Élő Kolozsvári Rádió

Janovicstól Haragig – elstartolt a kolozsvári magyar színház 232. évada

Hét bemutató, Interferenciák fesztivál és Harag György Emlékhét – ezek lesznek a Kolozsvári Állami Magyar Színház új, 232. évadának főbb mozzanatai.

kolozsvári állami magyar színház
Foto: Biró István

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 szeptember 10, 17:04

A Kolozsvári Állami Magyar Színház új évadának első premierjét szeptember 25-én tartják a stúdióteremben. A Janovics című előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezi, aki a Rómeó és Júlia, valamint az Ifjú barbárok után már harmadjára dolgozik együtt a társulattal. A mostani produkció a neves kolozsvári színigazgató, rendező, filmkészítő, színész, forgatókönyvíró, Janovics Jenő életéből inspirálódva készült, Vecsei H. Miklós és Németh Nikolett szövege, valamint a társulat improvizációi alapján.

Fotó: Biró István

Tompa Gábor igazgató a további tervekről is beszélt a nemrég tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, az anyagiakat tekintve szűkös évad elé néznek, ugyanis felére csökkentették a költségvetésüket, amiből a produkciós kiadásokat fedezhetnék.

A Janovics után még hat bemutatóval számolnak. A tervek szerint Tompa Gábor (Jon Fosse: Én vagyok a szél), mellett Szabó K. István (Páskándi Géza: Pornokrácia), Puskás Zoltán (Joe Masteroff–John Kander–Fred Ebb: Kabaré), Mihaela Panainte (Dragomán György–Tasnády-Sáhy Péter: A fehér király), Keresztes Attila (Sławomir Mrożek: Tangó) és Jesca Prudencio (Thornton Wilder: A mi kis városunk) rendez majd a kolozsvári színházban.

Az évad második felében, 2025. júniusában lesz a Harag György Emlékhét, amihez az alkotó születésének 100., halálának 40. évfordulója szolgáltatja az apropót. A kétévente zajló Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál megszervezésével kapcsolatban kiderült: sokat tépelődtek, de nem szerettek volna lemondani az eseménysorozat folytonosságról. Ezt a november 2. és 17. közötti időszakra tervezik.

Rádiónknak nyilatkozva az anyagi megszorításokból fakadó helyzetről beszélt elsőként Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Kontűr kedd, 2026 április 282026 április 28, 15:25

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?

Burattino, Carlo papa fatuskóból kifaragott bábuja rengeteg kalandba keveredik, számos barátot és ellenséget szerez, végül mély emberi...

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kontűr hétfő, 2026 március 302026 március 30, 15:06

Van ilyen – Varga László Edgár novellái

Van, hogy az ember szülei kecskévé változnak. Van, hogy valakinek őrült ritmusban nőnek az első fogai. Van, hogy valakinek zöld sáskák...

Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kilenc végzős a színiről
Kontűr kedd, 2026 március 32026 március 3, 17:27

Kilenc végzős a színiről

Eddig négy előadással álltak a nagyközönség elé a negyedéves színisek, a Magyar Színházi Intézet diákjai: Kolozsváron többször is,...

Kilenc végzős a színiről
Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 17:17

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film

Egy 60 éves hajléktalan férfi és egy 19 éves transz lány különleges kapcsolatát mutatja be Somogyvári Gergő Fanni kertje című filmje....

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Kontűr péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:23

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben

A Mások élete című előadás a külföldi idős- és beteggondozás munkakörét, az ezzel járó lemondásokat és elégtételeket, a fizikai...

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben
Kontűr szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben

Borsodi L. László költő, Egri István üvegművész, ólomüveg-restaurátor, Pataki Adorján operaénekes és Szenkovics Enikő műfordító...

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben
Kontűr szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:25

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron

Szabó Magda Abigél című ifjúsági regényének musicalváltozatát mutatták be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Eszenyi Enikő...

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron