Élő Kolozsvári Rádió

“A jó fesztiválozó egész nap kint van, és minden programot kipróbál”

Egy hét múlva kezdődik a VIBE Fesztivál Marosvásárhelyen változatos napi programokkal és koncertekkel.

“A jó fesztiválozó egész nap kint van, és minden programot kipróbál”

Szerkesztő: kristalybea, 2024 június 25, 15:19

A tavalyinál kétszer nagyobb területen szervezik meg idén a VIBE Fesztivált, lesznek új helyszínek is, de a legfontosabb változás, hogy a VIBE Koli és a Fashion Corner programjai kikerülnek a Víkendtelep területéről, mindkettő a nagy fesztiváltérrel lesz egy helyen. Lesz egy ingyenesen látogatható színpad is, ahol az Epic Music Battle tehetségkutató verseny nyertesei lépnek fel, illetve beszélgetéseket is szerveznek.

Az online vásárolható bérletek már elfogytak, most már csak napi jegyet lehet váltani, a fesztivál időpontjának közeledtével ezeknek az ára is növekszik, érdemes tehát időben beszerezni a jegyeket, javasolják a szervezők.

A Hangoló vendége volt Bodnár Barbara programizgazgató, aki elmondta szerinte az a jó fesztiválozó, aki már napközben megérkezik és kipróbál minden elérhető program. Több lehetőség közül lehet választani, a Koli és a Fashion Corner beszélgetései és előadásai mellett akár szabadtéri sport bajnokságokon is részt vehetnek az érdeklődők.

Részletek a lejátszóra kattintva:

Műsorvezető: P. Kristály Bea
Kép: VIBE Fesztivál / Facebook

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Hangoló csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 12:15

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből

A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében október 20-án mutatták be a helyi Palló Imre Művészeti Líceum diákjainak...

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Hangoló kedd, 2025 október 282025 október 28, 13:16

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok

A húsz év kötelez – mondja Bogya Zoltán, az idén jubileumot ünneplő Mária-út egyik legjobb ismerője, aki kollégájával, Ágoston...

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Hangoló hétfő, 2025 október 272025 október 27, 13:06

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok

Gombanapot tartottak vasárnap Szeben megyében, Medgyesen, a Millennium-házban. Ha láttuk a képeiket a közösségi médiában, azt is tudjuk,...

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 13:04

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek

Tiltakozó fáklyák címmel tartanak szakmai konferenciát október 25-én Nagyajtán, Kovászna megyében. A Vasfüggöny mögötti összes...

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:03

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár

A szőlő aranyszínű sárgasága – bármilyen festőinek tűnik, ez a leírás a növény betegségét jelenti. Erről szól a Szatmár...

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár
Hangoló kedd, 2025 október 212025 október 21, 14:18

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában

Brahms magyar táncai és forrásvidékük – ez a témája a könyvbemutatónak és koncertnek, amelyet az Erdélyi Hagyományok háza szervez. A...

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:45

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa

Az elmúlt negyedszázad munkáját és sikereit ünneplik október 23-án és 24-én Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban. A 25. évfordulót...

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:41

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak

Nyolc év munkájáért, fáradozásáért, megvalósításaiért adtak hálát a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán. A Dési Református...

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak