Élő Kolozsvári Rádió

Nyakunkon a vörös riasztás

Felkészítették az egészségügyet is.

Nyakunkon a vörös riasztás

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 július 13, 07:59

Cătălin Predoiu belügyminiszter videókonferenciát hívott össze a helyi hatóságok képviselőivel a vörös jelzésű hőséghullámmal kapcsolatos intézkedésekről, valamint az egészségügyi intézményeknek a nagyobb számú páciens fogadására való felkészítéséről.

A távértekezleten minden prefektus, illetve a közegészségügyi igazgatóságok vezetői is részt vettek. Raed Arafat, belügyi államtitkár rámutatott, hogy nem csupán a lakosság számára megfogalmazandó javaslatokról van szó, hanem fel kell készíteni az egészségügyi intézményeket, sürgősségi egységeket a kánikula okozta egészségügyi problémákkal jelentkező páciensek fogadására.

A meteorológusok szombatra és vasárnapra vörös jelzésű riasztást is kiadtak. Ez a Körösvidéken, a Bánságban, Olténiában, Munténiában, Moldvában és Bukarestben érvényes, ezekben a térségekben fokozódik a hőség, a hőmérsékleti csúcsértékek 37 és 41 Celsius-fok között alakulnak, a hőmérséklet-páratartalom mutató meghaladja a kritikus 80-as szintet. Az éjszakák trópusiak maradnak, 20 fok körüli minimumokkal. Az ország többi részén narancssárga figyelmeztetés lesz érvényben a hétvégén.

A videókonferenciáról a Hargita megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetőjét, dr. Tar Gyöngyit kérdeztük, aki arról is részletesen beszélt, hogy hogyan óvjuk magunkat és szeretteinket a hétvégi kánikulában.

Riporter: Orbán Szabolcs

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket