Élő Kolozsvári Rádió

Két utcát neveznek el Nagybányán magyar személyiségekről

A határozattervezetnek az elfogadása komoly politikai lobbinak és együttműködésnek az eredménye - mondta rádiónknak Pintér Zsolt városi tanácsos.

Két utcát neveznek el Nagybányán magyar személyiségekről
Foto: Lendvay Márton szobra, forrás: Bányavidéki Új Szó

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 október 15, 14:53

Két nagybányai utcát neveznek el magyar személyiségekről. Jókai Mór író és Lendvay Márton színművész nevét veszi fel két kisebb utca. Az RMDSZ erről szóló határozattervezetét az október 8-i önkormányzati képviselői ülésen fogadták el.

Jókai Mór 1876-ban járt Nagybányán és a városliget feletti dombról tekintett a teleülésre. Ezt a magaslatot Jókai-dombnak nevezi a helyi szórványmagyarság. A domb mellett lévő kisutca veszi fel az író nevét, ahol több magyar család is lakik – fejtette ki rádiónknak a városi tanács tagja, Pintér Zsolt.

Lendvay Márton, a városban született és ő mondta az első mondatot a pesti Nemzeti Színház színpadán. Szobrot már állítottak a megyeközpontban a tiszteletére, és emléktáblát is elhelyeztek a szülőházán. Most a Városi Színház melletti kisutcát nevezik el Lendvay Mártonról.

Rádiónknak adott interjújában Pintér Zsolt azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ által kezdeményezett határozattervezetnek az elfogadása komoly politikai lobbinak és együttműködésnek az eredménye. Ha csak két magyar személyiségről szerettek volna utcát elnevezni, a tervezet biztos, hogy nem ment volna át. Így a két magyar személyiség mellett a javaslatban egy utca Alexandru Rusu mártír görögkatolikus püspök, egy tér pedig Justinian egykori szatmári és máramarosi ortodox érsek nevét viseli majd. Továbbá a román származású Pokol Elek (Alexiu Pokol) bányatulajdonosról, politikusról és a német nemzetiségű Walter Friedrich expresszionista festőről is elneveznek egy-egy utcát – tette hozzá Pintér Zsolt.

 

Riporter: Orbán Szabolcs

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket