Élő Kolozsvári Rádió

Emberszeretetből jeles – találkozás Kiss András nagyváradi kardiológus főorvossal a KMN-en

Dr. Kiss András egykori nagyváradi kardiológus főorvos életéről, köteteiről, szeretett városáról is mesél a Kolozsvári Magyar Napokon.

Emberszeretetből jeles – találkozás Kiss András nagyváradi kardiológus főorvossal a KMN-en

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 19, 11:53

Az esemény a kolozsvári magyar főkonzulátus által szervezett #Főtér23 részeként valósul meg augusztus 19-én, hétfőn délután 4 órától. A vendéggel Kovács Zoltán nyugalmazott egyetemi oktató beszélget.

Kiss Andrásnak eddig öt olyan kötete jelent meg, amelyekben saját és családja életének különböző mozzanatait tárja a nagyközönség elé. Ezúttal főként az Egy váradi orvos visszaemlékezései I. és II. kötetét hozza magával, amelyekben Nagyvárad is előkelő helyen szerepel. Erről a városról írja, hogy „különös város ez a Várad: sokan, nagyon sokan elhagytuk, de ő nem enged el, jön velünk; mert aki egyszer magába szívta ennek a varázslatos városnak a szellemiségét, az bárhol éljen a világban, örökre váradi marad” – olvasható Dr. Kiss András Egy váradi orvos visszaemlékezései című köteteinek hátsó borítóján.

Előzetesen a szerzővel beszélgettünk, aki arra is rámutatott, Hetényi Géza kétszeres Kossuth-díjas magyar belgyógyászt, egyetemi tanárt is idézve: a jó szakmai felkészültség mellett az orvosnak műveltnek is kell lennie, hogy mindenkinek a nyelvén tudjon beszélni. Bírnia kell továbbá a színész és a detektív képességeit is, ugyanakkor megértőnek és érző embernek kell lennie. – Fiatal koromban elgondolkoztam azon, hogy ebből mit fogok tudni megvalósítani… Nem tudom, mit valósítottam meg, de én egyszerűen szeretem az embert – fűzte hozzá Kiss András.

Riporter: Ferencz Zsolt

Napirenden az újabb béketerv
Hangoló péntek, 2025 november 212025 november 21, 15:19

Napirenden az újabb béketerv

Volodimir Zelenszkij hajlandó tárgyalni az Amerikai Egyesült Államok béketervéről, ezt közölte csütörtökön a Telegramon az ukrán...

Napirenden az újabb béketerv
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Hangoló csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést
Hangoló hétfő, 2025 november 172025 november 17, 09:32

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést

Magyarország válogatottjának nem sikerült kiharcolnia a jövőre esedékes világbajnokság pótselejtezőjébe való bejutást a telt házas...

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést
Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai
Hangoló szombat, 2025 november 152025 november 15, 11:21

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai

Október harmadik hétvégéjén a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán jártunk, ahol a helyi református templomért, a Dési Református...

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai
Hangoló szerda, 2025 november 122025 november 12, 12:19

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott

A pókháló feltárásának híre azután kelt szárnyra, hogy megjelent a tanulmány a Subterranean Biology elnevezésű folyóiratban. A hatalmas...

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott
Hangoló kedd, 2025 november 112025 november 11, 15:12

„Nem vagyunk túl sokan és túl keveset találkozunk”

Együtt gondolkodás – ez lehetne a jelszava annak a találkozónak, amelyet már másodszor szerveznek meg Fehér megyében tanárok és...

„Nem vagyunk túl sokan és túl keveset találkozunk”
Hangoló hétfő, 2025 november 102025 november 10, 13:56

Itt élnek és dalolnak: Loose Neckties Society

Tizenegyedszer díjazták a legszebb erdélyi magyar dalt a hétvégén. Az idei kiadásra október 19-ig lehetett jelentkezni. A döntőbe 5...

Itt élnek és dalolnak: Loose Neckties Society
Hangoló péntek, 2025 november 72025 november 7, 09:30

A világot csak úgy lehet értelmezni, ha a múltat nem hagyjuk feldolgozatlanul

Kolozsváron tartották Visky András Illegalisták című új könyvének erdélyi bemutatóját. A kötet egyszerre folytatása és előzménye a...

A világot csak úgy lehet értelmezni, ha a múltat nem hagyjuk feldolgozatlanul