Élő Kolozsvári Rádió

Nőtt a magyar fiatalok részvételi aránya a június 9-i választásokon

Kelemen Hunor kiemelte: 2028-ban már azok szavaznak majd túlnyomó többségben a politikai életről, akik a rendszerváltás után születtek.

kelemen hunor
Foto: Gönczy Tamás

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 27, 09:55 / actualizat: 2024 június 28, 8:19

Országos szinten csökkent a fiatalok részvétele a június 9-ei helyhatósági és EP-választáson, a többségében magyarok lakta településeken viszont 10-13 százalékkal több 18 és 36 év közötti szavazópolgár járult az urnákhoz – hangzott el az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet, a MIÉRT vezetőjének tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség választási listáin hangsúlyosan előtérbe kerültek a fiatal jelöltek. Az önkormányzati választásokon mintegy 1200 fiatal mérettette meg magát, míg az Európai Parlamenti választáson a fiatalok jelölje, Szilágyi Dóra a harmadik helyről indult az RMDSZ listáján. A Szövetség elnöke, Kelemen Hunor szerint ennek is köszönhetően a magyar fiatalok nagyobb arányban vettek részt a június 9-ei választásokon.

Az RMDSZ elnöke kiemelte: 2028-ban már azok szavaznak majd túlnyomó többségben a politikai életről, akik a rendszerváltás után születtek. Kelemen Hunor szerint a Szövetség nagy feladata segíteni a fiatalokat abban, hogy azonosulni tudjanak az etnikai alapú politikával.

Összeállításunk a lejátszóra kattintva hallgatható meg:

A Magyar Ifjúsági Értekezlet szerint az általuk is mozgósított fiataloknak köszönhető az, hogy az egyetemi városokban, Kolozsváron 1200-al, míg Marosvásárhelyen majdnem 900-al több szavazat érkezett az RMDSZ Európai Parlamenti-listájára, a városi tanácsosi jelöltlistához képest.

A MIÉRT elnöke, Szilágyi Dóra szerint a kampányban a fiatal generációt érintő legfontosabb témákról beszéltek, ami képes volt mozgósítani a fiatalokat:

Riporter: Birtalan Albert

Tovább mélyíti az előítéleteket, ha szitokszóként használnak fogyatékosságokat
Napirend péntek, 2025 május 162025 május 16, 16:46

Tovább mélyíti az előítéleteket, ha szitokszóként használnak fogyatékosságokat

Miért kifogásolható az, ha valakit autistának nevezünk, sértő szándékkal? A különböző fogyatékosságok szitokszóként való...

Tovább mélyíti az előítéleteket, ha szitokszóként használnak fogyatékosságokat
Nagyon rosszul érintené a gazdákat, ha Románia elszigetelődne
Napirend péntek, 2025 május 162025 május 16, 16:01

Nagyon rosszul érintené a gazdákat, ha Románia elszigetelődne

Amennyiben Románia az elszigetelődés irányába halad a továbbiakban, azzal azt veszélyezteti, hogy felfüggesztik az ország Európai Uniós...

Nagyon rosszul érintené a gazdákat, ha Románia elszigetelődne
A ’89-es forradalomra emlékező séta lesz Kolozsváron
Napirend péntek, 2025 május 162025 május 16, 07:53

A ’89-es forradalomra emlékező séta lesz Kolozsváron

A szabadságért életüket áldozott fiatalokra emlékeznek szombaton Kolozsváron. A Korzó Egyesület által vezetett séta elvezet azokra a...

A ’89-es forradalomra emlékező séta lesz Kolozsváron
Visky András: “elkezdődik a teljes kontroll, ha az ember egy rendszernek az ellenségévé válik”
Napirend csütörtök, 2025 május 152025 május 15, 17:17

Visky András: “elkezdődik a teljes kontroll, ha az ember egy rendszernek az ellenségévé válik”

Szélsőséges politikusokhoz köthető „feketelistán” szerepel Visky András, a Kitelepítés című regény írója. A listát még...

Visky András: “elkezdődik a teljes kontroll, ha az ember egy rendszernek az ellenségévé válik”
Napirend csütörtök, 2025 május 152025 május 15, 15:49

Most forgatáshoz került fel a népviselet több kalotaszegi faluban

Mérában, Bogártelkén, Vistában és további kalotaszegi helyszíneken forgatnak a napokban egy magyar zenés-táncos játékfilmet. A filmben...

Most forgatáshoz került fel a népviselet több kalotaszegi faluban
Napirend csütörtök, 2025 május 152025 május 15, 13:09

Oroszország a finn határon vont össze csapatokat – mire utalhat ez?

Orosz csapatösszevonást mutatnak az új műholdfelvételek a finn határon. A svéd SVT csatorna által közzétett felvételeken csapatok és...

Oroszország a finn határon vont össze csapatokat – mire utalhat ez?
Napirend szerda, 2025 május 142025 május 14, 14:45

Hogyan védekezzünk hatékonyan a kullancsok ellen?

Évről évre növekedik az élősködő rovarok populációja, amit az állatorvosok is észlelnek akár házi-, akár a vadállatok...

Hogyan védekezzünk hatékonyan a kullancsok ellen?
Napirend szerda, 2025 május 142025 május 14, 12:40

Bemutatkozik az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom

Bemutatkozik az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom. Pénteken 18 órától a Planetárium kávézóban várják az érdeklődőket találkozásra. A...

Bemutatkozik az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom