Élő Kolozsvári Rádió

Box

Amikor a pasas bevitt egy-egy bal-vagy jobbhorgost, a nézők egy emberként skandálták a nevét, sőt a meccskommentátorok is méltatták: ce lovitura superbaaa de picioreee!!!! - kiáltották, miközben az egyik nő épp a földön fetrengett a rúgástól.

Box

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 13, 12:34

Világéletemben irtóztam az erőszak bármilyen formájától: legyen az verbális vagy fizikai, spontán vagy szabályokhoz kötött. Így mondanom sem kell, hogy a küzdősportok sem tartoznak a kedvenceim közé, soha nem nézem a birkózást, karatét, az ökölvívásról vagy a pankrátorok ketrecküzdelmeiről nem is beszélve. A minap azonban belebotlottam egy hírbe, ami miatt mégis erőt vettem magamon, és végignéztem egy boxmeccset. Mert egyszerűen nem jött, hogy elhiggyem, hogy egy férfi képes ringbe szállni két nő ellen. Hát képes volt, méghozzá telt ház előtt a Real Xtreme Fighting gáláján, Bukarestben.

Az úgynevezett „Perversul” de pe Târgu Ocna (a nevét inkább nem kommentálom, de higgyék el nekem, itt is érvényes a nomen est omen mondás), szóval ez a több mint 130 kilós alak, két cingár, az egyenként körülbelül 50-50 kilós Bettyshort és Roxana Țuțu-t pofozgatta a lelkes közönség előtt. A két menetes mérkőzés valamivel több mint 5 percet tartott, és a férfi dicstelen győzelmével ért véget. A két lányon volt fejvédő ugyan, de az vajmi keveset ért, mert a Perversuként emlegetett behemót állat úgy osztotta a sapkákat, hogy közben nem nézte, hogy fejre, mellre, vesére vagy gyomorszájra küldi a csapásokat.

Mikor a mérkőzés után az újságírók megkérdezték a szervezőktől, hogy nem tartják-e etikátlannak, hogy nemek közötti harcot rendeztek, ahol méghozzá ennyire látványos volt az esélykülönbség, azt felelték, ez egy új világtrend, a lányok tudták mit vállalnak és akarták is a mérkőzést. A világon minden egyes amatőr és profi ligában, szervezetben a férfiak férfiakkal, a nők pedig nőkkel küzdenek. Az edzés (és a való világ) persze más, de nagyon ritka, amikor egy nő férfival verekszik meg egy éles mérkőzésen. És ezek a bizarr meccsek mindennek elmondhatók, csak épp sportszerűnek nem. Mert a férfiak és a nők közötti általános erőnléti és izomtömeg különbségek miatt kizárt, hogy egy ilyen küzdelem igazságos legyen. Lehetnek a nők akár kiváló technikai harcosok is, a fizikai különbségek miatt a férfi mindig előnyt élvez. És ez ilyen formában felér akár egy, úgynevezett kontrollált keretek között zajló bántalmazással: hiszen az áldozat sokkal gyengébb a támadónál, és ez esélytelenné teszi a küzdelmet.

Szóval gyomorideggel néztem végig ezt a szégyenteljes meccset, de nem csak a ringben zajló verekedés volt visszataszító, hanem a közönség reakciója is. Amikor a pasas bevitt egy-egy bal-vagy jobbhorgost, a nézők egy emberként skandálták a nevét, sőt a meccskommentátorok is méltatták: ce lovitura superbaaa de picioreee!!!! – kiáltották, miközben az egyik nő épp a földön fetrengett a rúgástól. Sokkoló volt, ahogy a teljes lelátó első perctől kezdve a férfinak drukkolt, és ujjongott, mikor egy-egy jól irányzott ütéssel vagy rúgással sikerült padlóra küldenie valamelyik lányt. És ha ez nem lett volna elég, beszállt utólag az internet népe is: a videomegosztókon a mérkőzés alatti kommentek hozták a klasszikus áldozathibáztatási sémákat: miért mentek oda, tudták, hogy ez lesz, ők kérték a pofont stb. Beteg világban élünk.

A boxmeccs egy gála része volt, ami tulajdonképpen a szórakoztatásról szólt, bár ezt a két fogalmat valahogy nem tudom társítani az agyamban: hiszen hogyan lehet szórakozni azon, hogy valakit péppé vernek? Arról nem is beszélve, hogy az ilyen nemek közötti meccsek rossz üzenetet közvetíthetnek a társadalom felé is. De sajnos otthon nincs bíró, aki időnként lehámozza az őrjöngő férfit az áldozatáról.

Ismeretlen ismerősünk: Zsolt a Játszma.ro üzletéből
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 október 92025 október 9, 12:58

Ismeretlen ismerősünk: Zsolt a Játszma.ro üzletéből

Szabó Zsolt korábban gyógyszerészként dolgozott, és 13 év után érezte úgy, hogy váltana. Szerencsésen találkoztak az útjai Nagy Gábor...

Ismeretlen ismerősünk: Zsolt a Játszma.ro üzletéből
Ne nekem higgyenek!
Kanapéfilozófia péntek, 2025 október 32025 október 3, 12:54

Ne nekem higgyenek!

A mindkét nem által hordozható humán papilloma vírus a méhnyakrák kialakulásának első számú felelőse, de már két évtizede létezik...

Ne nekem higgyenek!
Nem mind ősz, ami fénylik
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 október 22025 október 2, 13:47

Nem mind ősz, ami fénylik

Van valami kifejezetten ellenszenves abban, ahogy az ősz ránk telepszik. Nem a sárguló falevelekre gondolok és a hűvös reggelekre, mert...

Nem mind ősz, ami fénylik
Szerkesztett tartalom és közös felelősség
Kanapéfilozófia hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 13:01

Szerkesztett tartalom és közös felelősség

„Tudod, szerintem arra a független sajtóra, ami régen volt, abban a formájában már nincs igény” – mondta teljes...

Szerkesztett tartalom és közös felelősség
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 szeptember 252025 szeptember 25, 14:08

Ismeretlen ismerősünk: Rozália, aki gyönyörű napraforgókat is hozott magával Kolozsvárra

Paradicsomot és egyéb zöldségeket, valamint virágot is árul Antoni Rozália a Széchenyi-téri piac közelében, a Malomárok partján. Meg...

Ismeretlen ismerősünk: Rozália, aki gyönyörű napraforgókat is hozott magával Kolozsvárra
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 szeptember 182025 szeptember 18, 13:39

Időnként nézzünk az orrunk elé is!

Nem áll rendelkezésemre statisztika, de az az érzésem, hogy a romániai polgárok közül aki teheti, külföldön tölti a nyaralását. Vagyis...

Időnként nézzünk az orrunk elé is!
Kanapéfilozófia kedd, 2025 szeptember 162025 szeptember 16, 10:39

Manapság minden eladó. Még a lélek is

Manapság minden eladó, ha hiszik, ha nem, még a lélek is. Az élet értelmét, a tudást, gazdagságot, boldogságot kereső ember, Faust és a...

Manapság minden eladó. Még a lélek is
Kanapéfilozófia kedd, 2025 szeptember 162025 szeptember 16, 09:26

Ottfelejtett listákról és a bizalomról

Találkoznom kellett valakivel, és úgy esett, hogy épp a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség előtt várakoztam. Már jó ideje véget értek a...

Ottfelejtett listákról és a bizalomról