Élő Kolozsvári Rádió

„Tíz éve le sem esem a színpadról” – Méhes Kati színművész

A Kontűrben Méhes Kati színművésszel idéztük fel 50 év történéseit, fontos előadásait.

Méhes Kati
Foto: A Roncsderby c. előadásban, 2016-ban. Czeizel László/Harag György Társulat

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 július 31, 12:24

Méhes Kati Poór Lili-díjas színművész ötven éve tagja a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának. Kezdetben vígjátékok, kabarék, zenés-táncos előadások állandó szereplője volt, de sokszínűsége egyre változatosabb karakterszerepeket hozott számára.

2010-ben nyugdíjba vonult, ennek ellenére máig rendszeresen játszik. „Másodvirágzásomat élem” – vallotta mosolyogva egy televíziós portréműsorban.

A Kontűrben Méhes Kati színművésszel idéztük fel 50 év történéseit, fontos előadásait. A régi rendszer jéghideg termeit, kedves anekdotákat, örömöket és nehézségeket is hozott ez a fél évszázad. Méhes Kati színművész könnyedén alkalmazkodik új színházi nyelvekhez, kortárs történetekhez, nagy szeretettel fordul kollégái, és a közönség felé, valószínűleg ennek köszönhető sikere.

Gergely Zsuzsa összeállítása

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 17:17

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film

Egy 60 éves hajléktalan férfi és egy 19 éves transz lány különleges kapcsolatát mutatja be Somogyvári Gergő Fanni kertje című filmje....

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Kontűr kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben
Kontűr péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:23

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben

A Mások élete című előadás a külföldi idős- és beteggondozás munkakörét, az ezzel járó lemondásokat és elégtételeket, a fizikai...

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben
Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben
Kontűr szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben

Borsodi L. László költő, Egri István üvegművész, ólomüveg-restaurátor, Pataki Adorján operaénekes és Szenkovics Enikő műfordító...

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben
Kontűr szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:25

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron

Szabó Magda Abigél című ifjúsági regényének musicalváltozatát mutatták be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Eszenyi Enikő...

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron
Kontűr szerda, 2025 december 172025 december 17, 09:57

Volt egyszer egy Armătura gyár – Időutazás a közjavak nyomában

Nemrég szociológiai kutatás és performansz témájává vált az Állomás utca 19 szám alatti Armătura gyár, amelyet hamarosan lebontanak....

Volt egyszer egy Armătura gyár – Időutazás a közjavak nyomában
Kontűr szerda, 2025 december 32025 december 3, 14:02

„Kellenek a történetek” – Bodó Márta Újratervezés

„Én sokkal inkább az érzelmeimre, meg ezekre a zsigeri megérzésekre támaszkodva tudok valami érdekeset kihozni” – vallja Bodó...

„Kellenek a történetek” – Bodó Márta Újratervezés
Kontűr szerda, 2025 november 192025 november 19, 10:08

Traumákról, fekete humorral – Deák Kristóf: Egykutya

Az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb nagyjátékfilmje, az Egykutya Varga Lóránt azonos című, 2020 óta játszott darabjának filmes...

Traumákról, fekete humorral – Deák Kristóf: Egykutya