Élő Kolozsvári Rádió

Lesz vagy sem kolozsvári metró?

Egyes hírek szerint az Európai Bizottság megvonja a forrásokat, Emil Boc cáfol.

kolozsvári metró
Foto: Részlet a metró látványtervéből. Forrás: Dan Stefan Tarcea alpolgármester Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 30, 15:25

Kolozsvár polgármestere szerint megvan az európai uniós finanszírozás a metró megépítésére. Emil Boc cáfolta a sajtóban megjelent, az állítások szerint kormányforrásból származó értesülést, miszerint Brüsszel megvonja a 300 millió eurós támogatást.

Emil Boc emlékeztetett rá, hogy az építőtelepet már hivatalosan megnyitották júniusban. Az ősz folyamán előkészítik a terepet az alagútfúróknak és össze is szerelik az „óriásvakondokat” – idézte a polgármestert a Krónika. Emil Boc hozzátette: Bukarestben megbizonyosodott róla, hogy a projekt rendelkezik a szükséges forrásokkal a folytatáshoz.

Az Economedia.ro portál csütörtökön rendkívüli hírként közölte, hogy források szerint az Európai Bizottság megvonja a pénzt, a bukaresti kabinet pedig alternatív finanszírozási formákat keres. A gazdasági portál szerint egyrészt a licitfolyamat késlekedése miatt hozhatták meg a kedvezőtlen döntést Brüsszelben, másik okként pedig azt említik, hogy későn publikálták a közbeszerzési eljárást az EU hivatalos közlönyében.

A metróépítés finanszírozásával kapcsolatos hírekről Oláh Emese alpolgármester nyilatkozott rádiónknak.

Riporter: Birtalan Albert

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket