Élő Kolozsvári Rádió

Hangok, hangulatok a nagybányai Főtér Fesztiválról

A tágabb értelemben vett Erdélyt is sikerült bebarangolni szeptember első szombatján Nagybányán, a Főtér Fesztiválon.

főtér fesztivál
Foto: Főtér Fesztivál/Facebook

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 szeptember 12, 11:20

Mondhatni a tágabb értelemben vett Erdélyt is sikerült bebarangolni szeptember első szombatján Nagybányán, a Főtér Fesztiválon. A régi főtéren aznap délben már javában zajlott a vásár, épp véget ért egy bábszínházi előadás, és kezdődött a Rákóczi Szövetség ösztöndíjainak átadása.

A Kolozsvári Rádió pedig elkezdte a közvetítést: sétánk során elsőként a Teleki Magyar Ház sátrába tértünk be, ahol Dávid Lajossal, a ház vezetőjével beszélgettünk, majd egy nulladik osztályba induló kislánnyal és az anyukájával is, akik Koltóról érkeztek. Hanna, a pöttöm kislány egyike annak a 65 kisdiáknak, akik ösztöndíjban részesültek a máramarosi térség „Gutinon inneni részén”. Azt pedig már Markó Hajnaltól tudtuk meg, hogy Nagybánya és Koltó mellett Szamosardó, Monó, Domokos es Szinerváralja is képviseltette magát, ami a részt vevő előkészítős diákokat illeti. Ami igazán öröm, hogy idén már néggyel többen kezdtek nulladikot, mint tavaly.

S ami a séta további alakulását illeti, nos, sok mindenkit sikerült meglátogatnunk a kézművesek, vásárosok közül: a székelyudvarhelyi Helvien képviselőit, Kilyén Irma bútorfestőt, Kilyén József faművest, bútorkészítőt, Simon Tibor nagykárolyi szűcsmestert, Szatmárnémetiből Pótor Mónika ékszerkészítőt és Nezezon Enikő nemezművest, Bozsó Ferenc Bocskai viselet- és palástkészítőt, Sályi Panna és Róbert fazekasokat, Eötvös Károly Tiffany-üvegművészt, Szilágyi Ilona gyékényfonót Tacsról, Ament Éva bútorfestőt és játékkészítőt Tárnokról, Kodolányi Bori fazekast és Bán György furulyakészítőt Csákvárról, Budapestről Somos Veronika népi bőrművest, Lévai Márta és József bőrdíszműveseket, valamint Halmai Edina nemezművest. Méhész is volt, Boda László személyében, aki Szatmárnémeti mellől, Erdődhegyről érkezett, de jöttek még kézműves natúr szappanokkal és krémekkel, hidegen sajtolt olajokkal a Napfény erejétől, finom kürtőskaláccsal és még sok mással.

Aki kíváncsi a hangulatra, kattintson a lejátszóra!

Sétavezető: Ferencz Zsolt

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 16:51

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák

Élesen bírálta az egészségügyi képzés hiányosságait a Iasi-i Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatója. A diplomaosztó ünnepségen...

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák
Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 14:15

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál

Letenni a mindennapi szerepeket, kizökkenni a rutinból, nemet mondani a rohanásnak, jelen lenni, kapcsolódni, embereknek a szemébe nézni,...

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 13:37

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak

A nagyváradi Pride ismételt betiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult az ARK Oradea Egyesület. A szervezők által...

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:26

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel

Különböző válaszok hangzanak el, amikor az ember arról kérdezi a középiskolásokat, hogy mik szeretnének lenni, ha majd felnőnek. Van, aki...

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:14

Nyári komolyzenei koncertek Kolozsváron

A kamarazene évszázadokon átívelő remekművei Az Egyházzene Kolozsvár Egyesület KlausenMusik nyári hangversenysorozatának július 10-i...

Nyári komolyzenei koncertek Kolozsváron
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Műsorok szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Műsorok szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten