk abban, hogy megjegyeztem Önt, és következőkor lesz fellépő. Ha pedig úgy tűnne, hogy nem ismertem meg, vagy sokan lesznek, csak emelje meg kicsit a botját, és én intézkedem.

Hallgatom ezt a középnövésű, szakállas férfit, és kezd nem zavarni, hogy nem fogy a tömeg.

A következő megállónál felszáll egy huszonéves fiú, bérlete van, csak éppen nem működik az automata, nem tudja azt érvényesíteni. Kérdi a sofőrtől, mit tegyen, nem tud átcsörtetni a tömegen a következő automatáig. Megint megszólal a sofőr:

-Semmi baj, fiatalember! Százszor jeleztem, hogy baj van az automatával, úgyhogy nem az ön hibája.

-Majd a következő megállónál leszállok, és átmegyek a busz másik végébe. – válaszolja a srác, és én csak nézek, hogy nem hétszentségel, sőt, a fizetést sem akarja megúszni.

Még egy megálló, még több levegőtlenség, és akkor ellenőrök érkeznek. Újabban hatékony módszert találtak ki a jegy nélkül utazók lefülelésére: felpattannak a buszra, lezáratják az ajtókat, senki se fel, se le. Túszul ejtenek. Megint egyre többen vedlenek át Rózsa Sándorrá. Természetesen elsők között a fiatalembert vonják kérdőre, aki megismétli, mi a baja. Süket fülekre talál. Egyszer csak látom, hogy a sofőrünk feláll, még a homlokát is nekinyomja az üvegnek, úgy védi a srácot. Az ellenőrök meglepetten visszavonulnak, és mit ad Isten, amikor kinyitják az ajtókat, a srác tényleg leszáll, és megkeresi a működő automatát.

Végre indulunk, jó sok időt veszítettünk, és továbbra is araszolásnak hívják a haladást. A buszsofőr dúdolni kezd, ismerős a dallam, rockzene, de nem tudom beazonosítani. Elmosolyodom. Néha, nem a körülményeknek, hanem az ilyen embereknek köszönhetően, tényleg ötcsillagossá lesz Kolozsvár!