Élő Kolozsvári Rádió

Vértanúkra emlékeznek a Szent Mihály-templomban

Serfőző Levente oktatási püspöki helynökkel, dékánnal készülődtünk a kolozsvári megemlékezésre.

Vértanúkra emlékeznek a Szent Mihály-templomban

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 szeptember 30, 11:50

Határokon átívelő kezdeményezést indított Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Krónika Intézet. Ennek célja, hogy méltó módon emlékezzen meg a 20. századi Magyarországon, illetve Erdélyben szolgálatot teljesítő és hitükért üldözött egyházi személyek hitvallásáról, vértanúságáról, akik a legnagyobb szenvedésben is hirdették a szolidaritás és szeretet üzenetét.

A programsorozat részeként szerveznek megemlékezést a kolozsvári Szent Mihály-templomban október 2-án, szerdán délután 6 órától. Történelmi valóság inspirálta emlékműsort tartanak a vértanúk tiszteletére, a zenei elemekkel kísért eseményen közreműködik Szilasi Alex, Liszt Ferenc-díjas zoraművész. Serfőző Levente oktatási püspöki helynök,dékán naplóbejegyzések alapján idézi majd fel, hogy mi minden történt egyes vértanúkkal a börtönökben, este 7 órától pedig a Kiss-Rigó László megyéspüspök által bemutatott szentmisével zárul a megemlékezés.

Beszélgetésünk Serfőző Leventével meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Kolozsvári tervekről Oláh Emese alpolgármesterrel
Hangoló kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:12

Kolozsvári tervekről Oláh Emese alpolgármesterrel

Egészében uniós forrásból épül az a napelempark, amely Kolozsvár közvilágításának több mint a felét fedezi majd. Részben helyi...

Kolozsvári tervekről Oláh Emese alpolgármesterrel
EHH: Folkudvar, önkéntesség, mesterkurzus
Hangoló hétfő, 2026 június 12026 június 1, 10:26

EHH: Folkudvar, önkéntesség, mesterkurzus

Havonta vehetnek részt csapatépítőn, illetve szakmai képzéseken mindazok, akik jelentkeznek önkéntesnek Kolozsváron az Erdélyi Hagyományok...

EHH: Folkudvar, önkéntesség, mesterkurzus
Folkmise: hagyományos liturgia rendkívüli zenével
Hangoló péntek, 2026 május 292026 május 29, 17:11

Folkmise: hagyományos liturgia rendkívüli zenével

Szent István-napi folkmisével, erdélyi népzenével tisztelegnek Kolozsváron Kallós Zoltán emléke előtt május 30-án, szombaton 15...

Folkmise: hagyományos liturgia rendkívüli zenével
Memoár: mert a fiataloknak is vannak már emlékeik
Hangoló péntek, 2026 május 292026 május 29, 12:10

Memoár: mert a fiataloknak is vannak már emlékeik

Az, hogy valaki mostanában fiatalon podcastingba kezd, már nem kivételes az erdélyi magyarok körében. Ilyenre vállalkozott két fiatalember,...

Memoár: mert a fiataloknak is vannak már emlékeik
Hangoló szerda, 2026 május 272026 május 27, 13:40

Családokkal, barátokkal: XIX. Családi hétvége

Hazai és nemzetközi hírű előadók egyaránt színpadra léptek a hétvégén Szatmárnémetiben XIX. a Családi hétvége programjában. Volt...

Családokkal, barátokkal: XIX. Családi hétvége
Hangoló szerda, 2026 május 272026 május 27, 13:21

Lassítás analóg képekkel

Egyre gyakrabban megtörténik, hogy a fényképészet szerelmesei visszanyúlnak az analóg gépekhez, és az azzal készült fotókat beszkennelik,...

Lassítás analóg képekkel
Hangoló péntek, 2026 május 222026 május 22, 17:24

Bemutatkozások terepe – startol a FRAME fesztivál

A színházi és filmes képzésben részt vevő diákok és oktatóik mutatkoznak be május 22-e és 31-e között a FRAME fesztiválon. A...

Bemutatkozások terepe – startol a FRAME fesztivál
Hangoló péntek, 2026 május 222026 május 22, 14:34

Könyvajánló gyermeknapra, ballagásra

Több mint 10 500 gyermek- és ifjúsági kötet szerepel jelenleg az Idea Könyvtér online katalógusának kínálatában, köztük a népszerű...

Könyvajánló gyermeknapra, ballagásra