Élő Kolozsvári Rádió

Egy donor legalább nyolc életet menthet

Vendégünk volt ismét Csuszner Ferenc, akivel arról is szó esett, mi kell ahhoz, hogy valaki szervdonor lehessen.

Egy donor legalább nyolc életet menthet
Foto: Mika Marttila/flickr.com

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 október 24, 14:03

Csuszner Ferenc

Potenciális szervdonoroknak címzett felhívást tett közzé a napokban a kolozsvári Urológiai és Vese-átültetési Klinikai Intézet, illetve a Romániai Szervátültetettek Egyesülete. Arra kérik a lakosságot, legyenek nyitottabbak, hogy az adományozásokkal minél több életet lehessen megmenteni.

Bizonyos szerveket (vesét vagy májlebenyt) adományozhatnak élő donorok, de leggyakrabban ún. kadáver-donorokból emelik ki az átültethető szerveket és szöveteket, a balesetben elhunyt családjának a beleegyezésével.

Romániában nagyon alacsony a szervadományozók aránya, ezért az ország nem része az Eurotransplant hálózatnak sem – és még számtalan körülmény akadályozza a páciensek útját a hazai egészségügyi rendszerben – derült ki a beszélgetésből.

Nemrég hallhattak a Hangolóban arról, hogy készülnek bejegyezni az Erdélyi Magyar Szervátültetettek, Szervátültetésre várók és Dializáltak Egyesületét. Vendégünk volt ismét Csuszner Ferenc, az ügy egyik érintettje, akivel legutóbb a FussNeki Gyergyó adománygyűjtő kampányról is beszélgettünk. A Hangolóban most arról is szó esett, mi kell ahhoz, hogy valaki szervdonor lehessen.

Házigazda: Rácz Éva

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Hangoló hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:04

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”

A múlt század egyik legfontosabb magyar grafikusművészének munkásságát mutatja be a válaszúti Bánffy-kastély múlt héten megnyílt,...

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Futballvébé: finálé előtt
Hangoló csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 11:44

Futballvébé: finálé előtt

A vasárnapi döntő után, a hétfői Tetőteraszon lesz elég idő mindent kivesézni, de a reggeli sorozat ma még folytatódott: utolsó...

Futballvébé: finálé előtt
Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”
Hangoló kedd, 2026 július 142026 július 14, 10:45

Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”

Egyre közelebb az Észak-Amerikában rendezett futball világbajnokság vége, és a fogadóirodák nagyon örülnek, amiért a világ legjobbnak...

Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”
Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Hangoló hétfő, 2026 július 132026 július 13, 12:43

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés

Aki nem szívesen töltené irodában az életét, gyakran választ olyan szakmát, amely a természethez köti. Ezek közül egyhez közelítettünk...

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét