Miért nem nézhetem a paralimpiát?
Örök igazság, hogy egy társadalom fejlettségi foka leszűrhető abból is, ahogyan a fogyatékkal élőkkel bánik. És ez nem pénzkérdés elsősorban.
16 sportcsatorna műsorát követhetem az otthoni tévémen, de napok óta hiába kattintgatok egyikről a másikra, a paralimpiának se híre, se hamva. Pedig nagyon szívesen megnéztem volna Konkoly Zsófia aranyat érő gyorsúszását, Illés Fanni hétfő esti ezüstszerzését, Dávid Krisztina sportlövészetét, Osváth Richárd vívását vagy a triatlonos Mocsári Bence versenyét. De ugyanilyen örömmel drukkoltam volna a Romániát képviselő sportolóknak, Novák Ede kerékpárosnak, Camelia Ciripian asztaliteniszezőnek vagy Vargoczki Daniel cselgáncsozónak és társainak.
184 ország 4400 sportolója méri össze erejét, tudását, tehetségét a most zajló paralimpián, Párizsban. De számunkra mégis láthatatlanok. És ezen gondolkodtam el: miért nem örülhetnek ők is pont akkora figyelemnek, mint egészséges társaik? A nemrégiben zárult nyári olimpia sportszerető emberek millióit szögezte a képernyők elé, biztos sokan lettünk volna kíváncsiak a paralimpikonokra is. Akkor miért nem drukkolhatunk nekik is pont úgy, mint három héttel ezelőtt a többi sportolónak? És ők miért nem állhatnak úgy a rajtkockára, a pástra vagy ugorhatnak a medencébe, hogy közben tudják: abban a pillanatban több millióan lélegzetvisszafojtva szorítanak értük?
Romániát 6, Magyarországot 39 sportoló képviseli a párizsi paralimpián. De ha kíváncsiak vagyunk rájuk és a többi sportolóra, a kényelmes televíziózás helyett alternatív lehetőségeket kell keresnünk: a YouTube-on vagy a Max streamingszolgáltatókon kell kutakodnunk, mert a fontosabb sportcsatornákon tenisz, foci és kerékpár közvetítések zajlanak, az M4 pedig le van kódolva, azaz határon túl nem fogható az adása.
Hogy miért ennyire körülményes a paralimpia követése? Mert ez is, mint minden, elsősorban a pénzről szól. A televíziós társaságok a nézettség alapján értékelik, hogy mely sporteseményeket közvetítsenek, hiszen a reklámbevételek nagymértékben függnek attól, hogy hány néző követi az adott eseményt. Sajnos a paralimpia nem vonz olyan nagy nézőszámot, mint a hagyományos olimpia, így a csatornák kevésbé érdekeltek abban, hogy nagy erőforrásokat fordítsanak a közvetítésre.
De miért nincs akkora nézettsége az eseménynek? Miért gondolják sokan azt, hogy ez nem igazi olimpia? Nos, a meghatározás klasszikus értelmében valóban nem az, hanem lehet, hogy több annál. Az egyik leginspirálóbb sportesemény, amit láthat a világ: mozgásukban korlátozottak, látás- vagy hallássérültek, enyhébb értelmi fogyatékkal élők mutatnak nekünk példát és tanítanak bennünket elfogadásra, nyitottságra, kitartásra, céltudatosságra, de főleg arra, hogy a fogyatékosság nem egyenlő a veszteséggel, és nincs az a gödör, amiből kellő akaraterővel, elszántsággal és bátorsággal ne lehetne kimászni, és nincs az a sorscsapás, amit ne lehetne emelt fővel viselni. Megsüvegelendő ezeknek az embereknek az életfelfogása, és tényleg nem számít, hogy milyen érem csillog a nyakukban, vagy egyáltalán dobogóra állnak-e. Ott vannak a legrangosabb sportrendezvényen, és ezzel máris több százmillió egészséges embertársukat körözték le.
Örök igazság, hogy egy társadalom fejlettségi foka leszűrhető abból is, ahogyan a fogyatékkal élőkkel bánik. És ez nem pénzkérdés elsősorban. Hanem empátia, odafigyelés, emberszámbavétel. Őket is megilleti mindaz, ami a többségi társadalomnak alanyi jogon kijár. Az élő közvetítés is, főműsoridőben.
