Élő Kolozsvári Rádió

Vallási turizmus tájainkon – az irány jó, de közös gondolkodásra van szükség

A Szentföld, Lourdes és Međugorje mellett kolozsvári és egyéb erdélyi helyszíneket is érintettünk Koncz Attilával.

Vallási turizmus tájainkon – az irány jó, de közös gondolkodásra van szükség

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 28, 13:44

Nagyon sok olyan kegyhely és szent hely van, ami megírásra vár – mondja Koncz Attila teológus, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kolozsvári központjának oktatója, és bátorítja azokat, akik affinitást éreznek magukban, hogy fogjanak is hozzá. „Próbáljunk közös erővel minél több ilyen helyet bemutatni, hogy segítséget tudjunk nyújtani az utasoknak – hangsúlyozta Farkas utcai kihelyezett stúdiónkban.

Koncz Attila a kihelyezett stúdiónkban

Zarándok-idegenvezetőként a Szentföld és környéke áll legközelebb a szívéhez, de sok szállal kötődik Lourdes-hoz, Međugorjéhoz és Rómához is. A franciaországi Lourdes-ról és a bosznia-hercegovinai Međugorjéról könyvet is írt, ezek magyar nyelven az első valódi útikönyvek: kifejezetten a magyar olvasó igényeire alapozva születtek, és terjedelmüket tekintve is az első jelentős összefoglalásai a két kegyhelynek.

A teológus moderálásával a Kolozsvári Magyar Napokon a vallásturisztikai szakképzés aktuális kérdéseinek megvitatására ültek asztalhoz szakemberek, ami kolozsvári vonatkozásban is igencsak időszerű. Szeptemberben ugyanis a Báthory István Elméleti Líceumban vallásturisztikai szakképzést indítanak. Erdély- és Partium-szerte két másik római katolikus líceum működik, ahol ez a képzés már több éves múltra tekint vissza, Szatmárnémetiben és Nagyváradon. Az ottani intézmények vezetői mellett magyarországi szakemberek is érkeztek a beszélgetésre, akik a felsőoktatás irányából tudták a kérdéskört megvilágítani. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy az elméleti tudás mellett a műfajnak a gyakorlatban való megtapasztalása is nagyon fontos már a fiatalok, a középiskolások esetében is.

A kérdéskörnek amúgy korábban egy kifejezetten gyakorlati vonatkozása is érvényesült a Kolozsvári Magyar Napokon, amikor a négy nagy kolozsvári főtemplomot járták végig az érdeklődők. A vezetett sétán Koncz Attila eredeti források alapján igyekezett bemutatni, hogy a különböző felekezetek (római katolikus, református, unitárius, evangélikus) mit gondolnak magáról a templomról és az istentiszteletről. Meggyőződése, hogy a kolozsvári templomokban is rengeteg potenciál rejlik, a felekezetek és a turisztikai szakemberek együttműködése révén pedig valami igazán nagyszerűt lehetne létrehozni. Egy közös koncepció mentén akár több napos programot is kínálhatna az ide érkezőknek. Közös gondolkodásra, együttműködésre lenne szükség, ami egyúttal kiváló közösségépítő lehetőség is lenne.

Beszélgetésünk Koncz Attilával visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtársak: Ferencz Zsolt és Orbán Szabolcs

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 16:51

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák

Élesen bírálta az egészségügyi képzés hiányosságait a Iasi-i Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatója. A diplomaosztó ünnepségen...

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák
Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 14:15

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál

Letenni a mindennapi szerepeket, kizökkenni a rutinból, nemet mondani a rohanásnak, jelen lenni, kapcsolódni, embereknek a szemébe nézni,...

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 13:37

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak

A nagyváradi Pride ismételt betiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult az ARK Oradea Egyesület. A szervezők által...

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:26

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel

Különböző válaszok hangzanak el, amikor az ember arról kérdezi a középiskolásokat, hogy mik szeretnének lenni, ha majd felnőnek. Van, aki...

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:14

Nyári komolyzenei koncertek Kolozsváron

A kamarazene évszázadokon átívelő remekművei Az Egyházzene Kolozsvár Egyesület KlausenMusik nyári hangversenysorozatának július 10-i...

Nyári komolyzenei koncertek Kolozsváron
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Műsorok szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Műsorok szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten