Élő Kolozsvári Rádió

Megvédenék a régi kriptákat, történelmi sírhelyeket

Több nagyvárosban gondot okoz a temetők zsúfoltsága.

Megvédenék a régi kriptákat, történelmi sírhelyeket
Foto: A kolozsvári Házsongárdi temető, 2023. november elsején.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 október 15, 15:49

A történelmi személyiségek sírhelyei, a hősöknek állított emlékművek és a régi kripták védelméről szóló törvénytervezetet fogadott el tegnap első házként a szenátus plénuma.

A döntésről beszámoló RMDSZ-közlemény emlékeztetett arra, hogy több nagyvárosban gondot okoz a temetők zsúfoltsága, ami veszélyezteti a történelmi személyiségek sírhelyeit, a hősöknek állított emlékműveket, régi kriptákat. A szövetség ezért beterjesztett a parlamentbe két törvénytervezetet. Az egyiket október elején fogadta el a szenátus. Ez lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy könnyebben hozzanak létre új temetőket az ehhez szükséges területek kisajátításával. A hétfőn tárgyalt tervezet pedig a történelmi fontosságú, régi sírhelyeket védi meg, törvénybe foglalva azok jogállását. A jogszabályjavaslat továbbá kimondja: a temetők ösvényeit, zöldövezeteit gondozni kell, és biztosítani kell az őrzésüket.

A tervezet szükségessége abban rejlik, hogy a nagyvárosok zsúfolttá váltak, a területek az ingatlanpiacon jobb áron értékesíthetőek, így az önkormányzatok nem tudnak temetőket bővíteni, erre szánták megoldásnak az erre szánt területek kisajátításának lehetőségét – magyarázta rádiónknak a törvénytervezet kidolgozója, Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselő.

Riporter: Birtalan Albert

Etichete:
Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket